-  Mindazok a problémák, amelyek az első világháborút lezáró versailles-i békerendezés és a második világháborút követő párizsi béke megállapodások következményei, azok oda vezetnek vissza, hogy akik rákényszerítették nemzetünkre a békediktátumokat, azok egyedül a magyarokkal szemben, minden elfogadható elvet figyelmen kívül hagytak. Nem vették figyelembe a történelmi elvet, hallani sem akartak arról, hogy a történelmi Magyarország, akármilyen belső átalakulással, de fennmaradhasson. Akár úgy, hogy a nagyobb nemzetiségek autonómiát, vagy társnemzeti rangot kapjanak, akár úgy, hogy egy Kárpát-medencei konföderáció megvalósuljon. Felrúgták a történelmi elvet és az etnikai elvet sem fogadták el a magyarokkal szemben. Minden Kárpát-medencébe lakó népnek elismerték az etnikai határait – sőt még meg is fejelték azokat, olyan területekkel ahol nem élt az adott etnikum- egyedül a magyar nemzettel szemben hagyták figyelmen kívül az önrendelkezési elvet. Semmilyen formában nem tették lehetővé, hogy Magyarország lakossága véleményt mondjon, az egyetlen kivétel, Sopron. Lényegében Ausztriát, amelyet azzal büntettek, hogy elvették tőle Dél- Tirolt – amit az olaszok megkaptak – a történelmi Magyarországhoz tartozó területekkel kárpótolták, amit ma Burgenlandnak hívnak. Ez egy mesterséges név, azelőtt ilyen nem volt. A vesztes osztrákokat is a magyarokkal kárpótolták. A nagyhatalmi számításokat, egyedül Sopron fegyveres ellenállása és a népszavazás kiharcolása tudta megakadályozni, és a soproniak Magyarország mellett döntöttek. Meggyőződésem, hogy ha az önrendelkezési elvet, a történelmi Magyarország más területein is alkalmazzák, akkor sokkal több Sopron lehetett volna. Egyedül Magyarországgal szemben minden nemzetközi elvet felrúgtak és egyedül Magyarországgal szemben érvényesült az ún. reálpolitika, azaz a nagyhatalmi érdekek.

-  Miért csak Magyarországgal szemben rúgták fel a nemzetközi elveket?

-  Aki győztesként került ki a két világégésből, az diktálta a feltételeket, de ez nem ad arra magyarázatot, hogy a Kárpát – medence népei közül, miért egyedül a magyarral szemben nem vettek figyelembe semmilyen elvet. Az érvényesülhet, hogy minden szlovák együtt élhessen és akár el is szakadhassanak, de az már nem, hogy minden magyar ugyanígy együtt élhessen. Erre a kérdésre csak akkor nem találunk magyarázatot, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a háttérben milyen erők működtek. Ezek az erők hiába nem szerepelnek hivatalosan a dokumentumokban, ez még nem jelenti azt, hogy nem is léteztek és nem volt döntő szerepük. Erről legőszintébben Fejtő Ferenc, a Rekviem egy hajdan volt birodalomért című könyvében írt. Több fejezetben is beszámol arról, hogy 1917-ben a párizsi szabadkőműves világtanácskozáson dőlt el, az Osztrák- Magyar- Monarchia feldarabolása és a sok kicsi többnemzetiségű állam létrejötte. Fejtő azt is leírja, hogy a szabadkőművességnek kulcsszerepe volt abban, hogy ideológiai háborúvá alakult át az I. világháború és ennek megfelelően, egy ideológiai béke született. Kizárólag a magyar nemzet rovására vették figyelembe a reálpolitikai (nagyhatalmi érdekeken képviselő) szempontokat. Azért fontos ez, mert ha ezt elismerik, akkor erre valamilyen magyarázatot kell adniuk. Ha a versailles-i és a párizsi békerendezés minden nemzetközi elv felrúgásával született, akkor igenis legitim kérdés, hogy ezt az Európai Unió irányítói, akik a békedöntéseket hozók jogutódai, valamilyen szinten korrigálják.  Itt nemcsak arról van szó, hogy milyen feszültségek vannak Szlovákia és Magyarország között. Nézzük meg, amikor elszakították a Felvidéket, akkor ott több mint egymillió magyar élt, most pedig a fele és még ezt is tűzzel – vassal el akarják szlovákosítani, ezért intéztek támadást a nyelv ellen. A békediktátumok megszületésekor, a különböző elvek közül, az etnikai volt a legdominánsabb. Ha megkérdezek egy szlovákot, hogy joga van-e egy államban élni, azt mondja persze. Ha megkérdezem, hogy a magyaroknak is joga van- e ehhez, azt mondják nem. Amíg ezt a kettős mércét alkalmazzák, addig újabb- és újabb konfliktusok lesznek.

-  Hogyan kellene a nemzetközi szinten érvényesülő kettős mércét megszüntetni?

-  Fel kell vállalni azt a konfliktust, hogy van magyar kérdés és ezért elsősorban azoknak a jogutódai felelősek, akik a versailles-i és a párizsi békerendezést létrehozták. Nem bújhatnak ki a felelősség alól és a nemzetközi jog nem tiltja, hogy békés úton megváltozzanak a határok, Erre már számos példa is van. A Szovjetunió felbomlását megelőzően Csehszlovákia volt, most pedig van Csehország és Szlovákia. Azelőtt Jugoszlávia volt, most pedig van Szlovénia, Horvátország, Bosznia- Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Szerbia sőt még Koszovó is kiszakadt. Békés úton, igenis megváltoztathatóak a határok.

-  Nehéz ezt elképzelni arról a nemzetközi közösségről, amely folyamatosan hallgat, mikor jogsértések történnek.

-  Természetesen ez egy konfliktus, de meg kell magyarázni például a szlovákoknak, hogy ha ők azon az alapon szakadtak ki Magyarországból, hogy szlovákul beszéltek, akkor ugyanezen az alapon, ezt a magyarokkal szemben is el kell ismerni. Ezt fel kellene vállalnia egy nemzeti érdekeket képviselő kormánynak, és nyíltan elő kell állni ezzel a kérdéssel Brüsszelben és az ENSZ-ben is. A nemzetközi jogi normákon belül, olyan kompromisszumokat lehetne elérni, hogy maradjanak ugyan a határok, de a magyarok kapják ezért cserébe a területi autonómiát. A Jobbiknak is ezt kellene követelnie. El kell ismertetni a világgal, hogy van egy megoldásra váró magyar kérdés, amely a nemzetközi elveket megtagadó kettős mércéből fakad.

-  Van ehhez kormányunk?

-  Harc nélkül nem megy. Aki nem kockáztat, az nem nyeri meg az életet. Ezt a harcot hosszú távon azonban meg lehet nyerni, mert az elvi igazság a mi oldalunkon van. Trianon óta a kettős mércét alkalmazták – és alkalmazzák ma is – velünk szemben. Ezt az etikátlan reálpolitikát azonban nem lehet igazolni. Ez az eljárás álszent és képmutató. Képviselői demokráciáról, szociális igazságosságról és az egyenjogúságról beszélnek, a gyakorlatban viszont a nyers reálpolitika, értékeket tagadó, önző politikáját alkalmazzák a magyar néppel szemben.  Trianon nyomán pusztul a magyar nép, zsugorodik a magyar nemzet. Ezt a folyamatot le kell állítani az élet, nemzeti megmaradás érdekében.

 Ezt az interjút Takács Veronika készítette a Barikád című hetilap számára.

-   A világ leghatalmasabb urai, először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai „Hotel Bilderbergbe”. Mi rejtőzik a csoport mögött?

-  A Bilderberg Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.

-  Mit lehet tudni az idei, június 3-6 között megtartott sitgesi találkozóról és előzményeiről?

