Drábik János blogja
Mi történt veled Vona? – FÚSZ elnökségének nem hivatalos véleménye
április 6, 2010
Azt már megtapasztaltuk, hogy kiktől nem várhatunk jobbat, de nem szeretnénk abban az új pártban is csalódni, amely tiszta múltú, becsületes szándékú, bátor fiatalokból nőtt fel, és amely a vetélytársai között a LEGJOBBIK akar lenni.
Ha egy dinamikusan növekedő párt nyit, befogad tömegeket, akkor szükségszerűen a vezetőségnek is nyitottnak kell lennie újabb segítők befogadására. A nemzeti radikalizmus megerősödése úgy is felfogható, mint egy hosszú tanulási folyamat beérése. A gabonatermés nem egyedül az aratók, a kaszálók és cséplők munkájának eredménye, a termésben ott van azok izzadtsága is, akik feltörték az ugart, és a szántás-vetés nehéz munkáját végezték. A bejövő termésből, a politikai sikerből nekik is járna, ha az igazságosság politikai kategória lenne. Az érdemi-etikai demokráciához szükség van a vezetés nagyobb nyitottságára, hogy ne alakuljon át zárt érdekcsoporttá az adott párt vezetése.
Vannak olyan idősebb, nemzeti elkötelezettségüket életükkel dokumentáló, többek között karizmatikus személyek is, akik nagy segítségére lehettek volna a Jobbik nemzetstratégiájának a sikerre vitelében. (Gondolunk itt dr. Zétényi Zsoltra, dr. Bencze Izabellára, Varga Istvánra, dr. Drábik Jánosra és másokra.)
Világos, hogy Vona Gábornak magának kell egyértelműen a Jobbik első emberévé, vezető személyiségévé válnia. Egy ilyen cél elérésénél esetleg zavart okozhat, ha megjelennek a vezetésben, vagy a vezetés körül olyan idősebb személyek, akik ténylegesen – akár elismerik ezt a Jobbik ifjabb tagjai, akár nem – a nemzeti radikalizmus újjászületésének szellemi kezdeményezői voltak. Ezt a tényt az támasztja alá, hogy a Jobbik által képviselt program tartalma nagyrészt megjelent már Éliás Ádám 1993-as nemzeti politikai programjában, pontosodott és rendszereződött Síklaky István programkönyveiben, és szinte maradéktalan teljességében már publikálta dr. Drábik János azokban a tanulmányaiban és könyveiben, amiket akkor tett közzé, amikor a Jobbik még nem is létezett, mint politikai mozgalom és párt.
Ugyanezt lehet elmondani dr. Zétényi Zsoltról is, de ő elsősorban a magyar alkotmányosságot, a Szent Korona tant és a történelmi alkotmány hatályosságának a helyreállítását szorgalmazta. Dr. Zétényi Zsolt képviselte a magyar ügyet, amennyiben komoly előtanulmányokat folytatott annak érdekében, hogy a Kárpát-medence népei közül a magyar ajkúakat is megillesse az etnikai határ. Dr. Zétényi Zsoltnak még abban is kiemelkedő szerepe volt, hogy egyedüliként követelte a jog uralmának helyreállítását úgy is, hogy a kommunista diktatúra idején bűnöket elkövetetteket vonják felelősségre, de minimumként tiltsák ki őket a közéletből, a hatalom gyakorlásából. A magvetés nehéz munkáját olyanok végezték, mint Síklaki István, és az általa irányított Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom, de kiemelkedő szerepe volt benne a dr. Zétényi Zsolthoz hasonló, nemzeti elkötelezettségű többi személynek is, mint például dr. Samu Mihály egyetemi tanárnak.
