-  Mindazok a problémák, amelyek az első világháborút lezáró versailles-i békerendezés és a második világháborút követő párizsi béke megállapodások következményei, azok oda vezetnek vissza, hogy akik rákényszerítették nemzetünkre a békediktátumokat, azok egyedül a magyarokkal szemben, minden elfogadható elvet figyelmen kívül hagytak. Nem vették figyelembe a történelmi elvet, hallani sem akartak arról, hogy a történelmi Magyarország, akármilyen belső átalakulással, de fennmaradhasson. Akár úgy, hogy a nagyobb nemzetiségek autonómiát, vagy társnemzeti rangot kapjanak, akár úgy, hogy egy Kárpát-medencei konföderáció megvalósuljon. Felrúgták a történelmi elvet és az etnikai elvet sem fogadták el a magyarokkal szemben. Minden Kárpát-medencébe lakó népnek elismerték az etnikai határait – sőt még meg is fejelték azokat, olyan területekkel ahol nem élt az adott etnikum- egyedül a magyar nemzettel szemben hagyták figyelmen kívül az önrendelkezési elvet. Semmilyen formában nem tették lehetővé, hogy Magyarország lakossága véleményt mondjon, az egyetlen kivétel, Sopron. Lényegében Ausztriát, amelyet azzal büntettek, hogy elvették tőle Dél- Tirolt – amit az olaszok megkaptak – a történelmi Magyarországhoz tartozó területekkel kárpótolták, amit ma Burgenlandnak hívnak. Ez egy mesterséges név, azelőtt ilyen nem volt. A vesztes osztrákokat is a magyarokkal kárpótolták. A nagyhatalmi számításokat, egyedül Sopron fegyveres ellenállása és a népszavazás kiharcolása tudta megakadályozni, és a soproniak Magyarország mellett döntöttek. Meggyőződésem, hogy ha az önrendelkezési elvet, a történelmi Magyarország más területein is alkalmazzák, akkor sokkal több Sopron lehetett volna. Egyedül Magyarországgal szemben minden nemzetközi elvet felrúgtak és egyedül Magyarországgal szemben érvényesült az ún. reálpolitika, azaz a nagyhatalmi érdekek.

-  Miért csak Magyarországgal szemben rúgták fel a nemzetközi elveket?

-  Aki győztesként került ki a két világégésből, az diktálta a feltételeket, de ez nem ad arra magyarázatot, hogy a Kárpát – medence népei közül, miért egyedül a magyarral szemben nem vettek figyelembe semmilyen elvet. Az érvényesülhet, hogy minden szlovák együtt élhessen és akár el is szakadhassanak, de az már nem, hogy minden magyar ugyanígy együtt élhessen. Erre a kérdésre csak akkor nem találunk magyarázatot, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a háttérben milyen erők működtek. Ezek az erők hiába nem szerepelnek hivatalosan a dokumentumokban, ez még nem jelenti azt, hogy nem is léteztek és nem volt döntő szerepük. Erről legőszintébben Fejtő Ferenc, a Rekviem egy hajdan volt birodalomért című könyvében írt. Több fejezetben is beszámol arról, hogy 1917-ben a párizsi szabadkőműves világtanácskozáson dőlt el, az Osztrák- Magyar- Monarchia feldarabolása és a sok kicsi többnemzetiségű állam létrejötte. Fejtő azt is leírja, hogy a szabadkőművességnek kulcsszerepe volt abban, hogy ideológiai háborúvá alakult át az I. világháború és ennek megfelelően, egy ideológiai béke született. Kizárólag a magyar nemzet rovására vették figyelembe a reálpolitikai (nagyhatalmi érdekeken képviselő) szempontokat. Azért fontos ez, mert ha ezt elismerik, akkor erre valamilyen magyarázatot kell adniuk. Ha a versailles-i és a párizsi békerendezés minden nemzetközi elv felrúgásával született, akkor igenis legitim kérdés, hogy ezt az Európai Unió irányítói, akik a békedöntéseket hozók jogutódai, valamilyen szinten korrigálják.  Itt nemcsak arról van szó, hogy milyen feszültségek vannak Szlovákia és Magyarország között. Nézzük meg, amikor elszakították a Felvidéket, akkor ott több mint egymillió magyar élt, most pedig a fele és még ezt is tűzzel – vassal el akarják szlovákosítani, ezért intéztek támadást a nyelv ellen. A békediktátumok megszületésekor, a különböző elvek közül, az etnikai volt a legdominánsabb. Ha megkérdezek egy szlovákot, hogy joga van-e egy államban élni, azt mondja persze. Ha megkérdezem, hogy a magyaroknak is joga van- e ehhez, azt mondják nem. Amíg ezt a kettős mércét alkalmazzák, addig újabb- és újabb konfliktusok lesznek.

-  Hogyan kellene a nemzetközi szinten érvényesülő kettős mércét megszüntetni?

-  Fel kell vállalni azt a konfliktust, hogy van magyar kérdés és ezért elsősorban azoknak a jogutódai felelősek, akik a versailles-i és a párizsi békerendezést létrehozták. Nem bújhatnak ki a felelősség alól és a nemzetközi jog nem tiltja, hogy békés úton megváltozzanak a határok, Erre már számos példa is van. A Szovjetunió felbomlását megelőzően Csehszlovákia volt, most pedig van Csehország és Szlovákia. Azelőtt Jugoszlávia volt, most pedig van Szlovénia, Horvátország, Bosznia- Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Szerbia sőt még Koszovó is kiszakadt. Békés úton, igenis megváltoztathatóak a határok.

-  Nehéz ezt elképzelni arról a nemzetközi közösségről, amely folyamatosan hallgat, mikor jogsértések történnek.

-  Természetesen ez egy konfliktus, de meg kell magyarázni például a szlovákoknak, hogy ha ők azon az alapon szakadtak ki Magyarországból, hogy szlovákul beszéltek, akkor ugyanezen az alapon, ezt a magyarokkal szemben is el kell ismerni. Ezt fel kellene vállalnia egy nemzeti érdekeket képviselő kormánynak, és nyíltan elő kell állni ezzel a kérdéssel Brüsszelben és az ENSZ-ben is. A nemzetközi jogi normákon belül, olyan kompromisszumokat lehetne elérni, hogy maradjanak ugyan a határok, de a magyarok kapják ezért cserébe a területi autonómiát. A Jobbiknak is ezt kellene követelnie. El kell ismertetni a világgal, hogy van egy megoldásra váró magyar kérdés, amely a nemzetközi elveket megtagadó kettős mércéből fakad.

-  Van ehhez kormányunk?

-  Harc nélkül nem megy. Aki nem kockáztat, az nem nyeri meg az életet. Ezt a harcot hosszú távon azonban meg lehet nyerni, mert az elvi igazság a mi oldalunkon van. Trianon óta a kettős mércét alkalmazták – és alkalmazzák ma is – velünk szemben. Ezt az etikátlan reálpolitikát azonban nem lehet igazolni. Ez az eljárás álszent és képmutató. Képviselői demokráciáról, szociális igazságosságról és az egyenjogúságról beszélnek, a gyakorlatban viszont a nyers reálpolitika, értékeket tagadó, önző politikáját alkalmazzák a magyar néppel szemben.  Trianon nyomán pusztul a magyar nép, zsugorodik a magyar nemzet. Ezt a folyamatot le kell állítani az élet, nemzeti megmaradás érdekében.

 Ezt az interjút Takács Veronika készítette a Barikád című hetilap számára.

-   A világ leghatalmasabb urai, először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai „Hotel Bilderbergbe”. Mi rejtőzik a csoport mögött?

-  A Bilderberg Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.

-  Mit lehet tudni az idei, június 3-6 között megtartott sitgesi találkozóról és előzményeiről?

-  Idén Spanyolországban, közelebbről Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvő exluzív üdülővárosban Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ez úttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelőzően sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett főhatalomként működő pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója s központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetővé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történő ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételődött onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlődött ki.

-  A dollár kivezetése milyen következményekkel járna?

-  Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínűleg az aranynak tovább fog nőni a világpénz szerepe és előbb- utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2,500 milliárd dollárnyi  valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelemből, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretű háborús konfliktust is előidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a főtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó  új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt a főtéma. A pénzügyi összeomlás és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyőzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egyközpontból irányított világrendszer, a globális unió mielőbbi létrehozása jelentheti. A válság előidézése tehát ezt a célját nem érte el.

-  Melyek voltak a tervbe vett célok?

-  Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelem formáló világerők különböző struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege, olyan egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenőrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon tulajdonosok szűk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenőrzi a gazdaságot, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő segélyezett.

-  Célba érnek?

-  A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekből természetes követelésként – a rend utáni vágyként – be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretű háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetővé teszi az adósság csapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része, például a felmelegedés, s a klímaváltozás nyomán bekövetkező környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid kvótákhoz kapcsolódó globális méretű spekuláció beindítása. A pénzügyi-és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz, a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a tengeren megtörtént az amerikai haditengerészeti erők öszevonása,  két repülőgép-anyahajó is állomásozik a Perzsa öbölben, és ott vannak az amerikai mellett az izraeli haditengerészet atomtengeralattjárói is. A háborús felkészülés olyan szakaszba érkezett, hogy a háború technikailag bármely időpontban megindítható.

-  Miről esett szó a sitgesi tanácskozást megelőző dublini találkozón?

-  A világtörténelemben most fordul elő először, hogy a lakosság és a közvélemény tud a transznacionális világerők terveiről, és ez akadályozza stratégiai céljainak a megvalósítását. Korábban ez nem így volt. A világközvélemény ma már számon tartja, hogy kik a Bilderberg Csoport belső magjához tartozó személyek, akik minden alkalommal jelen vannak a találkozókon: a belga és a spanyol királynő, Henry Kissinger, David Rockefeller, a Rothschild-dinasztia képviselői, és mások. Tudomása van arról is, hogy kik meghívott résztvevők. Magyarországról Bokros Lajos teljes jogú tagként egyszer volt jelen. Többször ott volt Surányi György (az MNB volt elnöke, a CIB Bank elnöke) és Martonyi János is. A külügyminisztert azonban csak egyszer vonták be a bizalmas beszélgetésekbe. 2010-ben több okból is rendkívüli világhelyzet van.  Felgyorsult az egész emberiség öntudatra ébredése, másrészt a világelit legfelső rétegében kiéleződtek az érdekellentétek. Komoly nézeteltérések alakultak ki a világválság megítélésében, a pénzrendszer átalakítása és a kibontakozás, valamint egy esetleges Irán elleni háború kérdésében. Sitgesben azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogyan kellene a világ közvéleményét megnyerni az új világrend számára, meggyőzve őket arról, hogy ez a káoszból kivezető egyetlen út. Így lehet elkerülni a még nagyobb gazdasági és pénzügyi káoszt, a polgárháborús viszonyok kialakulását.

-  A Bilderberg tanácskozással egy időben zajlott Dél-Koreában a G-20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek találkozója. A Bilderberg Csoport találkozójával ellentétben – amelynél kötelező a szigorú titoktartás – a G-20-ak konferenciájáról már nyilvánosságra hoztak egyes döntéseket. Ezek egyben arra is engednek következtetni, hogy mit hagytak jóvá Sitgesben, és mit nem. A G-20-ak elhatározták, hogy  valamennyi bankmentő és gazdaság-élénkítő csomagot leállítanak és megtiltják a kormányoknak a nagyarányú állami segélyezést a pénzügyi likviditás és a termelő gazdaság működésének a biztosítása érdekében. Az egyes államoknak minden pénzforrást fizetőképességük fenntartására kell átcsoportosítaniuk.

-  Kik tehetnek az államok eladósodottságáról?

-  Erről a pénzügyi elit és a tulajdonában lévő bankrendszer tehet. Az Európai Unió tagállamai azért adósodtak el, mert a világ pénzügyi rendszerét globális szerencsejáték-kaszinóvá átalakító spekulánsok   gátlástalan hazardirozásukkal megbénították a pénzfolyamatok normális működését, és az Európai Unió egészét gazdasági válságba sodorták, pénzügyi rendszereiket az ellenőrzés nélkül hazardírozó spekulánsok összeomlasztották. Gazdasági világválságot idéztek elő, és rákényszerítették Amerikát, hogy a helyzetet – az adófizetők terhére – bankmentő és gazdaságélénkítő csomagokkal orvosolják az adófizetők pénzéből. Amerikában 4500 milliárd dollárt, az európai országokban pedig – Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Dániát, és más országokat is beleértve – 4100 milliárd eurót csikartak ki a gátlástalanul hazardírozó pénzintézetek és bankok megmentésére. Ugyanezek a pénzügyi csoportok, amelyek a válságot előidézték, most képmutatóan arról siránkoznak, hogy megrendült a bizalmuk ezekben az országokban, mert úgy eladósodtak. Vajon miért nem önmagukban keresik a hibát? Görögországban, Olaszországban és másutt már korábban is nagy volt  az eladósodás mértéke, még sem estek kétségbe a spekuláns hitelezők. A mesterséges pánikkeltésre azért volt szükségük, hogy újabb milliárdokat csikarjanak ki a maguk számára. Azért veszítették el hirtelen bizalmukat, mert akkor a nekik dolgozó minősítő intézetek leminősítik a „rendkívül kockázatossá” vált adósokat. Ha pedig leminősítik őket, akkor magasabb kockázat miatt már magasabb lesz a kamatláb. Ki teszi zsebre a magasabb kamatokat? A befektető, hitelező pénzintézetek, a pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában lévő bankok.

-  Van azonban még egy magyarázat arra, hogy miért volt szükség az álszent pánikba-esésre. A mesterséges pánikba-esés, amiből most extra milliárdokat zsebelnek be, arra is jó, hogy az uniós tagállamokra, elsősorban az eurózóna tagjaira, rákényszerítsék a további pénzügyi centralizációt. Arra hivatkozva, hogy veszélybe került az euró, és az egész eurózóna léte, saját hatáskörükbe akarják vonni a már megszerzett monetáris felségjogok mellé a fiskális hatásköröket is. Már nemcsak a monetáris felségjogokat – pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyamszabályozás, hitelrendszer – akarják központosítani, hanem az adók kivetését és a tagállamok költségvetésének az ellenőrzését is. Ennek megfelelően európai adórendszert szeretnének, továbbá azt, hogy ne legyen önálló költségvetése a tagállamoknak, hanem azt is a nemzetek feletti brüsszeli bürokrácia készítse el, illetve hagyja előzetesen jóvá.

-  Ilyen körülmények között mennyi esélyük van a nemzetállamoknak?

-  A pénzuralmi világelitnek saját intézménye az Európai Unió. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az Unióból származó előnyöket – a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása – birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két vagy többoldalú együttműködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva, bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendből.