-  Idén Spanyolországban, közelebbről Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvő exluzív üdülővárosban Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ez úttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelőzően sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett főhatalomként működő pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója s központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetővé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történő ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételődött onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlődött ki.

-  A dollár kivezetése milyen következményekkel járna?

-  Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínűleg az aranynak tovább fog nőni a világpénz szerepe és előbb- utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2,500 milliárd dollárnyi  valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelemből, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretű háborús konfliktust is előidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a főtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó  új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt a főtéma. A pénzügyi összeomlás és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyőzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egyközpontból irányított világrendszer, a globális unió mielőbbi létrehozása jelentheti. A válság előidézése tehát ezt a célját nem érte el.

-  Melyek voltak a tervbe vett célok?

-  Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelem formáló világerők különböző struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege, olyan egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenőrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon tulajdonosok szűk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenőrzi a gazdaságot, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő segélyezett.

-  Célba érnek?

-  A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekből természetes követelésként – a rend utáni vágyként – be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretű háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetővé teszi az adósság csapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része, például a felmelegedés, s a klímaváltozás nyomán bekövetkező környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid kvótákhoz kapcsolódó globális méretű spekuláció beindítása. A pénzügyi-és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz, a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a tengeren megtörtént az amerikai haditengerészeti erők öszevonása,  két repülőgép-anyahajó is állomásozik a Perzsa öbölben, és ott vannak az amerikai mellett az izraeli haditengerészet atomtengeralattjárói is. A háborús felkészülés olyan szakaszba érkezett, hogy a háború technikailag bármely időpontban megindítható.

-  Miről esett szó a sitgesi tanácskozást megelőző dublini találkozón?

-  A világtörténelemben most fordul elő először, hogy a lakosság és a közvélemény tud a transznacionális világerők terveiről, és ez akadályozza stratégiai céljainak a megvalósítását. Korábban ez nem így volt. A világközvélemény ma már számon tartja, hogy kik a Bilderberg Csoport belső magjához tartozó személyek, akik minden alkalommal jelen vannak a találkozókon: a belga és a spanyol királynő, Henry Kissinger, David Rockefeller, a Rothschild-dinasztia képviselői, és mások. Tudomása van arról is, hogy kik meghívott résztvevők. Magyarországról Bokros Lajos teljes jogú tagként egyszer volt jelen. Többször ott volt Surányi György (az MNB volt elnöke, a CIB Bank elnöke) és Martonyi János is. A külügyminisztert azonban csak egyszer vonták be a bizalmas beszélgetésekbe. 2010-ben több okból is rendkívüli világhelyzet van.  Felgyorsult az egész emberiség öntudatra ébredése, másrészt a világelit legfelső rétegében kiéleződtek az érdekellentétek. Komoly nézeteltérések alakultak ki a világválság megítélésében, a pénzrendszer átalakítása és a kibontakozás, valamint egy esetleges Irán elleni háború kérdésében. Sitgesben azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogyan kellene a világ közvéleményét megnyerni az új világrend számára, meggyőzve őket arról, hogy ez a káoszból kivezető egyetlen út. Így lehet elkerülni a még nagyobb gazdasági és pénzügyi káoszt, a polgárháborús viszonyok kialakulását.

-  A Bilderberg tanácskozással egy időben zajlott Dél-Koreában a G-20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek találkozója. A Bilderberg Csoport találkozójával ellentétben – amelynél kötelező a szigorú titoktartás – a G-20-ak konferenciájáról már nyilvánosságra hoztak egyes döntéseket. Ezek egyben arra is engednek következtetni, hogy mit hagytak jóvá Sitgesben, és mit nem. A G-20-ak elhatározták, hogy  valamennyi bankmentő és gazdaság-élénkítő csomagot leállítanak és megtiltják a kormányoknak a nagyarányú állami segélyezést a pénzügyi likviditás és a termelő gazdaság működésének a biztosítása érdekében. Az egyes államoknak minden pénzforrást fizetőképességük fenntartására kell átcsoportosítaniuk.

-  Kik tehetnek az államok eladósodottságáról?

-  Erről a pénzügyi elit és a tulajdonában lévő bankrendszer tehet. Az Európai Unió tagállamai azért adósodtak el, mert a világ pénzügyi rendszerét globális szerencsejáték-kaszinóvá átalakító spekulánsok   gátlástalan hazardirozásukkal megbénították a pénzfolyamatok normális működését, és az Európai Unió egészét gazdasági válságba sodorták, pénzügyi rendszereiket az ellenőrzés nélkül hazardírozó spekulánsok összeomlasztották. Gazdasági világválságot idéztek elő, és rákényszerítették Amerikát, hogy a helyzetet – az adófizetők terhére – bankmentő és gazdaságélénkítő csomagokkal orvosolják az adófizetők pénzéből. Amerikában 4500 milliárd dollárt, az európai országokban pedig – Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Dániát, és más országokat is beleértve – 4100 milliárd eurót csikartak ki a gátlástalanul hazardírozó pénzintézetek és bankok megmentésére. Ugyanezek a pénzügyi csoportok, amelyek a válságot előidézték, most képmutatóan arról siránkoznak, hogy megrendült a bizalmuk ezekben az országokban, mert úgy eladósodtak. Vajon miért nem önmagukban keresik a hibát? Görögországban, Olaszországban és másutt már korábban is nagy volt  az eladósodás mértéke, még sem estek kétségbe a spekuláns hitelezők. A mesterséges pánikkeltésre azért volt szükségük, hogy újabb milliárdokat csikarjanak ki a maguk számára. Azért veszítették el hirtelen bizalmukat, mert akkor a nekik dolgozó minősítő intézetek leminősítik a „rendkívül kockázatossá” vált adósokat. Ha pedig leminősítik őket, akkor magasabb kockázat miatt már magasabb lesz a kamatláb. Ki teszi zsebre a magasabb kamatokat? A befektető, hitelező pénzintézetek, a pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában lévő bankok.

-  Van azonban még egy magyarázat arra, hogy miért volt szükség az álszent pánikba-esésre. A mesterséges pánikba-esés, amiből most extra milliárdokat zsebelnek be, arra is jó, hogy az uniós tagállamokra, elsősorban az eurózóna tagjaira, rákényszerítsék a további pénzügyi centralizációt. Arra hivatkozva, hogy veszélybe került az euró, és az egész eurózóna léte, saját hatáskörükbe akarják vonni a már megszerzett monetáris felségjogok mellé a fiskális hatásköröket is. Már nemcsak a monetáris felségjogokat – pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyamszabályozás, hitelrendszer – akarják központosítani, hanem az adók kivetését és a tagállamok költségvetésének az ellenőrzését is. Ennek megfelelően európai adórendszert szeretnének, továbbá azt, hogy ne legyen önálló költségvetése a tagállamoknak, hanem azt is a nemzetek feletti brüsszeli bürokrácia készítse el, illetve hagyja előzetesen jóvá.

-  Ilyen körülmények között mennyi esélyük van a nemzetállamoknak?

-  A pénzuralmi világelitnek saját intézménye az Európai Unió. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az Unióból származó előnyöket – a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása – birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két vagy többoldalú együttműködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva, bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendből.

-  A pénz önmagában értéktelen „jel”, amit a nemzetközi pénzelit gyakorlatilag ingyen hoz létre a levegőből. Ennek a jelnek, fedezetlen pénznek, akkor lesz fedezete, amikor azt hitelként ki tudják valakinek kölcsönözni. A hitelfelvevő adósként el kezd érte kamatot fizetni. A legjobb adósok maguk az államok, mert a szuverén adósok elvileg nem mehetnek csődbe. Ezzel a fedezetlen jel, fedezett pénzzé alakul át. De ezt a jelet az egyes országok maguk is kibocsáthatnák. Ez a saját kibocsátású nemzeti közvetítő közeg jobb pénz lenne, mint a külföldről kamatsarcra kikölcsönzött jel, mert a saját pénznek az adott országban az értékteremtő munka lenne a fedezete. Kína például így működik. Ezért a transznacionális pénzkartell célja az, hogy minél előbb megszabaduljon a nemzetállamoktól. Ennek a legolcsóbb módja beterelni őket egy nemzetek feletti birodalmi struktúrába. Így a felszámolásukhoz nem kell sem hadsereg, sem háború, mindössze át kell mosni az emberek agyát a kezükben tartott véleményipar tömegtájékoztatási eszközeivel. Azé az agy és a gondolkodás, aki megtévesztéssel, félretájékoztatással megműveli.