1. Vona Gábor szellemisége teljes mértékben megegyezik dr. Zétényi Zsolt, Varga István, dr. Bencze Izabella, dr. Tóth Zoltán József és dr. Drábik János szellemiségével. Az, hogy ő ezt magas színvonalon, és egyre hatékonyabban képviseli, rendkívül értékes és pozitív fejlemény. Teljesen érthető, hogy a Jobbik élén nem akarja vezető szerepe erősítését gyengíteni olyan újabb emberek bekapcsolásával, akik a nemzeti radikalizmus aktivizálásában fontos szerepet játszottak, de a Jobbik rendkívül nehéz szervezési és tömegkapcsolati munkájában nem, vagy nem kellő mértékben vettek részt.
2. A Jobbik természetesen nőtt ki a magyar társadalomból, és ő az örököse az égető sorskérdések megoldásának. A fiatalok úgy érzik, ha átveszik a megnevezett “öregek”, például Drábik János nézeteit, és azokat ők képviselik a politikai élet fórumain, akkor a Jobbik már eleget is tett a magyar nemzettel szemben vállalt kötelezettségeinek. Ez részben téves elgondolás, mivel a magyar nemzet alapvető szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek a képviseletéhez nem elég a fiatalos lelkesedés, a nemzeti elkötelezettség, mert ez szakmai felkészültséget és élettapasztalatot is igényel. Nem biztos, hogy az ilyen fiatalok lesznek a leginkább vitaképes vitapartnerek a parlamentben egy Orbán Viktorral, egy Navracsics Tiborral, egy véres szájú Gyurcsány Ferenccel, vagy egy simaszájú Lendvai Ildikóval szemben. De megemlíthetjük a jól megfogalmazott Mesterházy Attilát és az arrogáns és pökhendi Bokros Lajost is. Vona Gábor természetesen kiemelkedően vitaképes, ebben csak dr. Morvai Krisztina a méltó társa, és jónak mondható a nagy tapasztalatokkal bíró Balczó Zoltán, Szegedi Csanád, és a fiatalok közül Z. Kárpát Dániel vagy Novák Előd is. Külön is óriási érték dr. Gaudi Nagy Tamás, aki szakjogászként és nemzeti politikusként egyaránt megüti a legmagasabb mércét.
3. A Jobbik számára veszteségnek számít a karizmatikus idősebbek kihagyása. Ez olyan veszteség, amelynek a hátrányait akkor fogja érezni, amikor ellenfelei a legkülönfélébb módon, és a legkülönfélébb fórumokon támadni fogják, és tagjait a véleményhatalom tulajdonosai is szorongatni fogják.
Úgy gondoljuk: Vona Gábornak azt a legitim igényét, hogy megerősítse személyes vezetési pozícióját, abból a szempontból kellett volna mérlegelnie, hogy a nemzetépítés hosszú távú stratégiája szempontjából előnyös-e a Jobbiknak és a magyar nemzetnek, ha mellőzi a nemzeti radikalizmus szellemi előkészítőinek számító, még élő és még mindig tettre kész, néhány idősebb személy bekapcsolását a Jobbik irányításába.
Csupán azért mellőzni az idősebb, szellemi vezetésre alkalmasságukat már bizonyított személyeket, mert tovább nehezíthetik Vona Gábor vezető pozíciójának egyértelmű megszilárdítását, valójában az össznemzeti érdekek alárendelését jelenti partikuláris pártérdekeknek, illetve személyi érdekeknek.
Meggyőződésünk, hogy dr. Zétényi Zsolt, Varga István és a hozzá hasonlók bekapcsolása a Jobbikot csak erősítette volna, és ily módon a nemzeti felemelkedés ügyét szolgálhatta volna. És az sem biztos, hogy bekapcsolásuk gyengítette volna Vona Gábor vezető státuszának megszilárdulását, mert például dr. Zétényi Zsolt és dr. Drábik János esetében olyan idősebb emberekről van szó, akik koruknál fogva riválisként már semmiképpen nem jöhetnek számításba. Összegezve a lényeget, a Jobbik nemzetstratégiai programját gyengítette azzal, hogy mellőzte a Jobbik szellemi irányítására alkalmas “öregeket”. Vona Gábor nem ismerte fel, hogy minden partikuláris érdeket megelőz a magyar nemzeti újjászületés, és az ezt vállaló nemzeti radikalizmus sikerének érdeke. Ehhez képest csak alárendelt szerepet játszik, hogy okozott volna-e tekintélyi problémákat a Jobbik vezetésében, ha politikusként is bekapcsolnak idősebb és tapasztaltabb, nemzeti elkötelezettségű, radikális személyeket.