-  A pénz önmagában értéktelen „jel”, amit a nemzetközi pénzelit gyakorlatilag ingyen hoz létre a levegőből. Ennek a jelnek, fedezetlen pénznek, akkor lesz fedezete, amikor azt hitelként ki tudják valakinek kölcsönözni. A hitelfelvevő adósként el kezd érte kamatot fizetni. A legjobb adósok maguk az államok, mert a szuverén adósok elvileg nem mehetnek csődbe. Ezzel a fedezetlen jel, fedezett pénzzé alakul át. De ezt a jelet az egyes országok maguk is kibocsáthatnák. Ez a saját kibocsátású nemzeti közvetítő közeg jobb pénz lenne, mint a külföldről kamatsarcra kikölcsönzött jel, mert a saját pénznek az adott országban az értékteremtő munka lenne a fedezete. Kína például így működik. Ezért a transznacionális pénzkartell célja az, hogy minél előbb megszabaduljon a nemzetállamoktól. Ennek a legolcsóbb módja beterelni őket egy nemzetek feletti birodalmi struktúrába. Így a felszámolásukhoz nem kell sem hadsereg, sem háború, mindössze át kell mosni az emberek agyát a kezükben tartott véleményipar tömegtájékoztatási eszközeivel. Azé az agy és a gondolkodás, aki megtévesztéssel, félretájékoztatással megműveli.

-  Magyarországra nézve ez mit jelent?

-  Magyarországnak a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia, és hatalmi hálózata diktál, mert nincs olyan erős társadalma, nemzeti elkötelezettségű, pénzügyi és gazdasági erővel rendelkező kormánya, amely kellő határozottsággal szállhatna szembe a pénzuralmi világelittel. Egyelőre az történik, amit ők akarnak. 1989 óta folyamatosan el tudták érni, hogy Magyarországon ne bocsássanak ki magyar munkával fedezett magyar pénzt. 1991 óta jogilag is bebetonozták ezt a rendszert az MNB törvény elfogadásával és a kétszintű bankrendszer bevezetésével. Amire a szervezett magánhatalomként működő pénzvilág hajlandó hitelt adni a „levegő pénzéből” az működhet, amire nem ad, az nem működhet. Magyarország új, nemzeti elkötelezettségű kormánya már kísérletet tett néhány lényeges intézkedés meghozatalára. Ezekhez azonban szükséges lett volna az, hogy 2010-ben a magyar költségvetés hiánya a GDP (nemzeti össztermék) 3,8 %-a helyett, 6,8 % legyen. Erre a világelit és annak pénzügyminiszteri tanácskozása azt mondta, hogy nem. A befektető bankárokat nem érdekelte, hogy ennek az országnak van egy demokratikusan megválasztott, erős legitimációval bíró kormánya, amely felelősséggel tartozik a magyar társadalomnak. Ha a számára kisajátítható pénzek biztonságáról van szó, akkor nem ismer tréfát. A demokratikus magyar vezetés pedig engedelmesen fejet hajtott. Ez is mutatja, hogy tulajdonképpen ki is irányítja az országot.

-  Az eladósítás olyan pénzelvonási technika, amelynek nem az a célja hogy az adós megfizesse tartozását. Ha egy csoda folytán egyszerre csak mindenki kifizetné az adósságát, akkor egy fillér pénz sem maradna forgalomban. Ha pedig nincs pénz, akkor nem tud működni a gazdaság, mert ez a „jel” az, amely a gazdasági életet közvetíti. De ennek a jelnek az előállításához nincs szükség egy nemzetközi privilégizált rétegre, és az ő levegőből előállított pénzére, amelyet rendkívül drágán hajlandó kikölcsönözni. Magyarország, a magyar gazdaság magyar kibocsátású fizetőeszközökkel is működtethető lenne, amire sok bizonyíték van. Kína már így működik sikeresen immáron harmadik évtizede. Kínát az euró-atlanti elit másként szorongatja. Mi is meg tudnánk tenni, hogy olyan munkaprogramokat indítsunk be, amelyekhez megvan hazánkban a munka, a munkaerő, a munkaeszköz és a technológia is. Így épülhetnének a gátak, a víztározók, a belvízelvezető és a szennyvízelvezető rendszerek, de így épülhetne tovább a közúthálózat is.  Társulhatna hozzá országos erdősítési, parkosítási és lakásépítési program is. A fizetőeszközt a magyar állam bocsátaná ki. Ezek nyomán segélyezett munkanélküliek tízezrei válhatnának rövid idő alatt munkavállaló adófizető polgárokká. Az államnak több pénze lenne a közfeladatok finanszírozására, és kevesebb hitelt kellene igénybe vennie. Ennek egyetlen akadálya az, hogy sérti a nemzetközi pénzkartell érdekeit.

-  Voltak-e olyan nemzetállamok, amelyek ellenálltak?

-   Argentína 2000-ben ellent mondott. Mi történt? Mindenféle eszközzel próbálták ütni – verni, de nem sikerült. A 103 milliárd dollárból azonnal elengedtek 65 milliárdot, a dögkeselyű Nemzetközi Valutaalapot pedig inkább kifizették az argentinok, csakhogy minél előbb megszabaduljanak tőle. Argentína köszöni jól van és fejlődése felgyorsult

-  Van arra esély, hogy az erős nemzeti öntudattal rendelkező államok összefogjanak?

-  Oroszország ugyan nem tudta teljesen kivonni magát a pénzuralmi rendszerből, de mégis olyan önálló, nemzeti érdekeit képviselő állam, amely sorosan együttműködik Kínával, Indiával és más államokkal is a Sangháji Együttműködési Szervezet keretében. Oroszországot a pénzügyi világválság csak periférikusan sújtotta. Az Orosz Medvéből azonban mumust csináltak, pedig érdemes lenne szorosabban együttműködni vele, ahogyan Kínával és más ázsiai országokkal, többek között az arab világ államaival is.

-  A Föld elpusztítása felé halad-e ez a pénzuralmi rendszer?

-   Ha kirobbanna egy atomvilágháború, az Földünk egy részének a teljes elpusztulásával járna, amely nem lenne többé alkalmas az emberi létezés számára. Az egész élővilág kerülne veszélybe.

-  Ez sem visszatartó erő?  

-  Nem, mert ahhoz, hogy a világ hatalmi elitjei jól élhessenek elég egy vagy két milliárd ember, s nincs szükség hét milliárdos emberiségre. Bill Gates amerikai üzletember már nyíltan támogatja azokat a programokat, amelyek célja az emberiség létszámának a jelentős csökkentése.

Ezt az interjút Takács Veronika készítette a Barikád című lap számára.

Mahmud Abbász, a palesztin nemzeti hatóság elnöke törvényen kívül helyezte a Hamasz katonai szárnyát. Ezt követően Izrael gazdasági blokád alá vette Gázát, a Hamasz pedig Qassam rakétákkal támadta Izrael Gázával határos részét. Ezek a rakétatámadások 2008 júniusában abbamaradtak, amikor Egyiptom közvetítésével tűzszünet jött létre. Hamaszhoz nem tartozó más palesztin ellenálló csoportok azonban szórványosan folytatták ezeket a támadásokat. A hathónapos tűzszünetet megelőző két hónapban a konfliktus kiéleződött, miután izraeli részről behatoltak Gázába 2008. november 4-én, és megöltek hét Hamasz milicistát.

Ennek nyomán a Hamasz folytatta rakétatámadásait. Ennek nyomán 2008. decembere végén Izrael nagyszabású hadműveletet indított Gáza ellen. A konfliktusban sajnálatos módon 13 izraeli életét vesztette, de a modern fegyverekkel támadó izraeli hadsereg halálos áldozatainak a száma ezt százszorosan meghaladja: 1417, és súlyosan megsebesült további 4800 palesztin. A modern fegyverekkel támadó izraeli hadsereg földig rombolt négyezer épületet, és súlyosan megrongált további húszezret. Izrael kivonta katonáit Gázából 2009. január közepén, de továbbra is fenntartotta Gáza blokádját a szárazföldön, a tengeren és a légtérben.

A Hamasz nem Izrael felszámolására törekszik, hanem egy olyan független palesztin állam létrehozására, amelynek a fővárosa Jeruzsálem, és olyan megállapodást akar, amely lehetővé teszi az elűzött, elmenekült palesztinok jogát a visszatérésre. Az izraeli blokád eredményeként Gázában olyan viszonyok jöttek létre, amelyek csak az egykori fajüldöző dél-afrikai állam által létrehozott rezervátumokra, a bantusztánokra emlékeztetnek. A Gázában a blokád következtében létrejött állapotokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa fenntarthatatlannak minősítette, és több határozatában is felszólított – 1850-es számú 2008-ban és 1860-as számú 2009-ben – a blokád felszámolására. A Biztonsági Tanács mély aggodalmát fejezte ki humanitárius válsághelyzet miatt, és nyomatékosan sürgette az emberek és az áruk szabad áramlásának a visszaállítását Gáza számára. Külön is hangsúlyozta a humanitárius segítség nyújtás szabad működését a zárt enklávéban. A Biztonsági Tanács egyben erőfeszítéseket tett a válsághelyzet felszámolását célzó tárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében.

Mi történt 2010. május 31-én?

Gáza partjaitól 65 km-re, nemzetközi vizeken hat segélyszállító hajóból álló konvoj, amelyet Freedom Flottillának nevezetek, haladt Gáza kikötője irányában. Az izraeli haditengerészet felvette a kapcsolatot a konvojt vezető hajó, Mavi Marmara kapitányával, és felvilágosítást kért tőle, hogy merre tart a hajó. Ezt követően két izraeli hadihajó közrefogta a konvojt, amely tízezer tonna humanitárius segélyt szállított. A konvoj lelassított, és lépéseket tett a fegyveres összeütközés elkerülésére. Minden rendelkezésükre álló eszközzel jelezték, hogy békés szándékú polgári személyek tartózkodnak a hajókon, amelyek egészségügyi eszközöket és gyógyszereket szállítanak. Az izraeli hadsereg kommandói azonban megrohamozták a hajókat.

A szállítmány szervezői jelezték, hogy folytatni kívánják az akciót, és a szállítmányt át akarják adni a Hamasz által irányított hatóságoknak. Az izraeli hatóságok leszögezték, hogy nem engedélyezik a behajózást Gáza kikötőjébe, és hajnali 4 óra körül izraeli katonák érkeztek a hajókra helikoptereken. Izraeli hivatalos személyek szerint a hajókon késeket és botokat használtak az izraeli katonákkal szemben, és az egyik katonától a fegyverét is elvették. A kibontakozó harcban kilenc segélyszállító aktivista életét vesztette. A hajókon tartózkodókat az izraeli katonák letartóztatták, és a hajó szállítmányát elkobozták.

Netanjahu, izraeli miniszterelnök sajnálkozását fejezte ki a halálos áldozatok magas száma miatt, és rámutatott, hogy az izraeli katonákat heves ellenállással fogadták, és egyiküket hasba szúrták, másokra pedig baseball ütőkkel támadtak. A hajókon két fegyvert is találtak. Ashkenazi izraeli tábornok az erőszakosságokért az egyik török civil szervezetet tette felelőssé, amelyet szélsőségesnek minősített. A katonai akcióban hét izraeli katona is megsérült, egy súlyosan. A török külügyminiszter az incidenst állam által elkövetett gyilkosságnak nevezte, amelyet semmivel nem lehet igazolni. Hangsúlyozta, hogy a hajózás szabadsága a nemzetközi jog egyik legrégibb fontos szabálya. Egyetlen hajót sem szabad feltartóztatni vagy megszállni a kapitány beleegyezése, illetve a hajó felségjelzését viselő állam engedélye nélkül. Nem tekinthető semmilyen formában törvényesnek az az eljárás, hogy humanitárius segítséget ellenséges aktusnak minősítsenek, a segélynyújtókat pedig felfegyverzett katonáknak.

A segélyszállító hajók megtámadása tovább rontotta az amúgy is feszült kapcsolatot Izrael és Törökország között, és felhívta a világ közvélemény figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, amit az izraeli blokád jelent Gáza és lakói számára. A washingtoni Fehér Ház szóvivője is mély sajnálatát fejezte ki az emberi életek elvesztése és a sebesültek száma miatt. Az izraeli miniszterelnök lemondta a Fehér Házba tervezett látogatását. A kemény izraeli fellépést elítélte Törökország, Franciaország, az ENSZ, Görögország pedig felfüggesztette egy görög-izraeli hadgyakorlat megtartását. Erdogán, török miniszterelnök állami terrorizmusnak minősítette az izraeli támadást, és mintegy tízezren tiltakoztak Isztambulban az izraeli konzulátus előtt.

Gilad Atzmon, a Londonban élő zsidó származású közéleti személyiség, az izraeli hadsereg egykori katonája, írásban és szóban előre megfontolt cselekménynek minősítette a vérontást. Izrael vért akart, – írja – mert azt hiszi, hogy az „elrettentés ereje” annál nagyobb, minél több halott marad utána. Azt az izraeli döntést, hogy izraeli kommandósokat vetnek be polgári személyekkel szemben, az izraeli kormány az izraeli felső katonai parancsnokokkal együtt hozta meg. Nem egyszerű kudarcnak, hanem ténylegesen egy morbid társadalom intézményi kudarcának lehettünk tanúi, amely társadalom elvesztette a kapcsolatát az emberiséggel.

Nem titok, hogy már évek óta ostromállapotban élnek a palesztinok. Most azonban a nemzeteken van a sor, hogy cselekedjenek, és kemény nyomást gyakoroljanak Izraelre, valamint polgáraira. Ezt a gyilkosságot egy népszerű hadsereg követte el, amely  „demokratikusa választott” kormány utasításait hajtotta végre. Mostantól kezdve minden izraelit háborús bűncselekménnyel lehet gyanúsítani, hacsak nem bizonyítja be ennek ellenkezőjét. Atzmon így folytatja: „Képzeljük el, hogy izraeli hadiahjók megrohamoznak ír, török vagy görög zászló alatt haladó hajókat. Valamennyi NATO tagállamnak és Európai Uniós országnak azonnal meg kell szakítania kapcsolatait Izraellel, és le kell zárnia a légterét az Izraeli repülőgépek előtt.”

Az izraeli állam nem törődik az emberi élettel, a folyamatban lévő izraeli sajtókampány, pedig vérontáshoz vezet. Atzmon úgy látja, hogy Izrael ténylegesen örömét leli abban, hogy szenvedést és károkat okoz másoknak.

A XIX. század zsidó közéleti személyisége, Bernard Lazare (1865-1903) hangsúlyozta: szakítani kell azzal a szemlélettel, miszerint a zsidók soha nem tehetnek arról, hogy valami rossz történik velük. Lazare úgy gondolta, hogy az antiszemitizmus bármilyen formában is jelenjen meg, lényegében a zsidó kizárólagosságra és kirekesztő magatartásra adott válasznak tekinthető. A zsidók sikereikben fontos szerepet játszott erkölcsi elkülönülésük, a kettősmorál és a kettősmérce alkalmazása, valamint az a képességük, hogy másokat kirekesztő, tekintélyen alapuló, jól szervezett csoportokba tudtak tömörülni életbentartva a folyamatos fenyegetettség érzését. Ennek egyik megjelenési formája, hogy adott esetben előre vesznek revánsot.

Drábik úr, az Európai Unió, a fennállásának a legnagyobb válságát éli meg ezekben az időkben. Látható volt ez a fajta összeomlás, vagy nem lehetett megjósolni, esetleg a radikális változtatásokat ilyen helyzetben könnyebb bevezetni, és ez egy mesterségesen kreált szituáció?