-  Magyarországra nézve ez mit jelent?

-  Magyarországnak a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia, és hatalmi hálózata diktál, mert nincs olyan erős társadalma, nemzeti elkötelezettségű, pénzügyi és gazdasági erővel rendelkező kormánya, amely kellő határozottsággal szállhatna szembe a pénzuralmi világelittel. Egyelőre az történik, amit ők akarnak. 1989 óta folyamatosan el tudták érni, hogy Magyarországon ne bocsássanak ki magyar munkával fedezett magyar pénzt. 1991 óta jogilag is bebetonozták ezt a rendszert az MNB törvény elfogadásával és a kétszintű bankrendszer bevezetésével. Amire a szervezett magánhatalomként működő pénzvilág hajlandó hitelt adni a „levegő pénzéből” az működhet, amire nem ad, az nem működhet. Magyarország új, nemzeti elkötelezettségű kormánya már kísérletet tett néhány lényeges intézkedés meghozatalára. Ezekhez azonban szükséges lett volna az, hogy 2010-ben a magyar költségvetés hiánya a GDP (nemzeti össztermék) 3,8 %-a helyett, 6,8 % legyen. Erre a világelit és annak pénzügyminiszteri tanácskozása azt mondta, hogy nem. A befektető bankárokat nem érdekelte, hogy ennek az országnak van egy demokratikusan megválasztott, erős legitimációval bíró kormánya, amely felelősséggel tartozik a magyar társadalomnak. Ha a számára kisajátítható pénzek biztonságáról van szó, akkor nem ismer tréfát. A demokratikus magyar vezetés pedig engedelmesen fejet hajtott. Ez is mutatja, hogy tulajdonképpen ki is irányítja az országot.

-  Az eladósítás olyan pénzelvonási technika, amelynek nem az a célja hogy az adós megfizesse tartozását. Ha egy csoda folytán egyszerre csak mindenki kifizetné az adósságát, akkor egy fillér pénz sem maradna forgalomban. Ha pedig nincs pénz, akkor nem tud működni a gazdaság, mert ez a „jel” az, amely a gazdasági életet közvetíti. De ennek a jelnek az előállításához nincs szükség egy nemzetközi privilégizált rétegre, és az ő levegőből előállított pénzére, amelyet rendkívül drágán hajlandó kikölcsönözni. Magyarország, a magyar gazdaság magyar kibocsátású fizetőeszközökkel is működtethető lenne, amire sok bizonyíték van. Kína már így működik sikeresen immáron harmadik évtizede. Kínát az euró-atlanti elit másként szorongatja. Mi is meg tudnánk tenni, hogy olyan munkaprogramokat indítsunk be, amelyekhez megvan hazánkban a munka, a munkaerő, a munkaeszköz és a technológia is. Így épülhetnének a gátak, a víztározók, a belvízelvezető és a szennyvízelvezető rendszerek, de így épülhetne tovább a közúthálózat is.  Társulhatna hozzá országos erdősítési, parkosítási és lakásépítési program is. A fizetőeszközt a magyar állam bocsátaná ki. Ezek nyomán segélyezett munkanélküliek tízezrei válhatnának rövid idő alatt munkavállaló adófizető polgárokká. Az államnak több pénze lenne a közfeladatok finanszírozására, és kevesebb hitelt kellene igénybe vennie. Ennek egyetlen akadálya az, hogy sérti a nemzetközi pénzkartell érdekeit.

-  Voltak-e olyan nemzetállamok, amelyek ellenálltak?

-   Argentína 2000-ben ellent mondott. Mi történt? Mindenféle eszközzel próbálták ütni – verni, de nem sikerült. A 103 milliárd dollárból azonnal elengedtek 65 milliárdot, a dögkeselyű Nemzetközi Valutaalapot pedig inkább kifizették az argentinok, csakhogy minél előbb megszabaduljanak tőle. Argentína köszöni jól van és fejlődése felgyorsult

-  Van arra esély, hogy az erős nemzeti öntudattal rendelkező államok összefogjanak?

-  Oroszország ugyan nem tudta teljesen kivonni magát a pénzuralmi rendszerből, de mégis olyan önálló, nemzeti érdekeit képviselő állam, amely sorosan együttműködik Kínával, Indiával és más államokkal is a Sangháji Együttműködési Szervezet keretében. Oroszországot a pénzügyi világválság csak periférikusan sújtotta. Az Orosz Medvéből azonban mumust csináltak, pedig érdemes lenne szorosabban együttműködni vele, ahogyan Kínával és más ázsiai országokkal, többek között az arab világ államaival is.

-  A Föld elpusztítása felé halad-e ez a pénzuralmi rendszer?

-   Ha kirobbanna egy atomvilágháború, az Földünk egy részének a teljes elpusztulásával járna, amely nem lenne többé alkalmas az emberi létezés számára. Az egész élővilág kerülne veszélybe.

-  Ez sem visszatartó erő?  

-  Nem, mert ahhoz, hogy a világ hatalmi elitjei jól élhessenek elég egy vagy két milliárd ember, s nincs szükség hét milliárdos emberiségre. Bill Gates amerikai üzletember már nyíltan támogatja azokat a programokat, amelyek célja az emberiség létszámának a jelentős csökkentése.

Ezt az interjút Takács Veronika készítette a Barikád című lap számára.

Mahmud Abbász, a palesztin nemzeti hatóság elnöke törvényen kívül helyezte a Hamasz katonai szárnyát. Ezt követően Izrael gazdasági blokád alá vette Gázát, a Hamasz pedig Qassam rakétákkal támadta Izrael Gázával határos részét. Ezek a rakétatámadások 2008 júniusában abbamaradtak, amikor Egyiptom közvetítésével tűzszünet jött létre. Hamaszhoz nem tartozó más palesztin ellenálló csoportok azonban szórványosan folytatták ezeket a támadásokat. A hathónapos tűzszünetet megelőző két hónapban a konfliktus kiéleződött, miután izraeli részről behatoltak Gázába 2008. november 4-én, és megöltek hét Hamasz milicistát.

Ennek nyomán a Hamasz folytatta rakétatámadásait. Ennek nyomán 2008. decembere végén Izrael nagyszabású hadműveletet indított Gáza ellen. A konfliktusban sajnálatos módon 13 izraeli életét vesztette, de a modern fegyverekkel támadó izraeli hadsereg halálos áldozatainak a száma ezt százszorosan meghaladja: 1417, és súlyosan megsebesült további 4800 palesztin. A modern fegyverekkel támadó izraeli hadsereg földig rombolt négyezer épületet, és súlyosan megrongált további húszezret. Izrael kivonta katonáit Gázából 2009. január közepén, de továbbra is fenntartotta Gáza blokádját a szárazföldön, a tengeren és a légtérben.