Jellemző a Jobbik vezetősége szűklátókörűségére: arra már nem futotta erejükből, hogy egy olyan személynek, mint dr. Drábik János, – aki 61 előadást tartott a Jobbik által szervezett rendezvényeken, tehát lényegében országszerte népszerűsítette a Jobbik programját, – legalább egyetlen egyszer, akár telefonon, akár írásban megköszönje ezt az egyébként nem is olyan könnyű munkát. Ezeknek az előadásoknak igenis fontos szerepük volt abban, hogy a magyar választók körében ma már több százezren értik, hogy mi történt rendszerváltás címén Magyarországon, hogyan tűnt el a nemzeti vagyon, és hogyan lehetne azt visszaszerezni. Erősen kételkedünk abban, hogy például a magyar munkával fedezett magyar pénz bevezetésével, s az ilyen pénzzel finanszírozott országos programok létrehozásával kapcsolatos elképzeléseket a Jobbik képviselői kellő felkészültséggel tudják megvédeni az országgyűlésben. Ehhez nem elég a lelkesedés, a fiatalos energia, ehhez sok tapasztalat és tudás szükséges. Erről a jelek szerint a Jobbik elnöksége lemondott, pedig ezzel az egész magyar nemzetnek okozott kárt, és ennyiben ez egyáltalán nem magánügy.
Vona Gábornak tehát jól jöhetett, hogy ne legyenek további karizmatikus “öregek” körülötte, akik riválisai lehetnek a vezetésben, a fiataloknak pedig jól jött, hogy az “öregek” helyett is ők kerülhetnek be képviselőként a parlamentbe. Így egymásra talált Vona Gábor személyi érdeke és a fiatalok érdekei. Ezek az érdekek azonban rövid távú és partikuláris érdekek, nem szolgálják a nemzeti felemelkedés ügyét, hanem annak érvényesítését valójában megnehezítik.
Dr. Drábik János például felkérésre vállalta volna, hogy országgyűlési képviselő legyen, de nem azért, mert feltűnési viszketegségben szenved, hanem azért, hogy így áttörje azt a karantént, amelybe a véleményhatalom tulajdonosai zárták. Ha az országgyűlésben kérheti számon, hogy például mibe kerül nekünk az Európai Unió, vagy hogyan kellene valójában munkahelyeket teremteni, vagy leküzdeni az elburjánzott korrupciót, miként kellene megváltoztatni az alkotmányt, hogyan kellene visszavenni a privatizált monetáris hatalmat, és helyreállítani a közpénzrendszert, miként lehetne a helyi pénzek országos elterjesztésével több tízezer munkahelyet teremteni, – és lehetne sorolni az elgondolásokat, hiszen hat oldalon foglalta össze azokat a kérdéseket, amelyekről egyáltalán nincs szó a választási kampányban, – tehát, ha az országgyűlésben mondhatná el mindezt, akkor arról mégiscsak tudomást szerezhetne a széles nyilvánosság. Az országgyűlésben elhangzottakat számon tartják, és bizonyos feltételekkel a tömegtájékoztatási intézményeknek is kötelező azokkal foglalkozni. Egyértelműen a magyar társadalom érdeke lett volna, hogy ezeket a javaslatokat elsősorban az mondja el, aki már 14 könyvében foglalkozott velük, és aki a legfelkészültebb azok ismertetésére és megvédésére. Miért gondolják a Jobbikos fiatalok, hogy ezeket a fontos kérdéseket ők dr. Drábik Jánoshoz hasonló szinten tudják majd képviselni a parlamentben?