Az Európai Unióról nekem személy szerint az a véleményem, hogy fölösleges intézmény, mert ami jót és szépet el lehet róla mondani (pl. a munkaerő, az árúk, az információk és a tőke szabad áramlása, a határok légiesedése), ahhoz nem kell egy ilyen nemzetek felett álló birodalmi struktúra. Az EU nemzetek feletti bürokrata vízfejjé alakult át, amely rengeteg pénzt emészt fel. Annak érdekében sincs szükség az EU-ra, hogy gazdaságilag versenyképes maradjon. Nem igaz az az állítás, hogy minél nagyobb valami, annál hatékonyabb, annál jobb. Az Unió mögött nagyhatalmú érdekcsoportok vannak, amelyeknek az a szándéka, hogy minden áron fenntartsanak egy olyan rendszert, amely elősegítheti az egy-központból irányított világrendszer létrehozását. Sokan azt mondják, hogy a „globális részvénytársaság” létrehozására törő érdekcsoportok létezése puszta paranoia és nincsenek világuralomra törő érdekcsoportok.  Montreálban viszont a napokban tanácskozott a CFR (a Council on Foreign Relations) elnevezésű tekintélyes szervezet vezérkara. Ez a háttérhatalom egyik legnagyobb szervezete a világon. A montreal-i tanácskozáson Zbigniew Brzezinski arról beszélt, hogy veszélybe került az egyközpontból irányított világrend – az új világrend – létrehozása egyrészt azért, mert az emberiség öntudatra ébredt és kezdi érteni, mi történik körülötte, másrészt azért, mert a világ elit megosztott, és legfelső köreiben éles hatalmi harc dúl. Tagjai számos fontos kérdésben nem értenek egyet. Nem tudtak megegyezni abban, hogy a jelenlegi pénzuralmi rend csillagászati hozama felett ki rendelkezzék. Élesen eltérnek a jövőről alkotott elképzelések is, pl. maradjon-e a dollár vagy ne maradjon, s ha kivezetik a dollárt, akkor gyors vagy lassú legyen ez a folyamat. Nyitott az is, hogy mi legyen az új világvaluta fedezete, melyik intézmény lássa a központi bankok központi bankjának a szerepét. Jelenleg a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS a globális központi bank. De felmerült az az elképzelés is, hogy a Nemzetközi Valutaalap töltse be ezt a szerepet. Sok más fontos kérdés is még válaszra vár, s emiatt rendkívül nagy a feszültség.

A görög-dráma véget ért, de egyáltalán nincs könnyebb helyzetben az unió. Azért, hogy megakadályozzák azt, hogy esetleg még egy ország a görögök sorsára jusson, ezért az EU 27 tagállama megegyezett abban, hogy egy 500 milliárd eurós hitelalapot állítanak össze, amit az Nemzetközi Valutaalap 250 milliárd euróval toldott még meg. Rengeteg elemző azt mondta, hogy ez egy hamvába halt ötlet, hisz nincs az EU-nak 500 milliárdnyi mozgósítható pénze, ha bankópréssel állítanak elő egy ekkora tőkét, az nagyban leértékelheti a közös európai valutát. Mégis miért tették meg ezt a lépést?

Az Európai Unió korábbi versenybiztosa, Neelie Kroes, buzgó szorgalommal engedélyezte a tagállamoknak, hogy az állami kibocsátású pénzeket (amelyeknek az adóbevétel a fedezete) odaadhassák a bankoknak. Ezeket az állami támogatásokat, bankmentő csomagokat, gazdaság élénkítő hiteleket elsősorban a pénzügyi és gazdasági válság kezelésére szánták.  Nem kevesebb, mint 4100 milliárd euró állami pénz kibocsátására adott Brüsszel engedélyt. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogyha az EU-nak, illetve a pénzügyi struktúráknak van rá szükségük, akkor bármikor lehet állami pénzt kibocsátani, de amikor a termelőágazatokat kéne megsegíteni, akkor nem lehet ugyanezt a műveletet végrehajtani. Görögországnak mindig a körül mozgott a nemzeti össztermékhez, a GDP-hez viszonyított államháztartás hiánya, mint  jelenleg. Furcsa módon ez eddig senkit se zavart különösebben. Most azonban a befektetők hirtelen ’elvesztették a bizalmukat’. Ez a mesterséges ’pánikba-esés’ valószínűleg azért alakult ki, hogy az eurózóna erősebb tagállamaiból ezzel a módszerrel csapoljanak le további euró milliárdokat. A görögökön keresztül valójában az egész eurózónát shortolták meg a pénzvilág vezető spekulánsai. Ugyanazok az elit érdekcsoportok felelősek a pénzügyi rendszer összeomlasztásáért, akik, most az euró meggyöngítése érdekében spekuláltak; kikényszerítettek Amerikából 4500 milliárd dollárt, Európából, pedig 4100 milliárd eurót. Ennek következtében az államok és kormányok többsége erején felül eladósodott, és a maastrichti szerződésben foglaltakat (a költségvetési hiány nem lehet 3, a külső adósság pedig 60 százaléknál nagyobb) szinte senki nem tudja ma már az EU-ban betartani. Ezért biztos, hogy alapjaiban fog megváltozni az EU, hiszen minek egy olyan rendszer, amelynek a szabályait senki se tartja be?

Ez érthető, de a 750 milliárd euróval mi fog történni?

Ez is azokhoz a pénzügyi érdekcsoportokhoz fog kerülni, amelyeket együttesen transznacionális pénzkartelleknek tekinthetünk.  Ők alakították át a világ pénzrendszerét globális játékkaszinóvá és fújták egymás után a spekulációs pénzbuborékokat, hogy aztán a megtervezett kipukkasztásukból horribilis összegeket tegyenek zsebre. A pénzügyi válság kirobbantása és a bankmentő intézkedések is őket gazdagították. A jelenlegi pénzügyi és hatalmi viszonyok koordinátái között szinte alig van más lehetőség. Akik azt mondják, hogy mindez paranoiás elképzelés, azok nyugodtan nézzenek a számok és a tények után. A pénzhatalom birtokosai e pénzügyi anarchiával akarják rákényszeríteni az emberiségre az egy-központú világrendszer elfogadását, amely a pénzuralmi világrend modernizált változata lenne. Ebben a világszintű pénzdiktatúrában már nem lenne pénzügyi összeomlás, gazdasági világválság, vagy világháború. A jelenlegi konfliktusokkal teli világból megszületne a globális ’law and order’, a jog és a rend uralma, a tartós béke állapota. Káoszból a rend!

Ön azt említette, hogy az emberek kezdenek az öntudatukra ébredni. Mennyi esélye van egy harmadik világháború kirobbanásához? A társadalmi elégedetlenség sokszor vezet olyan helyzetekhez, ami a legvégén háborút szül.

Ez országonként is más, de a világtörténelem azt igazolja, hogy ilyen válsághelyzetekben sokkal könnyebben kitörhetnek helyi háborúk. Nem lehet azonban kizárni egy világméretű háború lehetőségét sem. Sajnos számolni kell egy ilyen háborúval. Az Irán elleni katonai felvonulás is magában hordoz ilyen fejleményt, mint reális lehetőséget.  Az eddigi egy amerikai repülőgép-anyahajó helyett már kettő van az Irán melletti vizeken. De további hadihajók is a Perzsa öböl térségében tartózkodnak. Más súlyos problémák is vannak. Az Egyesült Államok pénzügyi rendszere rendkívül sebezhetővé vált. Ha most omolna össze a dollárrendszer, akkor amerikaiak további milliói kerülhetnének az utcára. Ez tüntetésekhez, utcai zavargásokhoz is vezethetne. Számításba kell venni, hogy jelenleg több mint 200 millió amerikainak van lőfegyvere (az alkotmány biztosítja a fegyverviseléséhez való jogot). Ennyi kézifegyvert részben úgy lehet semlegesíteni, hogy korlátozzák a lőszerellátást, vagyis a fegyverek tulajdonosai nem tudnak lőszereket vásárolni. Folyamatban van az ENSZ keretében olyan nemzetközi megállapodás tető alá hozása, amely betiltaná, illetve erősen korlátozná a kézifegyverek forgalmát és birtoklását (A Small Arms Treaty megkötését amerikai részről Hillary Clinton külügyminiszter szorgalmazza.). Az uralkodó elit nem tudta törölni az alkotmányból a fegyverviseléshez való jogot. El tudta viszont fogadtatni, hogy a nemzetközi szerződések felülírhassák az alkotmány rendelkezéseit. Kína miatt sem lehet gyorsan felszámolni a dollár-rendszert. Kína 2,5 trillió dollár valutatartalékkal rendelkezik (1 trillió itt ezermilliárd), ezt pedig nem lehet súlyos pénzügyi, gazdasági és katonai következmények nélkül gyorsan elinflálni.

Oroszország mindeközben szép csendben szövögeti a keleti-unió alapjait, és úgy néz ki, hogy a vámunió az ázsiai térség bizonyos országaiban még idén létrejöhet. Megint kétpólusú lesz a világ?

Ez már több éve tartó folyamat, s az együttműködés szervezeti keretei is létrejöttek. Működik a SCO (Shanghai Cooperation Organisation), a Sangháji Együttműködés Szervezete, amelynek Kína, Oroszország és India is rendes tagja. Vannak továbbá úgynevezett megfigyelő státusszal bíró országok, mint például Irán.  A világ legnépesebb országai, a világ legnagyobb területű országával – Oroszországgal -  egyetemben, meg tudják oldani, hogy az euró-atlanti hatalom, a Nyugat ellenpólusa legyenek. Lényegében már ma is betöltik ezt a geopolitikai funkciót. Az Egyesült Államok ma még a világ első számú katonai hatalma, de az amerikai ipari termelés döntő részét a nemzetek feletti pénzkartell külföldre telepítette, offshore-olta, Amerika ma már a gyártóipar, az iparcikktermelés területén aligha tudna megállni a saját lábán. A Nyugat szupergazdag bankárai – a pénzügyi világelit struktúrái – Kínát még nem tudták ellenőrzésük alá vonni. A világ legnépesebb és iparilag leggyorsabban fejlődő országa rendkívül sikeresen működik kínai kibocsátású és hazai termelőmunkával fedezett pénzzel immáron több évtizede. Indiában pedig az egyre képzettebb, milliárdos nagyságrendű munkaerő teljesítménye nyújtja a fedezetet az ottani pénzhez. Ezek a régiók megállnak a saját lábukon. Nyugaton viszont a magánpénz-monopólium kamatmechanizmussal működtetett rendszere olyan mértékben eladósította a gazdasági élet szereplőit, az államokat, a vállalatokat és az egyes embereket, hogy a gazdasági élet szinte megbénult az egyre növekvő eladósodás súlya alatt.

Mik Magyarország esélyei? Orbán Viktor inkább Kína és Oroszország felé hajlik, mintsem az Európai Unió felé.

Az Európai Unió kiszolgáltatott helyzetbe hozta Magyarországot. Az EU fejlettebb országai piacszerzésre használták, és versenyképtelen helyzetbe szorították mind a magyar ipart, mind a mezőgazdaságot. Az európai bankrendszer folyamatos és megtervezett eladósítással, a kamatok magasan tartásának kikényszerítésével, évről-évre nagyobb arányban szívja el a magyar munka eredményét. A jelenlegi magántulajdonban lévő hitelpénzrendszer hátrányos Magyarország számára. Az EU tagállamainak is át kellene térniük a munkaalapú fedezett pénzzel való működésre. E célból vissza kellene állítani a közpénzrendszert a magánpénzrendszer monopolhelyzetének a felszámolásával. Nem fenntartható növekedésre, hanem fenntartható erőforrásokra van szükség, az emberiség életterének a megőrzésére. Az emberiség jövőjét a pénzuralmi világrendről a társadalmi igazságot érvényesítő harmonikus világrendre való áttérés biztosíthatja.

 További részleteket tudhat meg „A világ jövőképe – a XXI. század hadszíntere – a tőzsde.” konferencián.

Drábik János

Miért lázadt fel Drábik János?

A Szent Korona Rádió fogalmazása szerint „A Torgyán féle párttal valószínűleg az égvilágon senki sem foglalkozott volna, ha nincs ott Drábik János. Tudta ezt a Kisgazdák vezetője is, ezért hívta meg a népszerű írót, hogy tartson nekik előadást. Az Uzsoracivilizáció és Világzsákutca – Új világrend? című könyvek szerzője pedig elvállal minden olyan szereplési lehetőséget – természetesen mindent – ahol terjesztheti az eszméit, azaz elmondhatja azokat a tényeket, amelyeket hosszú évek alatt kikutatott a háttérhatalomról, illetve a pénzvilág vezetőinek a visszásságairól. Bár az író önéletrajza továbbra is megtalálható a Torgyán-párt honlapján, megerősítést nem kaptunk arra vonatkozólag, hogy maga az író ehhez hozzájárult volna. ’Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek’ ’Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.’ ”

Az itt ismertetett írás azzal végződik, hogy Drábik János írásai továbbra is olvashatóak a Szent Korona Rádió honlapján.

Egy másik, ugyancsak Interneten olvasható írás Nyíregyházáról érkezett 2010. február 1-jén. Eszerint Drábik János felbukkanása a Torgyán-pártban talán megdöbbentőbb, mint Pokol Béláé volt annak idején. Idézzünk az írásból:

„Az egyébként páratlanul művelt polihisztor Drábik János, aki számos globalizáció-ellenes könyvet, cikket és előadást jegyez, pár hónapja Nyíregyházán tartott előadásán arra szólította fel a hallatóságot, hogy 2010-ben a valódi nemzeti politikai oldalra adják szavazatukat, majd amikor megkértem, nevezze meg ezeket: a Jobbikot és a Fideszt említette, hozzátéve, mindenki vérmérséklete szerint válasszon közülük.”

„Emberileg természetesen érthető, és a történelemben nem példanélküli, hogy a fősodratú politika egyre impotensebb pártjaiból kiábrándulva valaki egy kisebb, radikálisabb „underground” mozgalom felé fordul, amelytől választ és megoldást remél problémáira; többek között ez segítette hozzá a Jobbik Magyarországért Mozgalmat az Európai Parlamenti választásokon elért várakozáson felüli eredményhez. Azonban az, hogy egy finoman szólva kiérdemesül és hiteltelenné vált politikai szereplő pár hónappal az országgyűlési választások előtt debütál egy új párttal, semmi mást nem célozhat, mint azt, hogy szavazatokat vonjon el másoktól. Trogyán József és Drábik dr. esetében maximum az életkoruk, s mindkettőjük esetében a korán megszakadt zenei pálya és a jogi végzettség tűnnek közös vonásoknak, ezekkel azonban választást nyerni, parlamentbe jutni aligha lehet.”