A Hamasz nem Izrael felszámolására törekszik, hanem egy olyan független palesztin állam létrehozására, amelynek a fővárosa Jeruzsálem, és olyan megállapodást akar, amely lehetővé teszi az elűzött, elmenekült palesztinok jogát a visszatérésre. Az izraeli blokád eredményeként Gázában olyan viszonyok jöttek létre, amelyek csak az egykori fajüldöző dél-afrikai állam által létrehozott rezervátumokra, a bantusztánokra emlékeztetnek. A Gázában a blokád következtében létrejött állapotokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa fenntarthatatlannak minősítette, és több határozatában is felszólított – 1850-es számú 2008-ban és 1860-as számú 2009-ben – a blokád felszámolására. A Biztonsági Tanács mély aggodalmát fejezte ki humanitárius válsághelyzet miatt, és nyomatékosan sürgette az emberek és az áruk szabad áramlásának a visszaállítását Gáza számára. Külön is hangsúlyozta a humanitárius segítség nyújtás szabad működését a zárt enklávéban. A Biztonsági Tanács egyben erőfeszítéseket tett a válsághelyzet felszámolását célzó tárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében.

Mi történt 2010. május 31-én?

Gáza partjaitól 65 km-re, nemzetközi vizeken hat segélyszállító hajóból álló konvoj, amelyet Freedom Flottillának nevezetek, haladt Gáza kikötője irányában. Az izraeli haditengerészet felvette a kapcsolatot a konvojt vezető hajó, Mavi Marmara kapitányával, és felvilágosítást kért tőle, hogy merre tart a hajó. Ezt követően két izraeli hadihajó közrefogta a konvojt, amely tízezer tonna humanitárius segélyt szállított. A konvoj lelassított, és lépéseket tett a fegyveres összeütközés elkerülésére. Minden rendelkezésükre álló eszközzel jelezték, hogy békés szándékú polgári személyek tartózkodnak a hajókon, amelyek egészségügyi eszközöket és gyógyszereket szállítanak. Az izraeli hadsereg kommandói azonban megrohamozták a hajókat.

A szállítmány szervezői jelezték, hogy folytatni kívánják az akciót, és a szállítmányt át akarják adni a Hamasz által irányított hatóságoknak. Az izraeli hatóságok leszögezték, hogy nem engedélyezik a behajózást Gáza kikötőjébe, és hajnali 4 óra körül izraeli katonák érkeztek a hajókra helikoptereken. Izraeli hivatalos személyek szerint a hajókon késeket és botokat használtak az izraeli katonákkal szemben, és az egyik katonától a fegyverét is elvették. A kibontakozó harcban kilenc segélyszállító aktivista életét vesztette. A hajókon tartózkodókat az izraeli katonák letartóztatták, és a hajó szállítmányát elkobozták.

Netanjahu, izraeli miniszterelnök sajnálkozását fejezte ki a halálos áldozatok magas száma miatt, és rámutatott, hogy az izraeli katonákat heves ellenállással fogadták, és egyiküket hasba szúrták, másokra pedig baseball ütőkkel támadtak. A hajókon két fegyvert is találtak. Ashkenazi izraeli tábornok az erőszakosságokért az egyik török civil szervezetet tette felelőssé, amelyet szélsőségesnek minősített. A katonai akcióban hét izraeli katona is megsérült, egy súlyosan. A török külügyminiszter az incidenst állam által elkövetett gyilkosságnak nevezte, amelyet semmivel nem lehet igazolni. Hangsúlyozta, hogy a hajózás szabadsága a nemzetközi jog egyik legrégibb fontos szabálya. Egyetlen hajót sem szabad feltartóztatni vagy megszállni a kapitány beleegyezése, illetve a hajó felségjelzését viselő állam engedélye nélkül. Nem tekinthető semmilyen formában törvényesnek az az eljárás, hogy humanitárius segítséget ellenséges aktusnak minősítsenek, a segélynyújtókat pedig felfegyverzett katonáknak.

A segélyszállító hajók megtámadása tovább rontotta az amúgy is feszült kapcsolatot Izrael és Törökország között, és felhívta a világ közvélemény figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, amit az izraeli blokád jelent Gáza és lakói számára. A washingtoni Fehér Ház szóvivője is mély sajnálatát fejezte ki az emberi életek elvesztése és a sebesültek száma miatt. Az izraeli miniszterelnök lemondta a Fehér Házba tervezett látogatását. A kemény izraeli fellépést elítélte Törökország, Franciaország, az ENSZ, Görögország pedig felfüggesztette egy görög-izraeli hadgyakorlat megtartását. Erdogán, török miniszterelnök állami terrorizmusnak minősítette az izraeli támadást, és mintegy tízezren tiltakoztak Isztambulban az izraeli konzulátus előtt.

Gilad Atzmon, a Londonban élő zsidó származású közéleti személyiség, az izraeli hadsereg egykori katonája, írásban és szóban előre megfontolt cselekménynek minősítette a vérontást. Izrael vért akart, – írja – mert azt hiszi, hogy az „elrettentés ereje” annál nagyobb, minél több halott marad utána. Azt az izraeli döntést, hogy izraeli kommandósokat vetnek be polgári személyekkel szemben, az izraeli kormány az izraeli felső katonai parancsnokokkal együtt hozta meg. Nem egyszerű kudarcnak, hanem ténylegesen egy morbid társadalom intézményi kudarcának lehettünk tanúi, amely társadalom elvesztette a kapcsolatát az emberiséggel.

Nem titok, hogy már évek óta ostromállapotban élnek a palesztinok. Most azonban a nemzeteken van a sor, hogy cselekedjenek, és kemény nyomást gyakoroljanak Izraelre, valamint polgáraira. Ezt a gyilkosságot egy népszerű hadsereg követte el, amely  „demokratikusa választott” kormány utasításait hajtotta végre. Mostantól kezdve minden izraelit háborús bűncselekménnyel lehet gyanúsítani, hacsak nem bizonyítja be ennek ellenkezőjét. Atzmon így folytatja: „Képzeljük el, hogy izraeli hadiahjók megrohamoznak ír, török vagy görög zászló alatt haladó hajókat. Valamennyi NATO tagállamnak és Európai Uniós országnak azonnal meg kell szakítania kapcsolatait Izraellel, és le kell zárnia a légterét az Izraeli repülőgépek előtt.”

Az izraeli állam nem törődik az emberi élettel, a folyamatban lévő izraeli sajtókampány, pedig vérontáshoz vezet. Atzmon úgy látja, hogy Izrael ténylegesen örömét leli abban, hogy szenvedést és károkat okoz másoknak.

A XIX. század zsidó közéleti személyisége, Bernard Lazare (1865-1903) hangsúlyozta: szakítani kell azzal a szemlélettel, miszerint a zsidók soha nem tehetnek arról, hogy valami rossz történik velük. Lazare úgy gondolta, hogy az antiszemitizmus bármilyen formában is jelenjen meg, lényegében a zsidó kizárólagosságra és kirekesztő magatartásra adott válasznak tekinthető. A zsidók sikereikben fontos szerepet játszott erkölcsi elkülönülésük, a kettősmorál és a kettősmérce alkalmazása, valamint az a képességük, hogy másokat kirekesztő, tekintélyen alapuló, jól szervezett csoportokba tudtak tömörülni életbentartva a folyamatos fenyegetettség érzését. Ennek egyik megjelenési formája, hogy adott esetben előre vesznek revánsot.

Drábik úr, az Európai Unió, a fennállásának a legnagyobb válságát éli meg ezekben az időkben. Látható volt ez a fajta összeomlás, vagy nem lehetett megjósolni, esetleg a radikális változtatásokat ilyen helyzetben könnyebb bevezetni, és ez egy mesterségesen kreált szituáció?