Más pártok is kaptak segítséget lelkes, önzetlen támogatóiktól, és mások is elmulasztották azt megköszönni. Az ilyenek ne csodálkozzanak, hogy csökken a népszerűségük, és a választók idővel jobbat várva, mást keresnek helyettük.
Elvárjuk, hogy a Jobbik a többinél különb legyen, tartsa meg választási ígéreteit, és emberi minőségében is a LEGJobbik legyen. Még “nem”-et is mondhat, ha vigyáz arra, hogy a választási kampányban mellőzött, vagy visszautasított személy a barátja maradjon, ha már addig is az volt. Éppen a jövőben is nyilvánvalóan kívánatos együttműködés érdekében.
Summázva: nagyon sajnáljuk, hogy a magyar sorskérrdések megoldását felvállaló nemzeti radikalizmus ügye a jelek szerint dilettánsok kezébe került, akiknek csak a saját karrierük számít. Ennek rendelik alá a szakértelmet. Ideje felébredni. Korai a vélt sikertől a választások előtt máris megrészegedni, buzgón nyaló kis nyikhajok által elszigetelődi, mert megeshet, hogy a hatalommámortól bilibe ér az irigy, féltékeny, náluk okosabbakat mellőző főjobbikosok keze.
7A FUSZ aggódó elnöksége
forrás: http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.1272
Nagyszombati Zoltán levele
április 6, 2010
DRÁBIKOT A PARLAMENTBE !
Már kezdtem örülni! A “Drábik saj.táj – TKK – /Mi történt veled Vona?/ kapcsán!” cím alapján egy pillanatra végigszaladt bennem a gondolat:
1./ lám, Vonáék átértékelték a dolgokat és sajtótájékoztatón jelentik be, hogy dr. Drábik Jánost is indítják a választásokon, vagy
2./ nem indítják a választásokon, de kormányra kerülésükkor pozíciót adnak neki (államtitkár, miniszter helyettes, miniszter…)
Mert igenis, Drábik az elmúlt 20 évben (de már előtte is!) mérhetetlenül sokat tett a reális, valós rendszer változás, a haladó Magyarország, a magyarság érdekében. A Jobbik kampányaiban, rendezvényein szinte természetes módon figyelemre méltó és nagyhatású előadásokat tartott az ország különböző pontjain (köszönet nélkül). Természetes lett volna a gesztus, hogy felkérjék képviselőjelöltjüknek. Össze is jött volna annyi kopogtató cédula, hogy a kényes, Fidesz-erős XII. kerületben megküzdjön a Jobbikért, az igazságért, haladásért.
Mivel Drábik urat csak használta, de nem támogatta a Jobbik, így nem is kérték semmire sem… Ezért ment oda, ahová viszont hívták, a Torgyán-féle Kisgazdákhoz, – hiszen számára nem a párt szine a lényeges, nem a mentelmi jog, vagy a zsíros pozició, hanem csak egy dolog lebeg szeme előtt: JÓT TENNI A HAZÁÉRT! Drábik Jánost 2009. augusztusa óta a Jobbik több helyi vezetője kereste abból a célból, hogy vállalná-e képviselőjelöltséget a párt színeiben. Drábik erre igent mondott, és várta a Jobbik illetékes döntéshozóinak a jelentkezését. Erre nem került sor sem ősszel, sem decemberben, sem januárban. Január közepén, amikor már elkészült a Jobbik programja, amelynek az elkészítésébe nem vonták be, de amelynek a tartalmát megismerhette az internet útján, Drábik úgy döntött, hogy fontos kérdésekben azt még ki kellene egészíteni, és akkor sokkal reálisabb