A nyíregyházi szerző ezután kitér arra, hogy egy Fidesznek szilárdan elkötelezett ismerőse megosztó pártnak nevezte a Jobbikot, mert a Fidesztől vesz el számos szavazatot, ahogyan ezt a Harmadik Út Koalíció tette 2006-ban. A szerző elismeri, hogy a Jobbik valóban megosztó párt, mert az euroatlantista-globalista MSZP, MDF és SZDSZ szavazókra álnemzeti, de opportunista Fidesz-hívőkre, másrészt nemzetben gondolkodó, radikális változást sürgető Jobbikosokra osztja a magyar választópolgárokat. Végül keményen így fakad ki a nyíregyházi levélíró:

„Hiába kiáltom, kérem, rimánkodom, hogy aki valóban nemzeti érzelmű és érdemi változást, szuverenitást, felvirágzást kíván hazánknak, az a Jobbikra, a nemzeti radikálisok közül legismertebb, leghitelesebb, komplett programmal és szükséges létszámú képviselőjelölttel rendelkező pártra adja voksát, mégis akadnak, kiknek drágább rongy élete, de legalábbis rövid távú politikai karrierje, mint a haza becsülete…”

A Leleplező szerkesztőségének véleménye:

Drábik Jánostól a tömegtájékoztatás valamennyi intézménye elhatárolódik. Különösen azt vetik a szemére, hogy állandóan a monetáris felségjogoknak a visszavételét sürgeti a központi banktól. Azt állítja, hogy addig nem lehet egyenlő esélyeket teremteni a magyar vállalkozók számára, amíg a monetáris hatalom nincs ismét közvetlenül a kormány és az Országgyűlés kezében. Évek óta sürgeti, hogy a magyar állam ne csak szabályozza, hanem közvetlenül szervezze és irányítsa is a gazdasági tevékenységet, és így teremtsen tömegesen munkaalkalmakat. A magyar munkával fedezett magyar fizetőeszköz kibocsátásával akar – országosan és önkormányzati szinten – infrastruktúrát és a termelőgazdaságot bővítő programokat beindítani. Azt állítja, hogy az ilyen programok finanszírozására történő pénzkibocsátás nem okoz inflációt, mert a programok révén előálló új objektumok, ipari kapacitás bővülés, a többlet termékek és szolgáltatások értéke fedezi a kibocsátott pénzt. Ehhez még multiplikátor hatásként járul, hogy segélyezett munkanélküliek tíz és százezrei juthatnának munkához, és válhatnának viszonylag rövid idő alatt adófizető munkavállalókká. Ezáltal megugrana az állam adóbevétele, és ez megkönnyítené, hogy további eladósítás nélkül finanszírozni tudja a nagy ellátórendszereket.

Drábik meggyőződéssel vallja, hogy a nemzeti vagyontól megfosztott magyar társadalom túlnyomó többsége nem tudja maga finanszírozni sem az iskolaügyet, sem az egészségügyi ellátást, sem a társadalombiztosítást. Mivel nincs vagyona, ezért tőkejövedelme sincs. Folyamatosan sürgeti a visszaállamosítást, a köztulajdon arányának növelését. Követeli, hogy az állam pontosan számoljon el a legutóbb felvett huszonötmilliárd dollár készenléti hitellel, amelyből már húszmilliárd dollárt fel is használtak. Folyamatosan hangoztatja, hogy az Európai Unióba történő belépés költségei lényegesen magasabbak, mint azok az ún. támogatások, amelyeket kín keservesen lehet csak visszapályázgatni. Az Európai Uniót egy felesleges államok feletti birodalmi struktúrának nevezi, amelyet a nemzetállamok felszámolása érdekében hoztak létre. Ez a bürokratikus vízfej teljesen abba az irányba fejlődik, mint az eurázsiai központú korábbi hasonló birodalom, a bukott Szovjetunió.

Drábik követeli az állam fegyveres erőszakra vonatkozó monopóliumára vonatkozó helyreállítását, és az őrző-védőnek nevezett felfegyverzett magánzsoldos hadsereg betiltását. Ha az ország vagyonát megszerzett érdekcsoportjainak szükségük van az immáron magánvagyonná átalakított egykori közvagyon védelmére, akkor megfelelő díjazásért az állam által fenntartott fegyveres erőt vegyék igénybe magánvagyonuk védelmében. Csak a közhatalom ellenőrizheti a fegyveres csoportokat.

Drábik az egyre kiéleződőbb roma kérdés megoldását is azzal akarja kezdeni, hogy vegyék el a legfontosabb hatalmat, a monetáris hatalmat néhány kinevezett embertől, és az állam ezzel a visszavett monetáris hatalommal finanszírozza azoknak a programjait, amelyeknél az alacsonyképzettségű, de dolgozni akaró cigány emberek tíz és százezrei juthatnának munkához. A cigány kérdés alapvető oka a pénzuralmi világrend által bevezetett hatalmi gazdaság, amely felszámolta az alacsony szakképzettségű munkahelyeket, és elvette a cigány lakosság életlehetőségét.

A közszolgálati tévék és rádiók munkatársai ezért félnek Drábiktól. De ugyanezt lehet elmondani a magántulajdonban lévő tömegtájékoztatási eszközökről is. Az ATV mindössze egyszer hívta be, de csak azért, hogy lejárassa. Miután ez a próbálkozása nem sikerült, ezért Drábik meghalt a számára. A nemzeti oldalhoz tartozó Hír TV, Echo TV és a hozzájuk tartozó rádiók számára Drábik ugyancsak nem létező személy. A munkatársak nem merik vállalni, hogy nézetei, elemzései elhangozzanak, mert féltik az állásukat. Ehelyett olyan szakértőket vesznek igénybe, akiknek a véleményét garantálja az az intézmény, ahol állásban vannak, továbbá azok a pénzügyi támogatók, akik ezeket a kutatóintézeteket finanszírozzák. Ha a politológusok mást mondanak, mint ami a finanszírozó intézmények és azok tulajdonosainak az érdeke, akkor veszélybe kerülhet munkahelyük és a saját egzisztenciájuk.

Drábik János eddigi élete során soha semmilyen pártnak nem volt a tagja és jelenleg sem az. A Kereszténydemokrata Párt támogatásával volt képviselőjelölt az 1998-as parlamenti választásokon, amikor még Münchenben lakott. Drábik János azonban a Leleplező című könyvújság munkatársaként, majd főszerkesztő helyetteseként számos írást publikált, ahol részletesen megindokolva kifejtette nézeteit. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy ő a magyar nemzet valódi szükségletei, érdekei és értékei iránt érez elkötelezettséget. Kész minden nemzeti erőt önzetlenül segíteni, amely erre igényt tart. Számos előadást tartott az ország szinte minden nagyobb településén az elmúlt évtizedben, amelyért nem kért térítést. Ezek közül néhány felkerült az internetre is, ahol még mindig meghallgathatóak azokon a honlapokon, amelyeket barátai ajándékba készítettek a számára.

Drábik János írásai is szabadon felhasználhatóak, mert egyedüli érdekeltsége az, hogy felismerései, amelyek segíthetik a magyar nemezt felemelkedését, közkinccsé váljanak. Drábik János elment szinte mindenhová, ahová meghívták, gyakran erején felül is vállalva az előadások megtartását. A nemzeti oldalt képviselő pártok vezető szerveit nem kereste meg, mert csak oda megy, ahova hívják. Ezek a nemzeti pártok viszont – ők tudják miért – gondosan mellőzték. Érvényes ez arra a KDNP-re is, amelynek vezetősége nem találta fontosnak, hogy bevonja az országos politikája alakításába, nyilvánossághoz segítve nézeteit. Ugyanezt lehet elmondani arról a Fideszről, amelyhez mint a nemzeti oldal vezető pártjához, mindig megértéssel és segítőkészséggel viszonyult. Igaz, e pártnak az elnökét jobbnak tartja, mint a párt egészét, de ezt a nézetét se titkolta.

Drábik Jánosnak már 2008 végén, de különösen 2009-ben, több Jobbik által rendezett előadáson szóbahozták, hogy induljon pártjuk színeiben. Felmerült ez a lehetőség a kisebb, ún. Kossuth téri mozgalmak és pártok részéről is. Az Európai Parlamenti választásokon Drábik János egyértelműen Morvai Krisztinát támogatta, és tartózkodott attól, hogy saját indulásával az ő választási esélyeit rontsa. Morvaira úgy tekintett, mint aki jogvédő tevékenységével üstökösként tűnt fel a magyar politikai élet egén, és bátor, hozzáértő, szorgalmas tevékenységével immáron a nemzet állócsillagává vált.

A Jobbik részéről alapszervezeti szinten megnyilvánuló közeledést eddig nem követte a Jobbik elnökségének a közeledése. S mint már utaltunk rá, Drábik nem megy oda, ahova nem hívják. Mindössze azt tette, hogy amikor az internet útján áttanulmányozhatta a Jobbik programját, jelentkezett az elnökség részére telefonon és e-mail útján észrevételeivel. Örömmel töltötte el, hogy a programban eddig megjelent tizennégy könyvének számos gondolata, javaslata felbukkant. Ugyanakkor látnia kellett, hogy bizonyos kérdések el vannak nagyolva, nincsenek kellően kifejtve, és bár jó a program, egy sokkal jobbat is lehetne készíteni. Telefonhívásaira és e-mail üzeneteire azonban mindössze egy visszahívást kapott munkatársi szinten, tehát nem a vezetőktől. Így észrevételeit nem tudta időben elmondani.

Közben több kisebb párt képviselői is felkeresték írásban, telefonon, illetve személyesen, és felajánlották neki, hogy vállaljon képviselőjelöltséget a támogatásukkal. Ezeket Drábik egészen 2010. januárjáig következetesen elutasította. Arra számított, hogy végül is a Jobbik illetékesei fogják megkeresni. Ők azonban 2009 augusztusától 2010 január 3o-ig erre nem találtak alkalmat. Drábik csak 2010 január 30-án tartott előadást a Kisgazda Koalíció gyűlésén, de ezen a napon Ajkán és Pápán is tartott előadást a Jobbik rendezvényein. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbik vezetősége következetesen elzárkózik Drábik János felkérése elől. Lett volna legalább öt hónapjuk, hogy ezt megtegyék, ha akarták volna. Drábik így az őt körülvevő közéleti hallgatás egyre zártabb börtönéből úgy se tudott kitörni, hogy a parlamenti választási kampány valamiféle szereplőjeként nyilvánossághoz jusson. Ennek a szerepnek nem feltétlen kellett volna képviselőjelöltségnek lennie. Amit Drábik akart és akar, az a hallgatás falának az áttörése, vagyis, hogy lehetőséget kapjon fentebb ismertetett, és a magyar nemzet felemelkedése számára, általa rendkívül fontosan tartott javaslatainak a nagy nyilvánosság előtt történő elmondására. Korábban még volt Budapest TV, Zenit TV, Fix TV, ahol időnként szóhoz juthatott. De ezek a fórumok már nem léteznek, illetve a Zenit TV még internetes formában működik.

A Hír TV szerkesztőinek egy nemrég tartott fórumon, ahol közönségükkel találkozhattak, feltették a kérdést: miért mellőzik Drábik Jánost? A szerkesztők elnémultak, majd egyikük a következőket válaszolta: Miként lehetne egy olyan embernek megszólalási lehetőséget adni, aki olyanokat ír, hogy az Egyesült Államokban internáló, koncentrációs táborok létesültek. Drábik valóban írt erről, de csak az után, hogy tekintélyes egyetemeken tanító neves egyetemi tanárok pontos, dokumentált adatokra támaszkodva mindezt megírták. Drábik már tizenöt éve tud ezekről a programokról, mégpedig a washingtoni Kapitólium mellett egykor létezett könyvesboltban vásárolt könyvekből. Azért hallgatott, mert azok szerzői nem főáramlatú kutatók voltak. A Hír TV szerkesztőinek valójában maguknak kellene az ilyen – bonyolultnak és kellemetlennek tűnő – hírek nyomán oknyomozó és tényfeltáró tevékenységet folytatniuk. Ha ezt Drábik megteszi helyettük, akkor nem mellőzniük, hanem kérdezniük kellett volna őt.

Ilyen helyzetben került sor Torgyán József kezdeményezésére Drábik és a Kisgazda-Koalíció kapcsolatfelvételére. Ennek során kiderült, hogy Torgyán József és a Kisgazda-Koalíció teljes mértékben felvállalja mindazokat a programokat, amelyeket Drábik János immáron tizenkét éve szorgalmaz, és felajánlották neki az új párt listáján a második helyet.

Drábik tisztában volt azzal, hogy mennyire korlátozottak egy ilyen frissen alakult, és nagy támogatókkal nem rendelkező pártnak az esélyei. Ő azonban elsősorban nyilvánossághoz akart és akar jutni, és úgy vélte, hogy egy ilyen párt listáján való szereplése ezt a törekvését elősegítheti.

Azt is számításba vette, hogy a politikai nyilvánosság irányítói Torgyán Józsefet a múlt emberének tartják, aki már úgymond „leszerepelt”, és nem számíthat reálisan arra, hogy visszatérhet a nagy politikába. Drábik számára Torgyán József a rendszerváltásnak azt a politikusát jelenti, aki egyedül szállt következetesen harcba a reprivatizációért, a privatizációval szemben. Torgyán minden fórumon, szinte minden eszköz igénybe vételével követelte, hogy a magyar nemzeti vagyont más országokhoz hasonlóan azoknak adják vissza, akik az eredeti tulajdonosok voltak, és akiktől a kommunista diktatúra azt jogellenesen elvette. Torgyán Józsefet Münchenben a Szabad Európa Rádió szerkesztőségében egyes szerkesztők úgy hívták, hogy Mr. Reprivatizáció. Ma már tudjuk, hogy mennyire másképp alakulhatott volna a magyar átalakulás, ha a magyar nemzeti vagyon egyrészt az eredeti tulajdonosokhoz, másrészt azokhoz kerül vissza, akik ezt a tulajdont a diktatúra évei alatt kemény munkával létrehozzák.

Igaz-e az, hogy a nemzeti oldalnak csak egyetlen hangon szabad szólnia, s legfeljebb csak két hangon? A pártpolitika eleve kényszerpályára tereli a politikai véleménynyilvánítást és akaratformálást. Aki beáll pártkatonának, az erőssé válik, mert egy hatékony támogatóközösség áll mögötte. Ez az előnye. Hátránya viszont az, hogy a párt apparátusa, illetve annak irányítóinak a nézetei kötelezővé válnak a számára, és ezeket akkor is el kell fogadnia, ha a magyar nemzet érdekei szempontjából ő más politikai programokat vagy lépéseket tartana szükségesnek. Nemcsak az igazság, de az igazságosság kérdéseiben sem mindig lehet szavazattöbbséggel dönteni. Igaza lehet valakinek, aki a helyes álláspontot egyedül, vagy elenyésző kisebbség képviselőjeként hangoztatja. Ezért szükség van arra, hogy a magyar nemzet érdekeit is – a nagy nyilvánosság előtt – több hangon lehessen megszólaltatni.