Az Európai Unióról nekem személy szerint az a véleményem, hogy fölösleges intézmény, mert ami jót és szépet el lehet róla mondani (pl. a munkaerő, az árúk, az információk és a tőke szabad áramlása, a határok légiesedése), ahhoz nem kell egy ilyen nemzetek felett álló birodalmi struktúra. Az EU nemzetek feletti bürokrata vízfejjé alakult át, amely rengeteg pénzt emészt fel. Annak érdekében sincs szükség az EU-ra, hogy gazdaságilag versenyképes maradjon. Nem igaz az az állítás, hogy minél nagyobb valami, annál hatékonyabb, annál jobb. Az Unió mögött nagyhatalmú érdekcsoportok vannak, amelyeknek az a szándéka, hogy minden áron fenntartsanak egy olyan rendszert, amely elősegítheti az egy-központból irányított világrendszer létrehozását. Sokan azt mondják, hogy a „globális részvénytársaság” létrehozására törő érdekcsoportok létezése puszta paranoia és nincsenek világuralomra törő érdekcsoportok.  Montreálban viszont a napokban tanácskozott a CFR (a Council on Foreign Relations) elnevezésű tekintélyes szervezet vezérkara. Ez a háttérhatalom egyik legnagyobb szervezete a világon. A montreal-i tanácskozáson Zbigniew Brzezinski arról beszélt, hogy veszélybe került az egyközpontból irányított világrend – az új világrend – létrehozása egyrészt azért, mert az emberiség öntudatra ébredt és kezdi érteni, mi történik körülötte, másrészt azért, mert a világ elit megosztott, és legfelső köreiben éles hatalmi harc dúl. Tagjai számos fontos kérdésben nem értenek egyet. Nem tudtak megegyezni abban, hogy a jelenlegi pénzuralmi rend csillagászati hozama felett ki rendelkezzék. Élesen eltérnek a jövőről alkotott elképzelések is, pl. maradjon-e a dollár vagy ne maradjon, s ha kivezetik a dollárt, akkor gyors vagy lassú legyen ez a folyamat. Nyitott az is, hogy mi legyen az új világvaluta fedezete, melyik intézmény lássa a központi bankok központi bankjának a szerepét. Jelenleg a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS a globális központi bank. De felmerült az az elképzelés is, hogy a Nemzetközi Valutaalap töltse be ezt a szerepet. Sok más fontos kérdés is még válaszra vár, s emiatt rendkívül nagy a feszültség.

A görög-dráma véget ért, de egyáltalán nincs könnyebb helyzetben az unió. Azért, hogy megakadályozzák azt, hogy esetleg még egy ország a görögök sorsára jusson, ezért az EU 27 tagállama megegyezett abban, hogy egy 500 milliárd eurós hitelalapot állítanak össze, amit az Nemzetközi Valutaalap 250 milliárd euróval toldott még meg. Rengeteg elemző azt mondta, hogy ez egy hamvába halt ötlet, hisz nincs az EU-nak 500 milliárdnyi mozgósítható pénze, ha bankópréssel állítanak elő egy ekkora tőkét, az nagyban leértékelheti a közös európai valutát. Mégis miért tették meg ezt a lépést?

Az Európai Unió korábbi versenybiztosa, Neelie Kroes, buzgó szorgalommal engedélyezte a tagállamoknak, hogy az állami kibocsátású pénzeket (amelyeknek az adóbevétel a fedezete) odaadhassák a bankoknak. Ezeket az állami támogatásokat, bankmentő csomagokat, gazdaság élénkítő hiteleket elsősorban a pénzügyi és gazdasági válság kezelésére szánták.  Nem kevesebb, mint 4100 milliárd euró állami pénz kibocsátására adott Brüsszel engedélyt. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogyha az EU-nak, illetve a pénzügyi struktúráknak van rá szükségük, akkor bármikor lehet állami pénzt kibocsátani, de amikor a termelőágazatokat kéne megsegíteni, akkor nem lehet ugyanezt a műveletet végrehajtani. Görögországnak mindig a körül mozgott a nemzeti össztermékhez, a GDP-hez viszonyított államháztartás hiánya, mint  jelenleg. Furcsa módon ez eddig senkit se zavart különösebben. Most azonban a befektetők hirtelen ’elvesztették a bizalmukat’. Ez a mesterséges ’pánikba-esés’ valószínűleg azért alakult ki, hogy az eurózóna erősebb tagállamaiból ezzel a módszerrel csapoljanak le további euró milliárdokat. A görögökön keresztül valójában az egész eurózónát shortolták meg a pénzvilág vezető spekulánsai. Ugyanazok az elit érdekcsoportok felelősek a pénzügyi rendszer összeomlasztásáért, akik, most az euró meggyöngítése érdekében spekuláltak; kikényszerítettek Amerikából 4500 milliárd dollárt, Európából, pedig 4100 milliárd eurót. Ennek következtében az államok és kormányok többsége erején felül eladósodott, és a maastrichti szerződésben foglaltakat (a költségvetési hiány nem lehet 3, a külső adósság pedig 60 százaléknál nagyobb) szinte senki nem tudja ma már az EU-ban betartani. Ezért biztos, hogy alapjaiban fog megváltozni az EU, hiszen minek egy olyan rendszer, amelynek a szabályait senki se tartja be?

Ez érthető, de a 750 milliárd euróval mi fog történni?

Ez is azokhoz a pénzügyi érdekcsoportokhoz fog kerülni, amelyeket együttesen transznacionális pénzkartelleknek tekinthetünk.  Ők alakították át a világ pénzrendszerét globális játékkaszinóvá és fújták egymás után a spekulációs pénzbuborékokat, hogy aztán a megtervezett kipukkasztásukból horribilis összegeket tegyenek zsebre. A pénzügyi válság kirobbantása és a bankmentő intézkedések is őket gazdagították. A jelenlegi pénzügyi és hatalmi viszonyok koordinátái között szinte alig van más lehetőség. Akik azt mondják, hogy mindez paranoiás elképzelés, azok nyugodtan nézzenek a számok és a tények után. A pénzhatalom birtokosai e pénzügyi anarchiával akarják rákényszeríteni az emberiségre az egy-központú világrendszer elfogadását, amely a pénzuralmi világrend modernizált változata lenne. Ebben a világszintű pénzdiktatúrában már nem lenne pénzügyi összeomlás, gazdasági világválság, vagy világháború. A jelenlegi konfliktusokkal teli világból megszületne a globális ’law and order’, a jog és a rend uralma, a tartós béke állapota. Káoszból a rend!

Ön azt említette, hogy az emberek kezdenek az öntudatukra ébredni. Mennyi esélye van egy harmadik világháború kirobbanásához? A társadalmi elégedetlenség sokszor vezet olyan helyzetekhez, ami a legvégén háborút szül.

Ez országonként is más, de a világtörténelem azt igazolja, hogy ilyen válsághelyzetekben sokkal könnyebben kitörhetnek helyi háborúk. Nem lehet azonban kizárni egy világméretű háború lehetőségét sem. Sajnos számolni kell egy ilyen háborúval. Az Irán elleni katonai felvonulás is magában hordoz ilyen fejleményt, mint reális lehetőséget.  Az eddigi egy amerikai repülőgép-anyahajó helyett már kettő van az Irán melletti vizeken. De további hadihajók is a Perzsa öböl térségében tartózkodnak. Más súlyos problémák is vannak. Az Egyesült Államok pénzügyi rendszere rendkívül sebezhetővé vált. Ha most omolna össze a dollárrendszer, akkor amerikaiak további milliói kerülhetnének az utcára. Ez tüntetésekhez, utcai zavargásokhoz is vezethetne. Számításba kell venni, hogy jelenleg több mint 200 millió amerikainak van lőfegyvere (az alkotmány biztosítja a fegyverviseléséhez való jogot). Ennyi kézifegyvert részben úgy lehet semlegesíteni, hogy korlátozzák a lőszerellátást, vagyis a fegyverek tulajdonosai nem tudnak lőszereket vásárolni. Folyamatban van az ENSZ keretében olyan nemzetközi megállapodás tető alá hozása, amely betiltaná, illetve erősen korlátozná a kézifegyverek forgalmát és birtoklását (A Small Arms Treaty megkötését amerikai részről Hillary Clinton külügyminiszter szorgalmazza.). Az uralkodó elit nem tudta törölni az alkotmányból a fegyverviseléshez való jogot. El tudta viszont fogadtatni, hogy a nemzetközi szerződések felülírhassák az alkotmány rendelkezéseit. Kína miatt sem lehet gyorsan felszámolni a dollár-rendszert. Kína 2,5 trillió dollár valutatartalékkal rendelkezik (1 trillió itt ezermilliárd), ezt pedig nem lehet súlyos pénzügyi, gazdasági és katonai következmények nélkül gyorsan elinflálni.