és meggyőzőbb lenne. Elsősorban azt kifogásolta, hogy a magyar munkával fedezett magyar pénz, mint elsődleges finanszírozási eszköz kibocsátása, és annak konkrét megoldása miért nem szerepel a programban, ugyanis tömegesen munkahelyeket csak ilyen magyar munkával fedezett közvetítő közeggel lehet finanszírozni, méghozzá az állam által szervezett, infrastruktúra-fejlesztő és a termelőgazdaságot bővítő programokkal. Ennek a hiánya gyengíti a Jobbik egyébként jó programját, de pont ott bizonytalanítja el, ahol arról van szó, hogy a programban tartalmazott gazdasági célkitűzéseket hogyan tudná a Jobbik finanszírozni. Ehhez nem elég például az adósság problémájának az újratárgyalása, elengedés, átütemezés kiharcolása, ezért Drábik János fontosnak tartotta, hogy megkeresse ebből a célból a Jobbik vezetését, elsősorban Vona Gábort, akivel személyesen egyetlen egyszer sem tudott szót váltani, a telefonhívásaira, amit üzenetrögzítőre mondott, soha választ nem kapott. Vona Gábor egyetlen egyszer nem hívta vissza. Ekkkor úgy döntött, hogy e-mail útján veszi fel a kapcsolatot, az e-mailekben megjelölte, hogy milyen nemzetstratégiai kérdésekről (és nem az ő személyi ambícióiról) kíván tárgyalni. Többi ilyen próbálkozására egy hölgy felhívta, és megkérdezte, mikor óhajt Vona Gáborral találkozni. Drábik erre azt válaszolta, hogy Vona Gábor az elfoglaltabb személy, ő jelöljön meg egy helyet és időpontot, és azt el fogja fogadni. Erre az udvarias válaszra semmilyen reagálás nem történt a Jobbik vezetése és adminisztrációja részéről. Ez után került sor 2010. január 30-án, hogy Drábik előadást tartott a Kisgazda-Koalíció nagygyűlésén. Ugyanezen a napon még két Jobbikos rendezvényen is tartott előadást, Ajkán és Pápán. A Jobbik vezetésének arra kellene választ adni, hogy 2010. január 30-ig miért szakított meg minden kapcsolatot Drábik Jánossal, holott tudnia kellett, hogy a Jobbik alapszervezetei rendszeresen felkérik előadások megtartására, és azokat Drábik meg is tartotta. (három év alatt eddig 61 Jobbik rendezvényen tartott előadást) Most mégis azt vetik Drábik szemére, hogy vállalta a Kisgazda-Koalícióval való együttműködést. Arról egy szó sincs, hogy miért mellőzte a Jobbik vezetése 2010. január 30-ig a Drábik Jánost – 61 választókerületi előadás felkérés, sikeres kampányolás után…!
Tavaly itt a neten keringett egy szavazó lista, ahol mindenki tehetett javaslatot, kiket szeretne vezető pozícióban látni. Köztársasági elnöknek, miniszterelnöknek egyaránt nagyon nagy szavazatot kapott dr. Drábik János. A tízes legjobb körben szerepelt… lám, ez sem volt elég egyik pártnak sem, hogy beemelje a vezérkarába…
Miért? Mert megmondja az igazat, a helyes utat, a megoldás képletet… csak merjük megcsinálni…
Lehet, hogy a “végrehajtók” bátorságával van baj… vagy féltékenyek a sikereire, népszerűségére…?
Igen, azt hiszem, mindannyian csalódottak vagyunk, hogy nem látjuk pozícióban Dr. Drábik Jánost.
Még, lehetne változtatni ezen… csak akarni kell(ene), bátornak kell(ene) lenni.