Valójában a pártokat kellene előjogaiktól megfosztani. A választók és a képviselőjelöltek közti szerződéses megállapodásra kellene bízni egy adott kérdésben a képviselőjelöltek álláspontjának a kialakítását. A nemzeti oldalon is szükség van arra, hogy az azonos értékrendben gondolkodó pártok segítsék, ellenőrizzék és támogassák a nemzet felemelkedését szolgáló közös stratégia megvalósítását. Az önkontroll is fontos, de nem nélkülözhető a másoktól jövő ellenőrzés. Legfőképpen ki kell irtani azt az immáron meghonosodott nézetet, hogy a választási ígéreteket nem kell komolyan venni, és be sem kell tartani őket. A választói akarat meghamisítását szolgálja az az antidemokratikus, kirekesztő szabály, amely 5%-os parlamenti küszöbhöz köti az Országgyűlésbe történő bekerülést. Ez a szabály számos országban nem létezik, több országban 1%-ra mérsékelték, és eljött az idő, hogy Magyarországon is eltöröljék. Ebben az esetben a Kisgazda-Koalíció a parlamentben is érvényesíteni tudná támogató és ellenőrző szerepét a magyar nemzeti érdekek szolgálatában.

Úgy gondoljuk, hogy eme bevezető gondolatok elősegíthetik Drábik Jánosnak a Kisgazda-Koalíció kampánynyitó nagygyűlésén mondott beszédének a jobb megértését. A beszédet most teljes terjedelemben közöljük.

7A FUSZ aggódó elnöksége

forrás: http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.1272

Már kezdtem örülni! A “Drábik saj.táj – TKK – /Mi történt veled Vona?/ kapcsán!” cím alapján egy pillanatra végigszaladt bennem a gondolat:

1./  lám, Vonáék átértékelték a dolgokat és sajtótájékoztatón jelentik be, hogy dr. Drábik Jánost is indítják a választásokon, vagy

2./  nem indítják a választásokon, de kormányra kerülésükkor pozíciót adnak neki (államtitkár, miniszter helyettes, miniszter…)

Mert igenis, Drábik az elmúlt 20 évben (de már előtte is!) mérhetetlenül sokat tett a reális, valós rendszer változás, a haladó Magyarország, a magyarság érdekében. A Jobbik kampányaiban, rendezvényein szinte természetes módon figyelemre méltó és nagyhatású előadásokat tartott az ország különböző pontjain (köszönet nélkül). Természetes lett volna a gesztus, hogy felkérjék képviselőjelöltjüknek. Össze is jött volna annyi kopogtató cédula, hogy a kényes, Fidesz-erős XII. kerületben megküzdjön a Jobbikért, az igazságért, haladásért.

Mivel Drábik urat csak használta, de nem támogatta a Jobbik, így nem is kérték semmire sem… Ezért ment oda, ahová viszont hívták, a Torgyán-féle Kisgazdákhoz, – hiszen számára nem a párt szine a lényeges, nem a mentelmi jog, vagy a zsíros pozició, hanem csak egy dolog lebeg szeme előtt: JÓT TENNI A HAZÁÉRT! Drábik Jánost 2009. augusztusa óta a Jobbik több helyi vezetője kereste abból a célból, hogy vállalná-e képviselőjelöltséget a párt színeiben. Drábik erre igent mondott, és várta a Jobbik illetékes döntéshozóinak a jelentkezését. Erre nem került sor sem ősszel, sem decemberben, sem januárban. Január közepén, amikor már elkészült a Jobbik programja, amelynek az elkészítésébe nem vonták be, de amelynek a tartalmát megismerhette az internet útján, Drábik úgy döntött, hogy fontos kérdésekben azt még ki kellene egészíteni, és akkor sokkal reálisabb és meggyőzőbb lenne. Elsősorban azt  kifogásolta, hogy a magyar munkával fedezett magyar pénz, mint elsődleges finanszírozási eszköz kibocsátása, és annak konkrét megoldása miért nem szerepel a programban, ugyanis tömegesen munkahelyeket csak ilyen magyar munkával fedezett közvetítő közeggel lehet finanszírozni, méghozzá az állam által szervezett, infrastruktúra-fejlesztő és a termelőgazdaságot bővítő programokkal. Ennek a hiánya gyengíti a Jobbik egyébként jó programját, de pont ott bizonytalanítja el, ahol arról van szó, hogy a programban tartalmazott gazdasági célkitűzéseket hogyan tudná a Jobbik finanszírozni. Ehhez nem elég például az adósság problémájának az újratárgyalása, elengedés, átütemezés kiharcolása, ezért Drábik János fontosnak tartotta, hogy megkeresse ebből a célból a Jobbik vezetését, elsősorban Vona Gábort, akivel személyesen egyetlen egyszer sem tudott szót váltani, a telefonhívásaira, amit üzenetrögzítőre mondott, soha választ nem kapott. Vona Gábor egyetlen egyszer nem hívta vissza. Ekkkor úgy döntött, hogy e-mail útján veszi fel a kapcsolatot, az e-mailekben megjelölte, hogy milyen nemzetstratégiai kérdésekről (és nem az ő személyi ambícióiról) kíván tárgyalni. Többi ilyen próbálkozására egy hölgy felhívta, és megkérdezte, mikor óhajt Vona Gáborral találkozni. Drábik erre azt válaszolta, hogy Vona Gábor az elfoglaltabb személy, ő jelöljön meg egy helyet és időpontot, és azt el fogja fogadni. Erre az udvarias válaszra semmilyen reagálás nem történt a Jobbik vezetése és adminisztrációja részéről. Ez után került sor 2010. január 30-án, hogy Drábik előadást tartott a Kisgazda-Koalíció nagygyűlésén. Ugyanezen a napon még két Jobbikos rendezvényen is tartott előadást, Ajkán és Pápán. A Jobbik vezetésének arra kellene választ adni, hogy 2010. január 30-ig miért szakított meg minden kapcsolatot Drábik Jánossal, holott tudnia kellett, hogy a Jobbik alapszervezetei rendszeresen felkérik előadások megtartására, és azokat Drábik meg is tartotta. (három év alatt eddig 61 Jobbik rendezvényen tartott előadást) Most mégis azt vetik Drábik szemére, hogy vállalta a Kisgazda-Koalícióval való együttműködést. Arról egy szó sincs, hogy miért mellőzte a Jobbik vezetése 2010. január 30-ig a Drábik Jánost – 61 választókerületi előadás felkérés, sikeres kampányolás után…!

Tavaly itt a neten keringett egy szavazó lista, ahol mindenki tehetett javaslatot, kiket szeretne vezető pozícióban látni. Köztársasági elnöknek, miniszterelnöknek egyaránt nagyon nagy szavazatot kapott dr. Drábik János. A tízes legjobb körben szerepelt… lám, ez sem volt elég egyik pártnak sem, hogy beemelje a vezérkarába…

Miért? Mert megmondja az igazat, a helyes utat, a megoldás képletet… csak merjük megcsinálni…

Lehet, hogy a “végrehajtók” bátorságával van baj… vagy féltékenyek a sikereire, népszerűségére…?

Igen, azt hiszem, mindannyian csalódottak vagyunk, hogy nem látjuk pozícióban Dr. Drábik Jánost.

Még, lehetne változtatni ezen… csak akarni kell(ene), bátornak kell(ene) lenni.

Amúgy az alábbi “Szebb jövőt” aláírású mini reagálásra utalva: mit szólnának a parlamenti képviselő jelöltek, ha nekik is ezt mondaná a választó polgár amit ők: “nem hiszem, hogy csak parlamenti képviselőként tudnák a nemzet ügyét szolgálni”. Miért gondolják a Jobbikos és többségükben még nem kellően felkészült, tapasztalatlan fiatalok, hogy ők eredményesebben tudják a nemzeti radikalizmus ügyét, a magyar sorskérdés megoldását szolgálni. Ez nagy felkészültséget, sok tudást és tapasztalatot, kapcsolatokat igénylő feladat, amelynek az elvégzésére a lelkesedés nem elég. Bármennyire is lelkes valaki, az nem elég ahhoz, hogy repülőgépet vezessen, vagy végrehajtson egy operációt. Azok a fiatalok, akik a nemzeti radikalizmus szellemiségének a kialakításában nem vehettek részt, mert még gyermekek voltak, valójában annak a munkának a haszonélvezői, amit ezek a mellőzött öregek végeztek el. A nemzeti sorskérdések megoldásáért folytatott küzdelemben most náluk van a staféta bot, és a kezükbe került az a döntés, hogy kik képviseljék a nemzeti radikalizmust az ország legfontosabb fórumán, az országgyűlésben. Ezek a fiatalok magukat gondolták a legalkalmasabbnak erre a feladatra, és lényegében kizárták az olyanokat, mint Drábik János, a parlamentből. A jelenlegi helyzetben egyénlieg nem lehet bekerülni az Országgyűlésbe, és ezek a Jobbikos fiatalok szerényen magukat választották azok helyett, akiknek tulajdonképpen köszönhetik azt, hogy fordulat állt be több százezer magyar lelkében, ezért beálltak a Jobbik mögé támogatónak. Jobb lenne, ha önhittség helyett kissé szerényebbek lennének, mert ez lenne a nemzet érdeke, és nagyon szomorú, hogy a saját személyes érdekeiket máris az ország érdekei elébe helyezték.

Az, aki azzal érvel, hogy micsoda beképzelt ez a Drábik, mert csak országgyűlési képviselőként tudja elképzelni, hogy a nemzet ügyét szolgálja, miért nem teszi fel azt a kérdést, hogy mennyire szerények azok a fiatalok, akik semmit nem tettek még le az asztalra azon kívül, hogy csatalakoztak a Jobbikhoz, és annak a szervezeti életében így vagy úgy részt vettek. Miért nem kérdezik meg azt, aki már befutó helyen van, – akkor miért kell, hogy a 22 éves felesége is külön képviselő legyen. Ide kívánkozik a lenti Jobbikos röpke reagálás utolsó sora. Joggal kérdezem én is az ő szavaikkal:

“Újabban mindenki parlamenti képviselőként tudja csak elképzelni az életét és úgy gondolja, hogy csak akként tud tenni valamit. Ez nem igaz. Nem értem ezt a hozzáállást.”

Mit tettek le ők ahhoz hasonlót a nemzeti radikalizmus asztalára, ami sokszorosan felülmúlná az “öreg” Drábikét. Miért csak Drábiknak kell maximális szerénységet tanúsítania, ezek a fiatalok miért nem szerényebbek? Na, ezt kellene ennek a hozzászólónak megválaszolnia, ha lenne benne hajlandóság a tárgyilagosságra. A Drábik esetében még szorít az idő is, hiszen lehet, hogy négy év múlva már talán nem lesz az élők sorában, és akkor a most elmulasztott lehetőséget már nem lehet jóvá tenni. Az ő tudásával, szónoki képességével, csak nyerne a Jobbik és az ország egyaránt! Most kell az ő nemzetközi és belső kapcsolatrendszerével, tudásával, vérmérsékletével, ismert- és elfogadottságával, tartalékaival tovább harcolni mindannyiunkért! Most kell labdát adni az egyik legjobban felkészült sztár játékosnak! A “nézők” szívesebben “vesznek jegyet” egy ilyen ismert, felkészült, bizonyítottan jó csatárra, – s végül is ez mindannyiunk érdeke, — igen, a Jobbik vezetőinek is!

Drábik János szava a parlamentből százszor többet ér, mint bárki másé. Megküzdött már értünk kívülről annyit, hogy megérdemli, hogy most hatványozottan tehesse “belülről” – végre eredménnyel!

Nincs már kifogás – már nem képviselőjelölt… sem a Torgyánnál, sem máshol…

Kedves Barátaim! Ha akarjátok, biztosan van megoldás arra, hogy Drábik János a Ti, a Mi érdekeinket a Tisztelt Házból szolgálja hatványozott erővel. Bizonyára csak egyeztetési okok, jogos- vagy oktalan tisztázható félreértés miatt kerülte el figyelmeteket Drábik János személye. Számtalan ok miatt kérem, kérjük, keressétek a megoldást, hogy kiköszörüljétek ezt a csorbát.

Javasoljuk, kérjétek fel Dr. Drábik Jánost, erősítse színeiteket, segítse Hazánkat a legméltóbb módon és fórumról, mint képviselő a Parlamentből – mindannyiunk örömére eredményesen!

Nagyszombati Zoltán

Tisztelettel és barátsággal,

Drábik János

Tisztelt Jelenlévők! Magyar Gazdák! A gazdatársadalom színe-java van itt. Ezúttal megint önökre, gazdákra, vár a magyar föld, a Haza földjének a megmentése. A Kisgazda eszmeiség lényege az élet hordozó, fenntartó anyaföld, a haza területének a megtartása minden körülmények között. Ennek az eszmeiségnek a másik alapelve a ragaszkodás a családi közösséghez, és az ugyanolyan ragaszkodás nagyobb családhoz, a magyar kultúra, a magyar sors hordozójához, a magyar nemzethez. Negyedikként mondom, de elsőként kellett volna, hogy ragaszkodás az Istenhez, amely ebben a vonatkozásban az abszolút igazságot és az abszolút egyetemes erkölcsöt jelenti. Ma a Kisgazda eszmeiségnek erre a négy alapkövére nagyobb szükség van, mint nemzetünk történelme során bármikor. A magyar nemzet, a sajátos magyar lét és kultúra ennyire veszélyeztetett helyzetben még soha sem volt történelme során, mint napjainkban.

Az a pusztító világerő, amely Magyarországra rászabadította a világháborúkat, utánuk, pedig a trianoni és a párizsi békerendezést, ma a pénz világbirodalma haszonélvezőjeként telepedett rá Magyarországra. Ez a nemzetünket kifosztó, a magyar nép legyengítésében érdekelt világerő szinte gyűlöli a magyar népet, mert fél tőle. Fél attól, hogy egyszer feláll és visszaveszi álnok módon elvett nemzeti vagyonát. A kifosztók szemében pánik és a bitorló rossz lelkiismerete. Szinte hisztérikusan ellenzik minden életigenlő nemzeti törekvésünket, s ezzel végveszélybe sodorják hazánkat. A nemzetközi jog valamennyi elvének – a történelmi elvnek, az etnikai elvnek és az önrendelkezési elvnek – a felrúgásával feldarabolta hazánkat, megtagadva a magyar nemzettől az etnikai határokat, amelyeket minden szomszédos népnek még túlteljesítve is megadott. Ez a pusztító világerő először internacionalista-kommunista színekben telepedett Magyarországra. Elűzte, megsemmisítette a nemzeti érzésű magyar középosztályt. 1956-ban a magyar nép, soha nem látott egységben állt talpra és utasította el a kommunista diktatúrát. De egész biztosan nem kért abból a pénzuralmi diktatúrából sem, amit 1989 után a demokrácia, a szabadság és piacgazdaság meghamisított jelszavával kényszeritett rá ez a neoliberális pusztító erő szemérmetlenül becsapva.

Én először 1956. november első hetében jártam ebben az épületben. Elsőéves joghallgatóként megbilincselve hoztak be a pufajkások, miután az ELTE jogi karának szétlőtt épületében letartóztattak. Négy géppisztolyos kísért a Rádai utcai kollégiumba, ami szintén szét volt lőve. Hullákon átlépve kellett a kézigránátokból kicsavarnom a gyutacsokat, és azokat fogva egy teherautón hoztak ide, ebbe az épületbe. Falhoz állítottak, kihallgattak, és mivel fegyvert nem találtak nálam, hiszen a nemzetőr parancsnokomtól azt a feladatot kaptam, hogy gondoskodjak a nemzetőrök étkeztetéséről, s így fegyveres akcióban nem vettem részt, ezért csak keményen lehordtak, majd megfenyegetve elengedtek.