Oroszország mindeközben szép csendben szövögeti a keleti-unió alapjait, és úgy néz ki, hogy a vámunió az ázsiai térség bizonyos országaiban még idén létrejöhet. Megint kétpólusú lesz a világ?

Ez már több éve tartó folyamat, s az együttműködés szervezeti keretei is létrejöttek. Működik a SCO (Shanghai Cooperation Organisation), a Sangháji Együttműködés Szervezete, amelynek Kína, Oroszország és India is rendes tagja. Vannak továbbá úgynevezett megfigyelő státusszal bíró országok, mint például Irán.  A világ legnépesebb országai, a világ legnagyobb területű országával – Oroszországgal -  egyetemben, meg tudják oldani, hogy az euró-atlanti hatalom, a Nyugat ellenpólusa legyenek. Lényegében már ma is betöltik ezt a geopolitikai funkciót. Az Egyesült Államok ma még a világ első számú katonai hatalma, de az amerikai ipari termelés döntő részét a nemzetek feletti pénzkartell külföldre telepítette, offshore-olta, Amerika ma már a gyártóipar, az iparcikktermelés területén aligha tudna megállni a saját lábán. A Nyugat szupergazdag bankárai – a pénzügyi világelit struktúrái – Kínát még nem tudták ellenőrzésük alá vonni. A világ legnépesebb és iparilag leggyorsabban fejlődő országa rendkívül sikeresen működik kínai kibocsátású és hazai termelőmunkával fedezett pénzzel immáron több évtizede. Indiában pedig az egyre képzettebb, milliárdos nagyságrendű munkaerő teljesítménye nyújtja a fedezetet az ottani pénzhez. Ezek a régiók megállnak a saját lábukon. Nyugaton viszont a magánpénz-monopólium kamatmechanizmussal működtetett rendszere olyan mértékben eladósította a gazdasági élet szereplőit, az államokat, a vállalatokat és az egyes embereket, hogy a gazdasági élet szinte megbénult az egyre növekvő eladósodás súlya alatt.

Mik Magyarország esélyei? Orbán Viktor inkább Kína és Oroszország felé hajlik, mintsem az Európai Unió felé.

Az Európai Unió kiszolgáltatott helyzetbe hozta Magyarországot. Az EU fejlettebb országai piacszerzésre használták, és versenyképtelen helyzetbe szorították mind a magyar ipart, mind a mezőgazdaságot. Az európai bankrendszer folyamatos és megtervezett eladósítással, a kamatok magasan tartásának kikényszerítésével, évről-évre nagyobb arányban szívja el a magyar munka eredményét. A jelenlegi magántulajdonban lévő hitelpénzrendszer hátrányos Magyarország számára. Az EU tagállamainak is át kellene térniük a munkaalapú fedezett pénzzel való működésre. E célból vissza kellene állítani a közpénzrendszert a magánpénzrendszer monopolhelyzetének a felszámolásával. Nem fenntartható növekedésre, hanem fenntartható erőforrásokra van szükség, az emberiség életterének a megőrzésére. Az emberiség jövőjét a pénzuralmi világrendről a társadalmi igazságot érvényesítő harmonikus világrendre való áttérés biztosíthatja.

 További részleteket tudhat meg „A világ jövőképe – a XXI. század hadszíntere – a tőzsde.” konferencián.

Drábik János

Miért lázadt fel Drábik János?

A Szent Korona Rádió fogalmazása szerint „A Torgyán féle párttal valószínűleg az égvilágon senki sem foglalkozott volna, ha nincs ott Drábik János. Tudta ezt a Kisgazdák vezetője is, ezért hívta meg a népszerű írót, hogy tartson nekik előadást. Az Uzsoracivilizáció és Világzsákutca – Új világrend? című könyvek szerzője pedig elvállal minden olyan szereplési lehetőséget – természetesen mindent – ahol terjesztheti az eszméit, azaz elmondhatja azokat a tényeket, amelyeket hosszú évek alatt kikutatott a háttérhatalomról, illetve a pénzvilág vezetőinek a visszásságairól. Bár az író önéletrajza továbbra is megtalálható a Torgyán-párt honlapján, megerősítést nem kaptunk arra vonatkozólag, hogy maga az író ehhez hozzájárult volna. ’Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek’ ’Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.’ ”

Az itt ismertetett írás azzal végződik, hogy Drábik János írásai továbbra is olvashatóak a Szent Korona Rádió honlapján.

Egy másik, ugyancsak Interneten olvasható írás Nyíregyházáról érkezett 2010. február 1-jén. Eszerint Drábik János felbukkanása a Torgyán-pártban talán megdöbbentőbb, mint Pokol Béláé volt annak idején. Idézzünk az írásból:

„Az egyébként páratlanul művelt polihisztor Drábik János, aki számos globalizáció-ellenes könyvet, cikket és előadást jegyez, pár hónapja Nyíregyházán tartott előadásán arra szólította fel a hallatóságot, hogy 2010-ben a valódi nemzeti politikai oldalra adják szavazatukat, majd amikor megkértem, nevezze meg ezeket: a Jobbikot és a Fideszt említette, hozzátéve, mindenki vérmérséklete szerint válasszon közülük.”

„Emberileg természetesen érthető, és a történelemben nem példanélküli, hogy a fősodratú politika egyre impotensebb pártjaiból kiábrándulva valaki egy kisebb, radikálisabb „underground” mozgalom felé fordul, amelytől választ és megoldást remél problémáira; többek között ez segítette hozzá a Jobbik Magyarországért Mozgalmat az Európai Parlamenti választásokon elért várakozáson felüli eredményhez. Azonban az, hogy egy finoman szólva kiérdemesül és hiteltelenné vált politikai szereplő pár hónappal az országgyűlési választások előtt debütál egy új párttal, semmi mást nem célozhat, mint azt, hogy szavazatokat vonjon el másoktól. Trogyán József és Drábik dr. esetében maximum az életkoruk, s mindkettőjük esetében a korán megszakadt zenei pálya és a jogi végzettség tűnnek közös vonásoknak, ezekkel azonban választást nyerni, parlamentbe jutni aligha lehet.”

A nyíregyházi szerző ezután kitér arra, hogy egy Fidesznek szilárdan elkötelezett ismerőse megosztó pártnak nevezte a Jobbikot, mert a Fidesztől vesz el számos szavazatot, ahogyan ezt a Harmadik Út Koalíció tette 2006-ban. A szerző elismeri, hogy a Jobbik valóban megosztó párt, mert az euroatlantista-globalista MSZP, MDF és SZDSZ szavazókra álnemzeti, de opportunista Fidesz-hívőkre, másrészt nemzetben gondolkodó, radikális változást sürgető Jobbikosokra osztja a magyar választópolgárokat. Végül keményen így fakad ki a nyíregyházi levélíró:

„Hiába kiáltom, kérem, rimánkodom, hogy aki valóban nemzeti érzelmű és érdemi változást, szuverenitást, felvirágzást kíván hazánknak, az a Jobbikra, a nemzeti radikálisok közül legismertebb, leghitelesebb, komplett programmal és szükséges létszámú képviselőjelölttel rendelkező pártra adja voksát, mégis akadnak, kiknek drágább rongy élete, de legalábbis rövid távú politikai karrierje, mint a haza becsülete…”

A Leleplező szerkesztőségének véleménye:

Drábik Jánostól a tömegtájékoztatás valamennyi intézménye elhatárolódik. Különösen azt vetik a szemére, hogy állandóan a monetáris felségjogoknak a visszavételét sürgeti a központi banktól. Azt állítja, hogy addig nem lehet egyenlő esélyeket teremteni a magyar vállalkozók számára, amíg a monetáris hatalom nincs ismét közvetlenül a kormány és az Országgyűlés kezében. Évek óta sürgeti, hogy a magyar állam ne csak szabályozza, hanem közvetlenül szervezze és irányítsa is a gazdasági tevékenységet, és így teremtsen tömegesen munkaalkalmakat. A magyar munkával fedezett magyar fizetőeszköz kibocsátásával akar – országosan és önkormányzati szinten – infrastruktúrát és a termelőgazdaságot bővítő programokat beindítani. Azt állítja, hogy az ilyen programok finanszírozására történő pénzkibocsátás nem okoz inflációt, mert a programok révén előálló új objektumok, ipari kapacitás bővülés, a többlet termékek és szolgáltatások értéke fedezi a kibocsátott pénzt. Ehhez még multiplikátor hatásként járul, hogy segélyezett munkanélküliek tíz és százezrei juthatnának munkához, és válhatnának viszonylag rövid idő alatt adófizető munkavállalókká. Ezáltal megugrana az állam adóbevétele, és ez megkönnyítené, hogy további eladósítás nélkül finanszírozni tudja a nagy ellátórendszereket.

Drábik meggyőződéssel vallja, hogy a nemzeti vagyontól megfosztott magyar társadalom túlnyomó többsége nem tudja maga finanszírozni sem az iskolaügyet, sem az egészségügyi ellátást, sem a társadalombiztosítást. Mivel nincs vagyona, ezért tőkejövedelme sincs. Folyamatosan sürgeti a visszaállamosítást, a köztulajdon arányának növelését. Követeli, hogy az állam pontosan számoljon el a legutóbb felvett huszonötmilliárd dollár készenléti hitellel, amelyből már húszmilliárd dollárt fel is használtak. Folyamatosan hangoztatja, hogy az Európai Unióba történő belépés költségei lényegesen magasabbak, mint azok az ún. támogatások, amelyeket kín keservesen lehet csak visszapályázgatni. Az Európai Uniót egy felesleges államok feletti birodalmi struktúrának nevezi, amelyet a nemzetállamok felszámolása érdekében hoztak létre. Ez a bürokratikus vízfej teljesen abba az irányba fejlődik, mint az eurázsiai központú korábbi hasonló birodalom, a bukott Szovjetunió.

Drábik követeli az állam fegyveres erőszakra vonatkozó monopóliumára vonatkozó helyreállítását, és az őrző-védőnek nevezett felfegyverzett magánzsoldos hadsereg betiltását. Ha az ország vagyonát megszerzett érdekcsoportjainak szükségük van az immáron magánvagyonná átalakított egykori közvagyon védelmére, akkor megfelelő díjazásért az állam által fenntartott fegyveres erőt vegyék igénybe magánvagyonuk védelmében. Csak a közhatalom ellenőrizheti a fegyveres csoportokat.

Drábik az egyre kiéleződőbb roma kérdés megoldását is azzal akarja kezdeni, hogy vegyék el a legfontosabb hatalmat, a monetáris hatalmat néhány kinevezett embertől, és az állam ezzel a visszavett monetáris hatalommal finanszírozza azoknak a programjait, amelyeknél az alacsonyképzettségű, de dolgozni akaró cigány emberek tíz és százezrei juthatnának munkához. A cigány kérdés alapvető oka a pénzuralmi világrend által bevezetett hatalmi gazdaság, amely felszámolta az alacsony szakképzettségű munkahelyeket, és elvette a cigány lakosság életlehetőségét.

A közszolgálati tévék és rádiók munkatársai ezért félnek Drábiktól. De ugyanezt lehet elmondani a magántulajdonban lévő tömegtájékoztatási eszközökről is. Az ATV mindössze egyszer hívta be, de csak azért, hogy lejárassa. Miután ez a próbálkozása nem sikerült, ezért Drábik meghalt a számára. A nemzeti oldalhoz tartozó Hír TV, Echo TV és a hozzájuk tartozó rádiók számára Drábik ugyancsak nem létező személy. A munkatársak nem merik vállalni, hogy nézetei, elemzései elhangozzanak, mert féltik az állásukat. Ehelyett olyan szakértőket vesznek igénybe, akiknek a véleményét garantálja az az intézmény, ahol állásban vannak, továbbá azok a pénzügyi támogatók, akik ezeket a kutatóintézeteket finanszírozzák. Ha a politológusok mást mondanak, mint ami a finanszírozó intézmények és azok tulajdonosainak az érdeke, akkor veszélybe kerülhet munkahelyük és a saját egzisztenciájuk.

Drábik János eddigi élete során soha semmilyen pártnak nem volt a tagja és jelenleg sem az. A Kereszténydemokrata Párt támogatásával volt képviselőjelölt az 1998-as parlamenti választásokon, amikor még Münchenben lakott. Drábik János azonban a Leleplező című könyvújság munkatársaként, majd főszerkesztő helyetteseként számos írást publikált, ahol részletesen megindokolva kifejtette nézeteit. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy ő a magyar nemzet valódi szükségletei, érdekei és értékei iránt érez elkötelezettséget. Kész minden nemzeti erőt önzetlenül segíteni, amely erre igényt tart. Számos előadást tartott az ország szinte minden nagyobb településén az elmúlt évtizedben, amelyért nem kért térítést. Ezek közül néhány felkerült az internetre is, ahol még mindig meghallgathatóak azokon a honlapokon, amelyeket barátai ajándékba készítettek a számára.

Drábik János írásai is szabadon felhasználhatóak, mert egyedüli érdekeltsége az, hogy felismerései, amelyek segíthetik a magyar nemezt felemelkedését, közkinccsé váljanak. Drábik János elment szinte mindenhová, ahová meghívták, gyakran erején felül is vállalva az előadások megtartását. A nemzeti oldalt képviselő pártok vezető szerveit nem kereste meg, mert csak oda megy, ahova hívják. Ezek a nemzeti pártok viszont – ők tudják miért – gondosan mellőzték. Érvényes ez arra a KDNP-re is, amelynek vezetősége nem találta fontosnak, hogy bevonja az országos politikája alakításába, nyilvánossághoz segítve nézeteit. Ugyanezt lehet elmondani arról a Fideszről, amelyhez mint a nemzeti oldal vezető pártjához, mindig megértéssel és segítőkészséggel viszonyult. Igaz, e pártnak az elnökét jobbnak tartja, mint a párt egészét, de ezt a nézetét se titkolta.

Drábik Jánosnak már 2008 végén, de különösen 2009-ben, több Jobbik által rendezett előadáson szóbahozták, hogy induljon pártjuk színeiben. Felmerült ez a lehetőség a kisebb, ún. Kossuth téri mozgalmak és pártok részéről is. Az Európai Parlamenti választásokon Drábik János egyértelműen Morvai Krisztinát támogatta, és tartózkodott attól, hogy saját indulásával az ő választási esélyeit rontsa. Morvaira úgy tekintett, mint aki jogvédő tevékenységével üstökösként tűnt fel a magyar politikai élet egén, és bátor, hozzáértő, szorgalmas tevékenységével immáron a nemzet állócsillagává vált.

A Jobbik részéről alapszervezeti szinten megnyilvánuló közeledést eddig nem követte a Jobbik elnökségének a közeledése. S mint már utaltunk rá, Drábik nem megy oda, ahova nem hívják. Mindössze azt tette, hogy amikor az internet útján áttanulmányozhatta a Jobbik programját, jelentkezett az elnökség részére telefonon és e-mail útján észrevételeivel. Örömmel töltötte el, hogy a programban eddig megjelent tizennégy könyvének számos gondolata, javaslata felbukkant. Ugyanakkor látnia kellett, hogy bizonyos kérdések el vannak nagyolva, nincsenek kellően kifejtve, és bár jó a program, egy sokkal jobbat is lehetne készíteni. Telefonhívásaira és e-mail üzeneteire azonban mindössze egy visszahívást kapott munkatársi szinten, tehát nem a vezetőktől. Így észrevételeit nem tudta időben elmondani.