Amúgy az alábbi “Szebb jövőt” aláírású mini reagálásra utalva: mit szólnának a parlamenti képviselő jelöltek, ha nekik is ezt mondaná a választó polgár amit ők: “nem hiszem, hogy csak parlamenti képviselőként tudnák a nemzet ügyét szolgálni”. Miért gondolják a Jobbikos és többségükben még nem kellően felkészült, tapasztalatlan fiatalok, hogy ők eredményesebben tudják a nemzeti radikalizmus ügyét, a magyar sorskérdés megoldását szolgálni. Ez nagy felkészültséget, sok tudást és tapasztalatot, kapcsolatokat igénylő feladat, amelynek az elvégzésére a lelkesedés nem elég. Bármennyire is lelkes valaki, az nem elég ahhoz, hogy repülőgépet vezessen, vagy végrehajtson egy operációt. Azok a fiatalok, akik a nemzeti radikalizmus szellemiségének a kialakításában nem vehettek részt, mert még gyermekek voltak, valójában annak a munkának a haszonélvezői, amit ezek a mellőzött öregek végeztek el. A nemzeti sorskérdések megoldásáért folytatott küzdelemben most náluk van a staféta bot, és a kezükbe került az a döntés, hogy kik képviseljék a nemzeti radikalizmust az ország legfontosabb fórumán, az országgyűlésben. Ezek a fiatalok magukat gondolták a legalkalmasabbnak erre a feladatra, és lényegében kizárták az olyanokat, mint Drábik János, a parlamentből. A jelenlegi helyzetben egyénlieg nem lehet bekerülni az Országgyűlésbe, és ezek a Jobbikos fiatalok szerényen magukat választották azok helyett, akiknek tulajdonképpen köszönhetik azt, hogy fordulat állt be több százezer magyar lelkében, ezért beálltak a Jobbik mögé támogatónak. Jobb lenne, ha önhittség helyett kissé szerényebbek lennének, mert ez lenne a nemzet érdeke, és nagyon szomorú, hogy a saját személyes érdekeiket máris az ország érdekei elébe helyezték.
Az, aki azzal érvel, hogy micsoda beképzelt ez a Drábik, mert csak országgyűlési képviselőként tudja elképzelni, hogy a nemzet ügyét szolgálja, miért nem teszi fel azt a kérdést, hogy mennyire szerények azok a fiatalok, akik semmit nem tettek még le az asztalra azon kívül, hogy csatalakoztak a Jobbikhoz, és annak a szervezeti életében így vagy úgy részt vettek. Miért nem kérdezik meg azt, aki már befutó helyen van, – akkor miért kell, hogy a 22 éves felesége is külön képviselő legyen. Ide kívánkozik a lenti Jobbikos röpke reagálás utolsó sora. Joggal kérdezem én is az ő szavaikkal:
“Újabban mindenki parlamenti képviselőként tudja csak elképzelni az életét és úgy gondolja, hogy csak akként tud tenni valamit. Ez nem igaz. Nem értem ezt a hozzáállást.”
Mit tettek le ők ahhoz hasonlót a nemzeti radikalizmus asztalára, ami sokszorosan felülmúlná az “öreg” Drábikét. Miért csak Drábiknak kell maximális szerénységet tanúsítania, ezek a fiatalok miért nem szerényebbek? Na, ezt kellene ennek a hozzászólónak megválaszolnia, ha lenne benne hajlandóság a tárgyilagosságra. A Drábik esetében még szorít az idő is, hiszen lehet, hogy négy év múlva már talán nem lesz az élők sorában, és akkor a most elmulasztott lehetőséget már nem lehet jóvá tenni. Az ő tudásával, szónoki képességével, csak nyerne a Jobbik és az ország egyaránt! Most kell az ő nemzetközi és belső kapcsolatrendszerével, tudásával, vérmérsékletével, ismert- és elfogadottságával, tartalékaival tovább harcolni mindannyiunkért! Most kell labdát adni az egyik legjobban felkészült sztár játékosnak! A “nézők” szívesebben “vesznek jegyet” egy ilyen ismert, felkészült, bizonyítottan jó csatárra, – s végül is ez mindannyiunk érdeke, — igen, a Jobbik vezetőinek is!
Drábik János szava a parlamentből százszor többet ér, mint bárki másé. Megküzdött már értünk kívülről annyit, hogy megérdemli, hogy most hatványozottan tehesse “belülről” – végre eredménnyel!