1956-ban tehát a magyar nép elutasította mind a kommunista, mind a pénzuralmi diktatúrát, mert a saját nemzeti útját akarta választani. Ennek az a lényege, hogy maradhasson a magyar munka eredménye a magyaroké. Nem lehet úgy érvényt szerezni a társadalmi igazságosságnak, hogyha mindig akadnak olyan érdekcsoportok, amelyek vagy rendőrállami erőszakkal, vagy pedig pénzügyi trükkökkel el tudják venni a magyar emberek, a magyar gazdák munkájának a gyümölcsét, az otthonát képező anyaföld termését. 1956-nak azonban a leggyászosabb következménye az volt, hogy a hatalmát féltő és Moszkva kiszolgálását felvállaló vezetőréteg az állami politika rangjára emelve orvosi segédlettel kivéreztette a magyar nemzetet, nehogy újra talpraálljon. Legalább hétmillió magyar pusztult el az abortuszok következtében, és most hiányoznak az utódaik, de a hazánkat maguknak kisajátító uralkodóköröknek ez volt az érdekük.

A magyar sorsdráma folytatásaként előre megtervezetten adósságcsapdába lökték nemzetünket. Az MNB 1993-ban publikált hivatalos kiadványa szerint is 1973-tól 1989-ig ténylegesen egymilliárd dollár forrásbevonás érkezett az országra, amiért ugyanezen idő alatt kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot, és még maradt 22 milliárd dollár felhalmozódott adósság. A Nemzetközi Valutaalap által 140 milliárd dollárra becsült nemzeti vagyonunk 90%-ának az elkótyavetyélésért 20 milliárd dollár ellenérték jött be. De a nemzetközi pénzvilág budapesti helytartójának szerepét betöltő MNB ezt a 20 milliárd dollárt sem adta oda a magyar nemzetnek, illetve a magyar nemzetet képviselő Országgyűlésnek és Kormánynak, hanem rátette a devizaszámlájára s csak általa, a levegőből előállított forintot írta a kormány költségvetési számlájára. Ez a forint megtéve körforgását a nemzetgazdaságban, a külföldi tulajdonú bankokhoz, multikhoz, befektetőkhöz került, akik a forintot beváltották devizára, és így az eladott nemzeti vagyonért befolyt deviza is kikerült a nemzetközi pénzpiacra, ugyanoda, ahova a termelővagyon is került korábban. A magyar nemzet munkájának eredménye, a nemzeti vagyon így beolvasztásra került a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Ugyanide került tehát hamarosan az érte kapott deviza ellenérték is.

Ma a magyar nemzeti össztermék, a GDP, ha helyesen korrigáljuk a számadatokat, kisebb, mint 1989-ben. De ez a kisebb is rendkívül aránytalanul oszlik meg. A nagyjövedelműek mintegy 10 ezer szeresen több jövedelmet húznak, mint legkisebb jövedelműek. A profit jelentős részét előállító nemzetközi vállalatok gyakorlatilag nem fizetnek adót, mert azt a csekély adót, amit mégis fizetnek, visszakapják állami támogatások formájában.

A nemzetközi pénzvilág meghonosította a jogi személyekkel működetett gazdaságot, amelyben minden felelősség alól el tudnak rejtőzni Magyarország új urai. A gazdaság és a társadalom egészére rátelepedett pénzvagyon tulajdonosok az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzve – minden személyes felelősség alól kibújva – teszik zsebre a magyar nemzeti vagyon hozadékát és a munka jövedelem túlnyomó részét.

 A magyar nemzet felszámolásának újabb szakaszát jelentette hazánk bekényszerítése egy olyan államok feletti bürokratikus struktúrába, amelynek összhatása rendkívül kártékony és pusztító, nemcsak a magyar gazdaságra, hanem az egész magyar társadalomra. Család nélkül nincs biológiai reprodukció. Nemzet nélkül nem lehetséges a magyar kultúrát-történelmet őrző nagyobb család reprodukciója. Mire való azonban egy államok feletti, végnélkül növekedő, költséges, és felelősségre nem vonható birodalmi struktúra? Ami az EU-ban jónak nevezhető, vagyis a hatékonyabb gazdasági, politikai együttműködés, a vámok lebontása, az áruk, szolgáltatások és emberek szabadabb mozgása mind elérhető lett volna e nélkül a rendkívül drága bürokratikus vízfej nélkül is. Az egyenjogúságon és mellérendeltségen alapuló nemzetek Európájában sokkal olcsóbban meg lehetett volna szervezni az optimális együttműködést és koordinációt. Az EU-ra, mint birodalomra, annak a nemzetközi pénzhatalomnak van szüksége, amelynek útjában áll többek között a magyar nemzetállam is. Államon belül, illetve nemzetközi szinten ez a pénzhatalom legjobban a középosztálytól és a nemzetállamtól fél, mert mindkettőnek van elég ereje ahhoz, hogy saját érdekeit felismerje, és önálló erőközpontként érvényesítse.

Az EU támogatások valójában nem támogatások, mert az általunk az EU birodalomnak átadott anyagi erőforrásoknak csupán a felét lehet kínkeserves pályázgatással visszakéregetni. A „támogatás” szó propaganda célokat szolgáló megtévesztés. A nemzetközi főhatalom elérte, hogy a magyar nemzetnek ma már nincs saját fegyveres ereje, az országban nem érvényesül az állam fegyveres-monopóliuma. Korábban a 100 ezer főt meghaladó állami – tehát a közérdek szolgálatában álló – fegyveres erő helyébe egy ugyancsak 100 ezer főt is meghaladó – Őrző-védőnek nevezett – magán-fegyvereserő, egy zömmel külföldi irányítás alatt álló, magánzsoldos hadsereg került. Ez a haderő bármelyik pillanatban átveheti a hatalmat hazánkban. Létezése alkotmányellenes, és a nemzet vagyonát maguknak kisajátítók érdekeit védi a magyar nemzettel szemben.

Ezért mondhatjuk azt, hogy mind pénzügyi, gazdasági, társadalmi, politikai és katonai érdekérvényesítés szempontjából a magyar nemzet ma már kisebbséget alkot a saját hazájában. Végveszélybe került a magyar termőföld magyar kézben való megtartása is.

Van-e kitörési lehetőség az uzsoraszabadság eme globalizálódott rendszeréből, amely Magyarországon is berendezkedett?

Ha sikerül elérni a magyar nemzet alapvető szükségleteit, érdekeit és értékeit vállaló nemzeti erők együttműködését, akkor még van esély a folyamatok megfordítására. A legfontosabb aktuális feladat ma a magyar föld megtartása és olyan szilárd belső piac kiépítése, amely magyar munkával fedezett magyar pénzzel működik. Lehetséges és meg is kell kezdeni olyan magyar finanszírozású infrastruktúrafejlesztő-és termelőprogramoknak a kidolgozását országos és önkormányzati szinten, amelyek rövid idő alatt többszázezer munkahelyet teremtenek, és a segélyezettek százezreiből lehetne munkát-végző, adófizető polgár. Csak egy ilyen program végrehajtásával lehet úrrá lenni a demográfiai katasztrófán, amely ma a magyar nemzetet sorvasztja.

Nem kell bedőlni annak, hogy ilyen programokat nem lehet megvalósítani, mert a nemzetközi pénzvilág azt megakadályozza elsősorban úgy, hogy megtagadja a hiteleket, másodsorban úgy, hogy kivonulnak az országból a multinacionális cégek. Nincs olyan szerencsénk, hogy a multik elmenjenek. Miért hagynák veszni azt a tyúkot, amely évi nettó 8 milliárd euró kivitt profit formájában tojja számukra az aranytojásokat.

Magyarországon mindig is termett annyi ennivaló, ruhának és fedélnek való, hogy ez az ország tisztességesen tudjon gondoskodni magáról. Mindig az volt a baj, ha egy élősdi réteg rátelepedett a dolgozó emberekre, és saját pazarló életmódja és hatalmi igényei szolgálatában megfosztotta az értékelőállítókat munkájuk gyümölcsétől. A valódi fordulatot képező politikának a természetes személyekhez kötődő tulajdoni rendszerre, a közéleti és üzleti erkölcs helyreállítására, a természetes társadalmi és gazdasági rend megvalósítására kell törekednie. Egy ilyen kormánynak már hivatalba lépése első esztendőjében meg kellene 20%-kal növelnie a közpénzzel finanszírozott béreket, valamint a nyugdíjakat és a családi pótlékot. Az Orzsággyűlésnek és Kormánynak arra is kötelezettséget kéne vállalnia, hogy a következő években megismétli ezt a 20-20%-os emelést, mindaddig amíg a negyedik évben minden, a költségvetésből húzott reáljövedelem – vagyis a vásárlóerő – el nem éri az 1990-es szint kétszeresét. Ez a lakosság felét közvetlenül érinti. Azoknak a bére, akiket nem közpénzekből fizetnek, vagyis az ún. versenyszféra dolgozói, a piaci törvények nyomására nagyjából ugyancsak el fogják érni ezt a szintet. A hazai termékek iránti kereslet növekedése folytán pedig megnövekszik a gazdálkodó és a nem-agrár kis- és középvállalkozók tiszta jövedelme is.

A Kisgazda szellemiséget képviselő kormány létrehozza a magyar áruk bolthálózatát. A kormány kidolgoz egy olyan formulát, amelyben kötelezi magát arra, hogy a közpénzekből fizetett bérek 20%-os emelését továbbá a nyugdíj és a családi pótlék emelését nem közpénzben, hanem ún. fehérkártyákon adja ki. Ez a fehérkártya nem más, mint vásárlásra is használható különleges bankkártya. A közpénzből jövedelmet húzók számára nyitnak egy-egy lakossági folyószámlát egy általuk választott bankfióknál. Ezt nevezhetjük fehér bankszámlának. A kedvezményeztteknek fizető állami szervezetek a 20%-os emelés összegét hónapról hónapra a fehér bankszámlákra utalják. Az említett fehérkártyát a fehérbankszámlák tulajdonosai kapják.

A magyar áruk bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatlakozási szerződésben kötelezik magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki, azaz olyan árukat, amelyeknek termelői ára legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar vállalkozók, gazdák vállalkozói jövedelméből tevődik össze. A magyar anyagban, a belőle gyártott alkatrészben és a belőle szerelt végtermékben foglalt magyar munkabérek, illetve vállalkozó jövedelmek a végtermék magyarnak minősítése szempontjából összeadódnak. A kisgazda „Fehér Program” sikeréhez szükséges, hogy mindenki, aki havi fizetésemelésként fehér számláján megjelenő összeget kap, ezt a fehér pénzt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására fordítsa.

Milyen hatások várhatók az ismertetett lépésektől?

Egyrészt az élelmiszert és más közszükségletei cikkeket árusító üzletek tömegesen csatlakoznának a magyar áruk bolthálózatához. Másodszor a mezőgazdasági termelők értékesítési lehetőségei megnőnének, bővíthetik termelésüket a megnövekedett kereslet kielégítésére. A szükséges hitel biztosítása végett a kisgazda eszmeiségű fordulat kormánya hitelkeretet hozna létre. Ez az újfajta hitelpiac a kisgazda ’Fehér Program’ bevezetése után évről évre erőteljesebben hat, minthogy a fehérszámlákra kerülő havi összegek – amelyek a hitelekből bővülő hazai kínálattal szembenálló fizetőképes keresletet biztosítják – négy év alatt megötszöröződnek. Egy ilyen program megnöveli a lakosság jelentős részének a fogyasztását mégpedig magyar árukból. Ennek folytán bővül azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik magyar dolgozókat foglalkoztatnak. Ily módon is csökkenthető a munkanélküliség.

A biztos hazai piacra támaszkodó termelők a nemzetközi pénzügyi struktúrák hitelei helyett saját erejükre támaszkodva létesíthetnének exportkapcsolatokat. Ily módon elkezdődhet annak a káros helyzetnek a felszámolása, amelyben az ún. magyar export túlnyomó részét nemzetközi multinacionális cégek bonyolítják le.

Miért van szükség arra, hogy a nemzeti oldalon hallhatóan megszólaljon a kisgazda eszmeiséget képviselő radikális nemzeti erőnek a hangja?

Várhatjuk-e, hogy a nemzeti oldalt eddig képviselő erők legalább részben és ideiglenesen visszavegyék közhatalmi hatáskörbe a monetáris felségjogokat?

Ha ezt nem teszik, akkor nem lehet arra kényszeríteni az európai bankrendszer érdekeit képviselő MNB-t, hogy a szomszédos országokéhoz hasonló alacsony szintre vigye le az alapkamatot. Ha pedig továbbra is hatszor annyit kell fizetni egy magyar vállalkozónak a hitelekért, mint mondjuk egy cseh vállalkozónak, akkor miként teremthető meg az egyenlő esélyekkel folytatott gazdasági verseny? Hogyan lehet a közpénzrendszer legalább részbeni helyreállítása nélkül megfékezni a korlátlan uzsoraszabadságot?

A közhatalomnak nemcsak az a feladata, hogy szabályozza a szabályozókat, de igenis szervesen és gyakorlatiasan is részt kell vennie a gazdasági programok megszervezésében és levezénylésében. El kell vetni azt a bukott neoliberális téveszmét, hogy az állam mindig rossz gazdálkodó. Irányítania kell a közérdeket szolgáló közösségi és gazdasági életet. A nemzeti oldal képviselői eddig nem harcoltak ki olyan szabályozást az Európai Unióval szemben, amely végérvényesen kivonja a pénzügyi spekulációkból a magyar termőföldet, és a magyar gazdák számára biztosítja, akik azt megművelik. Mindezt már az EU-szerződés megkötés előtt ki kellett volna harcolni más országokhoz, például Dániához, Máltához hasonlóan. De más Eu-tagállamokat is említhetnénk. A magukat nemzetinek tartó politikai erők nem szabták feltételül sem Szlovákiának, sem Romániának, hogy az Európai Unióba történő felvételük magyar támogatásért cserébe adjanak területi autonómiát az egybefüggő magyarlakta területeknek, és biztosítsanak teljes spektrumú magyar nyelvű közoktatást, beleértve az állami költségvetésből finanszírozott magyarnyelvű egyetemet is. A magyar nemzet érdekeit védelmező politikai erőnek el kell érnie: legyen végre az EU döntéshozó szerveiben fogadókészség arra, hogy orvosolják azokat a problémákat, amelyektől szenved a magyar nemzet, és amelyek a selejtesnek számító trianoni és párizsi békerendezés következményei. Ezek a békerendezések azért selejtesek, mert a döntéshozók megszegték a saját maguk által hirdetett nemzetközi jogi elveknek, nevezetesen a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elvnek az egyenlő alkalmazását a Kárpát-medencében élő valamennyi népre. Az Európai Unió mai döntéshozói a jogutódai e hibás és nemzetközi jogellenes döntéseket meghozó jogelődöknek. Nem bújhatnak ki az elől a felelősség alól, hogy elődeik hibáit legalább 90 év elmúltával kijavítsák. Ma egyetlen egy nemzeti oldalon működő politikai erő sem hajlandó ezt felvállalni. Ezért van szükség arra, hogy legyen új erőközpont, olyan következetes nemzeti fórum, amely ezeket az igényeket állandóan napirenden tartja, hogy így is elősegítse e problémák megoldódását. Senki nem sajátíthatja ki magának a nemzeti oldal egyedüli képviseletét, mert ha több szólamú a nemzeti oldal, akkor az egyik állandóan figyelmezteti a másikat a kötelességére, a szükségtelen megalkuvások elkerülésére. Az ilyen polifonikus többszólamúság valójában erősíti a harmonikus összhangzást, erősíti a társadalmi harmónia érvényesülését, mert nem mindig az a jó zene, ahol mindenki ugyanazt a dallamot játssza monoton módon.