Közben több kisebb párt képviselői is felkeresték írásban, telefonon, illetve személyesen, és felajánlották neki, hogy vállaljon képviselőjelöltséget a támogatásukkal. Ezeket Drábik egészen 2010. januárjáig következetesen elutasította. Arra számított, hogy végül is a Jobbik illetékesei fogják megkeresni. Ők azonban 2009 augusztusától 2010 január 3o-ig erre nem találtak alkalmat. Drábik csak 2010 január 30-án tartott előadást a Kisgazda Koalíció gyűlésén, de ezen a napon Ajkán és Pápán is tartott előadást a Jobbik rendezvényein. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbik vezetősége következetesen elzárkózik Drábik János felkérése elől. Lett volna legalább öt hónapjuk, hogy ezt megtegyék, ha akarták volna. Drábik így az őt körülvevő közéleti hallgatás egyre zártabb börtönéből úgy se tudott kitörni, hogy a parlamenti választási kampány valamiféle szereplőjeként nyilvánossághoz jusson. Ennek a szerepnek nem feltétlen kellett volna képviselőjelöltségnek lennie. Amit Drábik akart és akar, az a hallgatás falának az áttörése, vagyis, hogy lehetőséget kapjon fentebb ismertetett, és a magyar nemzet felemelkedése számára, általa rendkívül fontosan tartott javaslatainak a nagy nyilvánosság előtt történő elmondására. Korábban még volt Budapest TV, Zenit TV, Fix TV, ahol időnként szóhoz juthatott. De ezek a fórumok már nem léteznek, illetve a Zenit TV még internetes formában működik.

A Hír TV szerkesztőinek egy nemrég tartott fórumon, ahol közönségükkel találkozhattak, feltették a kérdést: miért mellőzik Drábik Jánost? A szerkesztők elnémultak, majd egyikük a következőket válaszolta: Miként lehetne egy olyan embernek megszólalási lehetőséget adni, aki olyanokat ír, hogy az Egyesült Államokban internáló, koncentrációs táborok létesültek. Drábik valóban írt erről, de csak az után, hogy tekintélyes egyetemeken tanító neves egyetemi tanárok pontos, dokumentált adatokra támaszkodva mindezt megírták. Drábik már tizenöt éve tud ezekről a programokról, mégpedig a washingtoni Kapitólium mellett egykor létezett könyvesboltban vásárolt könyvekből. Azért hallgatott, mert azok szerzői nem főáramlatú kutatók voltak. A Hír TV szerkesztőinek valójában maguknak kellene az ilyen – bonyolultnak és kellemetlennek tűnő – hírek nyomán oknyomozó és tényfeltáró tevékenységet folytatniuk. Ha ezt Drábik megteszi helyettük, akkor nem mellőzniük, hanem kérdezniük kellett volna őt.

Ilyen helyzetben került sor Torgyán József kezdeményezésére Drábik és a Kisgazda-Koalíció kapcsolatfelvételére. Ennek során kiderült, hogy Torgyán József és a Kisgazda-Koalíció teljes mértékben felvállalja mindazokat a programokat, amelyeket Drábik János immáron tizenkét éve szorgalmaz, és felajánlották neki az új párt listáján a második helyet.

Drábik tisztában volt azzal, hogy mennyire korlátozottak egy ilyen frissen alakult, és nagy támogatókkal nem rendelkező pártnak az esélyei. Ő azonban elsősorban nyilvánossághoz akart és akar jutni, és úgy vélte, hogy egy ilyen párt listáján való szereplése ezt a törekvését elősegítheti.

Azt is számításba vette, hogy a politikai nyilvánosság irányítói Torgyán Józsefet a múlt emberének tartják, aki már úgymond „leszerepelt”, és nem számíthat reálisan arra, hogy visszatérhet a nagy politikába. Drábik számára Torgyán József a rendszerváltásnak azt a politikusát jelenti, aki egyedül szállt következetesen harcba a reprivatizációért, a privatizációval szemben. Torgyán minden fórumon, szinte minden eszköz igénybe vételével követelte, hogy a magyar nemzeti vagyont más országokhoz hasonlóan azoknak adják vissza, akik az eredeti tulajdonosok voltak, és akiktől a kommunista diktatúra azt jogellenesen elvette. Torgyán Józsefet Münchenben a Szabad Európa Rádió szerkesztőségében egyes szerkesztők úgy hívták, hogy Mr. Reprivatizáció. Ma már tudjuk, hogy mennyire másképp alakulhatott volna a magyar átalakulás, ha a magyar nemzeti vagyon egyrészt az eredeti tulajdonosokhoz, másrészt azokhoz kerül vissza, akik ezt a tulajdont a diktatúra évei alatt kemény munkával létrehozzák.

Igaz-e az, hogy a nemzeti oldalnak csak egyetlen hangon szabad szólnia, s legfeljebb csak két hangon? A pártpolitika eleve kényszerpályára tereli a politikai véleménynyilvánítást és akaratformálást. Aki beáll pártkatonának, az erőssé válik, mert egy hatékony támogatóközösség áll mögötte. Ez az előnye. Hátránya viszont az, hogy a párt apparátusa, illetve annak irányítóinak a nézetei kötelezővé válnak a számára, és ezeket akkor is el kell fogadnia, ha a magyar nemzet érdekei szempontjából ő más politikai programokat vagy lépéseket tartana szükségesnek. Nemcsak az igazság, de az igazságosság kérdéseiben sem mindig lehet szavazattöbbséggel dönteni. Igaza lehet valakinek, aki a helyes álláspontot egyedül, vagy elenyésző kisebbség képviselőjeként hangoztatja. Ezért szükség van arra, hogy a magyar nemzet érdekeit is – a nagy nyilvánosság előtt – több hangon lehessen megszólaltatni.

Valójában a pártokat kellene előjogaiktól megfosztani. A választók és a képviselőjelöltek közti szerződéses megállapodásra kellene bízni egy adott kérdésben a képviselőjelöltek álláspontjának a kialakítását. A nemzeti oldalon is szükség van arra, hogy az azonos értékrendben gondolkodó pártok segítsék, ellenőrizzék és támogassák a nemzet felemelkedését szolgáló közös stratégia megvalósítását. Az önkontroll is fontos, de nem nélkülözhető a másoktól jövő ellenőrzés. Legfőképpen ki kell irtani azt az immáron meghonosodott nézetet, hogy a választási ígéreteket nem kell komolyan venni, és be sem kell tartani őket. A választói akarat meghamisítását szolgálja az az antidemokratikus, kirekesztő szabály, amely 5%-os parlamenti küszöbhöz köti az Országgyűlésbe történő bekerülést. Ez a szabály számos országban nem létezik, több országban 1%-ra mérsékelték, és eljött az idő, hogy Magyarországon is eltöröljék. Ebben az esetben a Kisgazda-Koalíció a parlamentben is érvényesíteni tudná támogató és ellenőrző szerepét a magyar nemzeti érdekek szolgálatában.

Úgy gondoljuk, hogy eme bevezető gondolatok elősegíthetik Drábik Jánosnak a Kisgazda-Koalíció kampánynyitó nagygyűlésén mondott beszédének a jobb megértését. A beszédet most teljes terjedelemben közöljük.

7A FUSZ aggódó elnöksége

forrás: http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.1272

Elnézést a hosszú kimaradásért, de most megújult erővel és új gondolatokkal – remélhetőleg – gyakran fogok  jelentkezni.

Barátsággal

Drábik János