Nincs már kifogás – már nem képviselőjelölt… sem a Torgyánnál, sem máshol…
Kedves Barátaim! Ha akarjátok, biztosan van megoldás arra, hogy Drábik János a Ti, a Mi érdekeinket a Tisztelt Házból szolgálja hatványozott erővel. Bizonyára csak egyeztetési okok, jogos- vagy oktalan tisztázható félreértés miatt kerülte el figyelmeteket Drábik János személye. Számtalan ok miatt kérem, kérjük, keressétek a megoldást, hogy kiköszörüljétek ezt a csorbát.
Javasoljuk, kérjétek fel Dr. Drábik Jánost, erősítse színeiteket, segítse Hazánkat a legméltóbb módon és fórumról, mint képviselő a Parlamentből – mindannyiunk örömére eredményesen!
Nagyszombati Zoltán
Feliratkoztam a Facebookra
február 26, 2010
Minden kedves barátomat tájékoztatom arról, hogy 2010. február 26-án feliratkoztam a Facebookra, és immáron ezen a fórumon is lehet kapcsolatot tartani velem. Várom minden érdeklődőnek a véleményét, és ha időm engedi, válaszolni fogok észrevételeikre.
Tisztelettel és barátsággal,
Drábik János
Kisgazda Koalíció nagygyűlése bevezető előadás
február 1, 2010
A Torgyán-Kisgazda-Kóalíció felkérésére a Duna Palotában, 2010. január 30-án elhangzott beszéd szövege.
Tisztelt Jelenlévők! Magyar Gazdák! A gazdatársadalom színe-java van itt. Ezúttal megint önökre, gazdákra, vár a magyar föld, a Haza földjének a megmentése. A Kisgazda eszmeiség lényege az élet hordozó, fenntartó anyaföld, a haza területének a megtartása minden körülmények között. Ennek az eszmeiségnek a másik alapelve a ragaszkodás a családi közösséghez, és az ugyanolyan ragaszkodás nagyobb családhoz, a magyar kultúra, a magyar sors hordozójához, a magyar nemzethez. Negyedikként mondom, de elsőként kellett volna, hogy ragaszkodás az Istenhez, amely ebben a vonatkozásban az abszolút igazságot és az abszolút egyetemes erkölcsöt jelenti. Ma a Kisgazda eszmeiségnek erre a négy alapkövére nagyobb szükség van, mint nemzetünk történelme során bármikor. A magyar nemzet, a sajátos magyar lét és kultúra ennyire veszélyeztetett helyzetben még soha sem volt történelme során, mint napjainkban.
Az a pusztító világerő, amely Magyarországra rászabadította a világháborúkat, utánuk, pedig a trianoni és a párizsi békerendezést, ma a pénz világbirodalma haszonélvezőjeként telepedett rá Magyarországra. Ez a nemzetünket kifosztó, a magyar nép legyengítésében érdekelt világerő szinte gyűlöli a magyar népet, mert fél tőle. Fél attól, hogy egyszer feláll és visszaveszi álnok módon elvett nemzeti vagyonát. A kifosztók szemében pánik és a bitorló rossz lelkiismerete. Szinte hisztérikusan ellenzik minden életigenlő nemzeti törekvésünket, s ezzel végveszélybe sodorják hazánkat. A nemzetközi jog valamennyi elvének – a történelmi elvnek, az etnikai elvnek és az önrendelkezési elvnek – a felrúgásával feldarabolta hazánkat, megtagadva a magyar nemzettől az etnikai határokat, amelyeket minden szomszédos népnek még túlteljesítve is megadott. Ez a pusztító világerő először internacionalista-kommunista színekben telepedett Magyarországra. Elűzte, megsemmisítette a nemzeti érzésű magyar középosztályt. 1956-ban a magyar nép, soha nem látott egységben állt talpra és utasította el a kommunista diktatúrát. De egész biztosan nem kért abból a pénzuralmi diktatúrából sem, amit 1989 után a demokrácia, a szabadság és piacgazdaság meghamisított jelszavával kényszeritett rá ez a neoliberális pusztító erő szemérmetlenül becsapva.