A magyar nemzet valódi értékeit képviselő erőknek fel kell vállalni a Szentkorona eszmeiségében és értékrendjében megjelenő történelmi alkotmány jogfolytonosságának a helyreállítását. A jelenlegi – önjelölt érdekcsoportok által megfogalmazott és a diktatúra Országgyűlése által legitimált – magyar alkotmány minden érdeme és jó szándéka ellenére bizonyíthatóan kártékony szerepet töltött be, mert nem védte meg a magyar önrendelkezés alapját képező nemzeti vagyont. Nem lehet jó az a fa, amely mérgezett gyümölcsöket terem. A vagyon nélkül maradt magyar nemzet nem képes alapvető érdekeinek az érvényesítésére. A jelenlegi magyar alkotmány legfőbb hibája, hogy rendelkezéseihez nincsenek szankciók hozzákapcsolva, tehát tele van olyan csonkajogszabályokkal, amelyeknek nem lehet érvényt szerezni. Így például az alkotmány 19. paragrafusa 3. bekezdésének c., és d., pontját folyamatosan megszegi maga az országgyűlés. Ezt megteheti minden következmény nélkül, mert az ebből a szempontból hiányosnak, hibásnak minősíthető magyar alkotmány nem fűz a megszegéséhez szankciókat.

Szólni kell a magyar társadalom időközben legsúlyosabb problémájává vált demográfiai kérdésről, és ennek kapcsán roma-származású honfitársaink integrálásáról a magyar társadalomba. Nem elégséges ahhoz, hogy valaki teljes értékű magyar állampolgár legyen, ha biológiailag életre segítjük. Ugyanilyen szükség van arra, hogy a magyar nemzeti kultúra hordozójaként olyan képzésben részesüljön, hogy versenyképes munkaerőként megállja a helyét XXI. század kihívásai közepette is. Az iskoláztatás és a munkahelyteremtés, vagyis a roma lakosság munkához juttatása, kiművelése ma a magyar nemzet megmaradásának egyik kulcskérdésévé vált. A reprodukálódás szintjét sem elérő magyar népszaporulat ezt a kérdést még fontosabbá teszi. A cigány lakosság a pénzuralmi rend következtében veszítette el munkalehetőségeit a többi alacsonyképzettségű magyarhoz hasonlóan. Ezért a magyar mezőgazdaság fellendítése, a családi gazdaság megerősítése, a mezőgazdasági feldolgozóipar helyreállítása, a különböző mezőgazdasági vertikumok újjászervezése, mind olyan tömeges munkalehetőséget jelentene a cigánylakosság számára, mely elősegíthetné, hogy meginduljon integrációjuk a létszámbeli többséget alkotó magyar társadalomhoz. Ezért egy valódi magyar nemzetpolitika nem választható el a cigányszármazású magyarok kulturális és gazdasági felemelésétől, amelyhez természetesen nélkülözhetetlen a cigány társadalom hathatós közreműködése is. De ne feledjük, a számbelileg pusztuló magyarság számára a cigányság társadalmi, gazdasági, kulturális felemelkedése és integrációja lehet az egyik olyan nemzeterősítő erő, amelyről nem mondhatunk le. Minden nemzetét szerető magyarnak fel kell ismernie, hogy a cigányok is magyarok.

A nemzeti erők összefogására és hangjuk felerősítésére van szükség. A Kisgazda Koalíció Torgyán József tudását és tapasztalatait is felhasználva kész mindent megtenni a magyar nemzeti sorskérdések optimális megoldásához. Ne feledjük, Torgyán József volt az egyetlen, aki nemcsak szavakban, de tettekben is ellenezte a privatizációt, a nemzeti vagyon elkótyavetyélését. Síkra szállt tüntetések szervezésével is azért, hogy reprivatizáció legyen, s ha lehet az eredeti tulajdonosok kaphassák vissza  a kommunista diktatúra urai által elvett vagyonukat. Az élet Torgyán József politikai előrelátását igazolta. Ezért köszönettel tartozunk neki, mint ahogyan azért is, hogy kész megújult erővel ismét a magyar nemzet szolgálatára.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

A legfontosabb kérdés az, hogy tulajdonolhat-e Magyarországon külföldi földet vagy sem. Azok az uniós állampolgárok, akik legalább három éve helyben laknak, és ugyancsak három éve mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, vásárolhatnak termőföldet, és földtulajdonosokká válhatnak. 2011-ben jár le az Európai Unióval kötött hétéves földvásárlási moratórium. Elvben ekkor megnyílik a hazai földpiac az Európai Uniós polgárok számára. Arról kevesebb szó esik, hogy 2011 után is van lehetőség arra, hogy a magyar állam meghatározza a földvásárlási sorrendet. Ebbe a sorrend-előírásba pedig bele lehet építeni olyan az EU által is elfogadott és alkalmazott szabályokat, amelyek megnehezítik a más tagállamokból érkező állampolgárok földvásárlását. Arra is van lehetőség, hogy a földvásárlási moratóriumot további három évre meghosszabbítsák az illetékes magyar hatóságok.

A termőföld tulajdonlással és használattal kapcsolatos további kérdés, hogy az állattenyésztő telepeket földhöz juttassák-e vagy sem. Vannak olyan érdekcsoportok, akik helyeslik, hogy a gazdasági társaságok földhöz jussanak, tekintettel a jelenlegi takarmányhelyzetre. Egy ilyen rendelkezés biztosíthatná a számukra a szükséges takarmányokat. Egy másik tábor szerint ezt nem célszerű megengedni, már csak azért sem, mert ezeknek az állattenyésztő telepeknek erre amúgy sincs elegendő pénzügyi eszközük. Arra is hivatkoznak, hogy a hazai állattenyésztő telepek jelentős része mára már külföldi tulajdonban van. 1994 előtt a szövetkezetek szerezhettek földtulajdont. 1994 után már csak magánszemélyeknek volt lehetőségük, de a cégek tulajdonában lévő földekről nem rendelkezett jogszabály. A szövetkezetek idővel átalakultak gazdasági társaságokká, és az így létrejött korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok tulajdonába termőföld került. Ez nem felelt meg az akkor érvényben lévő földtörvény rendelkezéseinek. Időközben az említett gazdasági társaságok jelentős részét eladták, az új tulajdonosok pedig a kellő pénzügyi eszközökkel rendelkező, többségében külföldi magánszemélyek, illetve jogi személyek közül kerülnek ki.

2009. végén becslések szerint a valamilyen formában külföldi állampolgárok kezében lévő földterületek nagysága 600 000 és 1 000 000 hektár között lehet. Ezek lényegében álcázott, ún. zsebszerződésekkel megszerzett földek. Ha viszont nemzeti elkötelezettségű kormány kerül 2010-ben Magyarország élére, akkor néhány jogszabály megváltoztatásával el lehet érni, hogy ne lehessen ezeket az álcázott szerződéseket érvényesíteni. A nemzeti kormánynak ismét olyan jogszabályt kell hoznia, amely az elővételi jogot a gazdálkodók számára biztosítja, tehát a tulajdonost részesíti előnyben a bérlővel szemben. További fontos követelmény a megszerezhető föld méretének a korlátozása. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 300 hektárnál nagyobb földterületet egy magyar állampolgár se szerezhessen. Ma már a különböző jogszabályi kiskapuk miatt nem ez a helyzet. Ezért következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a termőföld azokhoz kerüljön, akik azt megművelik, és nem spekulációra alkalmas tőkének tekintik.

Az Európai Unió a saját alapelveit is megszegve, a tizenkét kelet-európai tagállama számára kötelezővé akarja tenni, hogy a termőföldre is kiterjedjen a tőke szabad áramlásának az alapelve. Az Európai Unió érvényes szabályai szerint a tulajdoni rendszer alapvető rendezése az adott tagállam hatáskörébe tartozik. A viszonosság, az egyenlő elbírálás és a kölcsönösség elvének a megszegésével az Európai Unió Bizottsága egy olyan értelmezést adott ki, hogy az újonnan csatlakozó 12 ország köteles tőkének tekinteni termőföldvagyonát. Az elmúlt időszak pénzügyi és gazdasági válsága nyomán már a valódi tőkénél is jelentős mértékben korlátozásra került a tőke szabad áramlása. Kiderült, hogy a teljesen ellenőrzés nélkül maradt tőkemozgások nagy visszaélésekhez vezettek és vezetnek. Mivel a termőföld már belső lényegénél fogva sem tőke, hiszen olyan természeti adottság, amelyet az ember nem állíthat elő, amely egyszeri és megismételhetetlen, ezért eleve helytelen volt a tőke szabad áramlása alá rendelni. Az Európai Unió Bizottságának ezt az értelmezését sürgősen vissza kell vonatni, és ennek a szabályozásnak ki kell kerülnie az Európai Unió jogrendszeréből. Egyértelművé kell tenni, hogy földtulajdon szabályozása mind a 27 EU-s tagállamban a nemzeti jogrendbe tartozik.

Az összevont gazdaságtámogatási rendszer

Az angol nevéről Single Paymant Scheme, SPS-nek nevezett rendszer lényege, hogy a korábban az ágazathoz kötött támogatások a termeléstől független jövedelemtámogatássá alakulnak át. Nagyon lényeges, hogy a támogatási jogosultság történelmi alapon megszerzett alanyi joggá változik, ami megilleti a termelőt függetlenül attól, hogy mit termel a földjén. A szocialista agrárkormányzat szerint az SPS-rendszer előnye a jelenleg alkalmazott rendszerrel szemben az, hogy jobban igazodik az agrárpolitika által elsődlegesnek tekintett követelményekhez. Stabilizálja az üzemi struktúrát és egyszerűsíti az adminisztrációt. A jövedelemtámogatássá alakuló mezőgazdasági támogatás az SPS-rendszer bevezetése után olyan vagyonértékű jog, amely forgalomképes, adható és vehető. A szocialista agrárpolitikusok szerint az SPS bevezetésével szavatolható a termelők jövedelembiztonsága és a termelők piaci kereslethez igazodó magatartása. Az SPS támogatás feltétele, hogy 19 környezetvédelmi, állatvédelmi és élelmiszerhigiéniai előírást szigorúan be kell tartani. Az SPS-rendszer bevezetése mintegy hárommilliárd forint értékű, új informatikai fejlesztést is szükségessé tesz. Az elfogadott szabályok szerint az SPS bevezetésekor alkalmazott történelmi alap a 2008-as év első három hónapjának valamelyikéből tevődik össze. Ez a termelési szint a bázis.

A Bajnai-kormány ragaszkodik az SPS-rendszer bevezetéséhez. Annak ellenére teszi ezt, hogy Sólyom László, köztársasági elnök alkotmányossági kifogásokkal élt az Alkotmánybíróságnál, és utólagos normakontrollt kért az SPS-rendszer bevezetése alapjául szolgáló törvénnyel kapcsolatban. Ennek a támogatásnak két összetevője van: a regionális (Magyarország ebből a szempontból egy régiónak számít), és a kiegészítő támogatás, amely a 2006-os támogatás alapján számítódik. Különösen nagy vitát váltott ki az, hogy az Uniós támogatásra jogosultság önálló vagyoni értékű jog lesz. A köztársasági elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, ha leválasztják a támogatáshoz való jogot a tulajdonjogról. Az így önállósuló vagyoni értékű joggal és a nyomában járó változással nem számolhattak azok a tulajdonosok, akik korábban hosszabb távú szerződést kötöttek földjeik bérbe-, haszonbérbeadására.

A haszonbérbeadott termőföldek tényleges forgalomképessége és így az értéke is csökken. Ezt a törvény-javaslat indokolása is elismeri azzal, hogy kimondja: „más ára lesz a földnek, ha azzal együtt támogatási jogosultságot is átruháznak, mint akkor, amikor erre nem kerül sor”. Sólyom László szerint nem maga a vagyonértékű jog létesülése alkotmányellenes, hanem az, hogy túl kevés a felkészülési idő. Az sem elfogadható, hogy a 2006-os támogatás alapján jár majd a támogatás kiegészítése, mert így azok a termelők hátrányt szenvednek, akik vagy a 2007-ik, vagy a 2008-ik naptári évben kezdték meg tevékenységüket. A szocialista kormány szerint azonban ezt a problémát megoldja az, hogy a kezdő gazdák is kapnak támogatást.

Eddig a SAPS (Single Area Payment Scheme), vagyis az ’Egységes területalapú számolás’ volt érvényben. Ha a SAPS-ot összehasonlítjuk az SPS-szel, vagyis az ’Összevont gazdaságtámogatási rendszerrel’, akkor kiderül például, hogy az állattartók sokkal több pénzt kapnak az új rendszerben. A  növénytermesztők nagyjából ugyanannyit, a gyepes legelő állattartások pedig sokkal kevesebbet. A MAGOSZ, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy az SPS-rendszer nem biztosít többletforrást, csupán az elosztás változik meg, mégpedig a szocialista-liberális kormányhoz közelálló körök érdekeinek megfelelően. Az állattartás valószínűleg azért részesül nagyobb támogatásban, mert ebben az ágazatban sokkal nagyobb mértékben jelen van a nagytőke, mint a növénytermesztésben. Akik az SPS-t támogatják, azt hangsúlyozzák, hogy az állattenyésztés rohamosan csökken, és ennek a negatív folyamatnak bizonyos fokig gátat szabhat az új támogatási rendszer. A MAGOSZ arra törekszik, hogy az új nemzeti kormány az SPS-rendszert törölje el.

Turi Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke 2009. novemberében elmondta, hogy az összes elérhető agrártámogatások 98%-át a mezőgazdasággal foglalkozók alig 2%-a kapja meg. Az SPS-rendszer végképp kizárná a kisebbeket a támogatási lehetőségek nagy részéből. A Fideszes országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérlő és nem a tulajdonos az, aki jogosult a támogatásra. Ha a bérlő felmondja a bérletet, elmegy a tulajdonostól egy másik bérleményre, akkor viszi magával a támogatási lehetőséget, a tulajdonos, pedig támogatás nélkül marad. A támogatás nélküli földek pedig gyakorlatilag értéktelenné válnak, és még bérbeadásra sem alkalmasak. Ez legalább másfélmillió magyar embert érint hátrányosan.

A szocialista-liberális kormányok következetesnek bizonyultak abban, hogy a nagybirtokrendszert részesítették előnyben, amely elsősorban gabonafélék monokulturális termelésére kíván berendezkedni. Ez hátrányos Magyarországnak, és csak egy szűk nagybirtokos rétegnek szolgálja az érdekeit. Egymillió új munkahely létrehozásához, pedig termőföldre van szükség munkavégzés céljából a legszélesebb rétegek számára.

Miként lehet nemzeti tulajdonban tartani a termőföldet?

Tanka Endre, egyetemi tanár, akadémiai doktor „A nemzeti megmaradás programja földügyben” címmel olyan kívánatos földvédelmi stratégiát dolgozott ki, amely egyben lehetséges is, mert az Európai Unió és a Magyar Állam által hozott törvények keretei között maradva is biztosítja a magyar gazdák számára a termőföldet. Tanka tényként állapítja meg, hogy 1989. óta a tőkehasznosítást szolgáló neo-liberális földpolitika a magyar államterületet alkotó föld tőkeuralmi elsajátítására törekedett. A tőke szabad áramlása jegyében a tőkebefektető földtulajdoni monopol-helyzetét támogatta, a földhasználatban, pedig a nagyüzem-méretű tőkés nagybirtokrendszer kialakulását. Ezt a föld kisajátítási folyamatot az tette lehetővé, hogy Magyarország pénzügyi rendszere teljes mértékben a nemzetközi pénzügyi közösség felügyelete alá került.

Ma már bármely nép fizikai fennmaradását döntően meghatározza a földnek és a víznek, mint természeti létfeltételeknek a birtoklása, illetve az azokból való kizárásuk. Ezért hangsúlyozza az agrárjogi szakember, hogy a hazai földalap két évtizede tartó kiszolgáltatottsága a piaci tőkeuralom részére a társadalom felbomlásával, az állampolgárok honvesztésével járhat, amely magával vonja az idegen népesség befogadásának a kényszerét. Mindez a magyar nép fokozatos eltűnésével fenyeget.

A nemzetállam közfunkcióinak a visszaállítása ezt a veszélyes folyamatot fékezheti. A tőkeuralom elsajátítási érdekeit csak egy a magyar nemzet fennmaradásának elkötelezett, értékalapú birtokpolitika ellensúlyozhatja. A földnek a társadalom és gazdaságszervező közfunkcióival szemben háttérbe kell szorítani a föld tőkeképző, tőkehasznosító szerepét. A legfontosabb célok közé tartozik, hogy az állam szabad önrendelkezése a saját területét alkotó földre megmaradjon, és azt állampolgárai javára érvényesítse. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az állam maga dönthessen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar mindenkori termelési, feldolgozási és értékesítési képességének a hasznosításáról.

Ha az állami közhatalom, a közjó érdekében kívánja alakítani és befolyásolni a földviszonyokat, s ha a birtokrendet élő, működő rendszernek tekinti, akkor annak az alkotóelemeit – földtulajdon, földhasználat, földvédelem, földügyi igazgatás – alá kell rendelnie a demokratikusan kialakított közérdeknek. A földtulajdon esetében növelni kell az állami földtulajdon arányát. Átruházási tilalommal – a földalap mintegy kétharmadára – állami földalapot kell létrehozni. Az állami földkészletnek a családi gazdálkodást kell elősegítenie és a kis- és középüzemű termelőket kell olyan helyzetbe hozni, hogy megélhetésük, valamint demográfiai reprodukciójuk biztosítva legyen. A fiatal gazdák családtervezésének a felkarolásával bővíthető a foglalkoztatás, biztosítható a megélhetés, az egész vidék életminőségének a javítása.

A földhasználat birtokpolitikájának a rendelkezésre álló földterület közérdekű újraosztását kell szolgálnia. Az agrárjogi szakértő fenyegető veszélyként veszi számításba, hogy népvándorlási hullámok fogják Magyarországot elérni, és ezeket nemzetvédő módon kell kezelni. A föld élelmiszertermelő és élelmezésbiztonsági rendeltetését a többi földhasznosítási cél fölé kell emelni. Az értékalapú birtokpolitika szempontjából négy célt emel ki. Az egyik az, hogy a magyar állam területét alkotó földalapot – tulajdoni formájától függetlenül – nemzeti vagyonként kell megőrizni. A második ilyen cél az, hogy a mezőgazdasági üzemszabályozásnak a nagybirtokrendszer lebontásával, a földhasználó saját munkáján alapuló mikro, kis és közepes üzemek megszilárdulását és a termőföld eltartó képességének a növelését kell szolgálnia.

A harmadik célként azt jelöl meg, hogy a föld termelői és más célú használatánál ki kell zárni a közcélokkal ellentétes, nyereségszerző spekulációt, és az ezt érvényesítő birtoklási és földtulajdoni monopóliumnak a kialakulását. A negyedik cél, pedig az, hogy a földtulajdon és a földhasználat megszerzését elsősorban a helyi települési közösségek tagjainak kell biztosítani, akik állandó jelleggel letelepedtek, és mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodók.

Tanka Endre most ismertetett programjában ezt követően rátér arra, hogy milyen intézményrendszer tudná a leghatékonyabban biztosítani ezeknek a céloknak az elérését. Elsőként azt emeli ki, hogy az államnak a föld létfenntartó funkciói teljesítéséhez kettős szerepkört kell vállalnia. Egyrészt erősítenie kell saját földtulajdonosi helyzetét, másrészt közhatalmi irányítását ki kell terjesztenie az állam területét alkotó teljes földalapra akkor is, ha az adott föld másnak a tulajdona. Abból az elvből kell kiindulni, hogy az állam a legjobb földtulajdonos (mint látjuk ez pontosan az ellentéte annak a téveszmének bizonyult ultra-liberális dogmának, hogy az állam szinte mindig a legrosszabb tulajdonos). Csak az állami földtulajdon képes megakadályozni, hogy a földmagántulajdon egyeduralomra jusson, és a földhasználatot a tőkehatalom teljesen maga alá rendelje. Az el nem idegeníthető állami földtulajdon túlsúlya biztosíthatja a várható népvándorlási földigények közérdekű kezelését is.

Az állami földtulajdonos juttathat földbirtokot nem tulajdon, hanem tartós földhasználat címén a gazdálkodóknak méghozzá úgy, hogy e földhasználatot a közfunkciók teljesítéséhez kapcsolja. Az állami tulajdon teszi lehetővé, hogy intézményi hatékonysággal szolgálja a népesedési-stratégiát és a szociálpolitikát.

A program szerint három forrást célszerű bevonni az állami földtulajdon megalapozásához. Egyrészt elidegenítési tilalmat kell bevezetni a meglévő állami termőföldalapra. Ez mintegy egymillió kétszázezer hektár, főleg erdőből álló köztulajdon megőrzését biztosítja. A természetvédelmi területek 2010-ig kötelező kisajátítását ki kell terjeszteni a Natura 2000 hálózatra, ami további kétmillió hektár állami földtulajdont hoz létre. Végül a részarány tulajdonú földekből az államnak piaci áron fel kell vásárolnia, majd birtokrendezéssel tagosítania az e célra felkínált földeket. Ezek szintén az el nem idegeníthető állami földalapba kerülnek. Ez a forrás mintegy másfélmillió hektárral gyarapíthatja az állami földtulajdont, amely így elérheti a 4-4,5 millió hektárt. Ez az egész termőföldalapra vetítve, amely 7,8 millió hektár, megalapozhatja az állam irányadó földtulajdonosi súlyát, és a hazai földkészlet döntő hányadának közvagyonként, közcélokra hasznosítását. Ez biztosíthatja a magyarság, a magyar emberek, a magyar nemzet megmaradását.

Részletesen foglalkozik a program azzal, hogy az állam miként alapozhatja meg saját földkészletéből a családi gazdaságokat. A gazdálkodás feltételeit vállaló fiatal gazdák részére tartós használatra földet adhat. Az erdővagyont és a természetvédelmi területeket az állam közkincsként megőrzi a társadalomnak, de ez csak csekély mértékben segítheti a szántóföldi növénytermesztést és növelheti az ahhoz szükséges földalapot. Ugyanakkor erre szükség van az árutermelő családi gazdálkodás létrehozásához. Azért fontos, hogy a jogrendszer miként szabályozza az állam törvényes elővásárlási jogát a részarány tulajdonra, másrészt valamennyi termőföldre.

Tanka Endre szerint az állami földtulajdonszerzés földpiaci vételárral tetemes költségvetési pénzeket igényel. A magunk részéről ehhez azt tesszük hozzá, hogy ezt nem akadályozhatja az a körülmény, hogy a magyar államnak ma csak teljesíthetetlen méretű adóssága van. A munka-alapú magyar pénzeszközök kibocsátásával ez a probléma eredményesen kezelhető, de ehhez a jelenlegi külföldi pénzügyi struktúrák által irányított monetáris politikáról át kell térni a demokratikusan legitimált magyar állami szervek (országgyűlés, kormány, pénzügyminisztérium) által irányított monetáris politikára, az MNB által irányított és kizárólag a nemzetköz pénzvilág érdekeit szolgáló monetáris politikával szemben.

Tanka erőteljesen hangsúlyozza, hogy a földhasználatban az állam elsősorban nem tulajdonosi, hanem közhatalmi szerepet tölt be, amely hatósági kényszereszközökön és a végrehajtást biztosító szankciókon alapul. Az állam a föld felhasználását kivonja a pénztőke egydimenziós uralma alól, és helyette elsőbbséget ad a termőföld létfenntartó közfunkcióinak. Ezek közül a legfontosabb a társadalom élelmezésének a biztonsága. Ezért az állam alkotmányos felelőssége, hogy visszaszorítsa a földspekulációt és erősítse a föld termelői célú használatát a nem-termelői hasznosítással szemben. Ezt a célt a földalap közérdekű újraosztásával lehet elérni. Ennek alapintézménye a mezőgazdasági üzemszabályozás. Rendkívül fontos az a következmény, hogy ennek a megvalósításával az állam 5-10 éven belül lebonthatja a nagybirtokrendszert, és meghatározóvá teheti a földhasználatban a kis- és középüzemek arányát, ami viszont elősegítheti a családi gazdálkodás széleskörű megszilárdulását. Az államnak már most fel kell készülnie arra, hogy amikor növekszik az új népvándorlási hullámok nyomása, amikor egyre több menekült, betelepülő, hontalan személy érkezik az országba, akkor földigényeiket a magyar nemzet megmaradása szempontjából optimálisan tudja kielégíteni.

Az új földvédelmi stratégiának tehát meg kell tiltania a termőföld művelésből való végleges kivonását. Ezt csak szűk kivételként lehet megengedni, és az erre vonatkozó jogszabályokban pontosan és kimerítően fel kell sorolni azokat az eseteket, amikor erre – kizárólag közérdekből – mégis sor kerülhet. Akik pedig ezt a szabályt kijátsszák, olyan mértékű és ismétlődő bírságban kell részesíteni, amely szankcióként hatékony visszatartó eszköz a termőföld nem termelés célú felhasználásával szemben. A termőföld övezeti átsorolásáról való közhatalmú döntést el kell vonni mind a települési, mind az önkormányzati, mind az ingatlanügyi hatóságoktól. Ezt csak egy központi államigazgatási szerv, a Nemzeti Birtokpolitikai Központ teheti meg. Az állami földtulajdonra, ha ez szükséges, akár az alkotmány kiegészítésével is, elidegenítési tilalmat kell bevezetni. Az állami földtulajdonról és földhasználatról való döntést, továbbá a Nemzeti Földalap gazdálkodását és szervezetét ki kell emelni az állami vagyonról szóló 2007. CVI törvény hatálya alól.

Tanka Endre fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Földalap megszűntetésével egyidejűleg létre kell hozni a Nemzeti Birtokpolitikai Központot, amely országos hatáskörű központi államigazgatási szervként működne. A nemzeti kormánynak el kell érnie az Európai Unió Tanácsánál a magyar föld elidegenítési tilalmának a meghosszabbítását (moratóriumát) további három évvel a védzáradék alkalmazásával. Ez rendkívül fontos lépés, ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy a korlátlan földpiac megnyitására vonatkozó kötelezettség teljesítésének a halasztása önmagában semmit nem oldhat meg. Csak akkor védheti a magyar nemzet számára a létének alapját képező magyar termőföldet, ha a társadalom rá tudja kényszeríteni a politikai döntéshozókat, hogy ezt a három évet a Nemzeti Megmaradás földprogramjának a végrehajtására fordítsa.

Igen nagy előnye a Tanka Endre által készített Nemzeti Megmaradás Programjának, hogy teljes összhangban áll az Európai Unió és a magyar jog rendelkezéseivel. A javasolt gazdasági és jogi intézményrendszer bevezetésének minden alkotmányos és jogi háttere biztosítva van. Magyarország számára a pénzuralmi világrend korszakában ez az egyedüli esély arra, hogy a földet, mint élőhelyet és a termőföldet, mint az élet megmaradásának a feltételét kivonja a tőkeuralom hatalmi gazdasága alól, és megtartsa a magyar nemzet közös tulajdonában és használatában.

A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép. Ha ezt a földet nem sikerül magyarnak megtartani, akkor csaknem biztos, hogy bekövetkezik az a nemzethalál, amelytől legnagyobb költőink oly nagyon óvtak minket. Vörösmarty Mihály azonban valószínűleg tévedett, amikor úgy gondolta, hogy „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül”. Valószínűleg nem fogják az emberiség milliói gyászkönnyel szemükben siratni a magyarok eltűnését. Ellenben igen valószínű, hogy a magyar föld új tulajdonosai igen jól fognak élni abból a profitból, amit ennek a földnek a hozadékából fognak évről évre zsebre tenni.

Az a pusztító világerő, amely pénzuralmi eszközökkel megszerezte a világhatalmat magának, és amelynek a formális és informális hatalmi struktúrái irányítják az Európai Uniót is, s amely az első világháború után feldarabolta a történelmi Magyarországot, immáron a maradék Magyarország földjét is el akarja venni. Mivel a közvéleménynek az van tálalva, hogy az Európai Unió formális intézményei – EU Parlament, Bizottság, Tanács – irányítják ezt a nemzetek feletti birodalmi struktúrává átalakított bürokratikus intézményt, ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy az érdemi irányítást – természetesen informálisan – a pénzuralmi világrend magánszervezetei végzik. Közülük a legfontosabbakat megnevezzük: European Round Table of Industrialist (Nagyiparosok Európai Kerekasztala), European Council on Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa), European Group of Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság Európai Csoportja), a Bilderberg Csoport és utoljára, de elsőként is említhettük volna a European Financial Services Round Table (Európai Pénzügyi Szolgáltatások Kerekasztala).

Az Európai Uniót irányító hatalmakkal, a Trianon néven emlegetett nemzetközi bűncselekmény elkövetőinek a jogutódaival, akik az összes érvényes nemzetközi jogelv – a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elv – felrúgásával darabolták fel Magyarországot, a leghatározottabban tudatni kell, hogy a maradék Magyarország területe és termőföldje a magyaroké. Ezt nemzetközi szerződésben is célszerű lenne rögzíteni. Ha pedig mégse a magyaroké, akkor mondják meg nyíltan, hogy kié?