Én először 1956. november első hetében jártam ebben az épületben. Elsőéves joghallgatóként megbilincselve hoztak be a pufajkások, miután az ELTE jogi karának szétlőtt épületében letartóztattak. Négy géppisztolyos kísért a Rádai utcai kollégiumba, ami szintén szét volt lőve. Hullákon átlépve kellett a kézigránátokból kicsavarnom a gyutacsokat, és azokat fogva egy teherautón hoztak ide, ebbe az épületbe. Falhoz állítottak, kihallgattak, és mivel fegyvert nem találtak nálam, hiszen a nemzetőr parancsnokomtól azt a feladatot kaptam, hogy gondoskodjak a nemzetőrök étkeztetéséről, s így fegyveres akcióban nem vettem részt, ezért csak keményen lehordtak, majd megfenyegetve elengedtek.
1956-ban tehát a magyar nép elutasította mind a kommunista, mind a pénzuralmi diktatúrát, mert a saját nemzeti útját akarta választani. Ennek az a lényege, hogy maradhasson a magyar munka eredménye a magyaroké. Nem lehet úgy érvényt szerezni a társadalmi igazságosságnak, hogyha mindig akadnak olyan érdekcsoportok, amelyek vagy rendőrállami erőszakkal, vagy pedig pénzügyi trükkökkel el tudják venni a magyar emberek, a magyar gazdák munkájának a gyümölcsét, az otthonát képező anyaföld termését. 1956-nak azonban a leggyászosabb következménye az volt, hogy a hatalmát féltő és Moszkva kiszolgálását felvállaló vezetőréteg az állami politika rangjára emelve orvosi segédlettel kivéreztette a magyar nemzetet, nehogy újra talpraálljon. Legalább hétmillió magyar pusztult el az abortuszok következtében, és most hiányoznak az utódaik, de a hazánkat maguknak kisajátító uralkodóköröknek ez volt az érdekük.
A magyar sorsdráma folytatásaként előre megtervezetten adósságcsapdába lökték nemzetünket. Az MNB 1993-ban publikált hivatalos kiadványa szerint is 1973-tól 1989-ig ténylegesen egymilliárd dollár forrásbevonás érkezett az országra, amiért ugyanezen idő alatt kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot, és még maradt 22 milliárd dollár felhalmozódott adósság. A Nemzetközi Valutaalap által 140 milliárd dollárra becsült nemzeti vagyonunk 90%-ának az elkótyavetyélésért 20 milliárd dollár ellenérték jött be. De a nemzetközi pénzvilág budapesti helytartójának szerepét betöltő MNB ezt a 20 milliárd dollárt sem adta oda a magyar nemzetnek, illetve a magyar nemzetet képviselő Országgyűlésnek és Kormánynak, hanem rátette a devizaszámlájára s csak általa, a levegőből előállított forintot írta a kormány költségvetési számlájára. Ez a forint megtéve körforgását a nemzetgazdaságban, a külföldi tulajdonú bankokhoz, multikhoz, befektetőkhöz került, akik a forintot beváltották devizára, és így az eladott nemzeti vagyonért befolyt deviza is kikerült a nemzetközi pénzpiacra, ugyanoda, ahova a termelővagyon is került korábban. A magyar nemzet munkájának eredménye, a nemzeti vagyon így beolvasztásra került a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Ugyanide került tehát hamarosan az érte kapott deviza ellenérték is.
Ma a magyar nemzeti össztermék, a GDP, ha helyesen korrigáljuk a számadatokat, kisebb, mint 1989-ben. De ez a kisebb is rendkívül aránytalanul oszlik meg. A nagyjövedelműek mintegy 10 ezer szeresen több jövedelmet húznak, mint legkisebb jövedelműek. A profit jelentős részét előállító nemzetközi vállalatok gyakorlatilag nem fizetnek adót, mert azt a csekély adót, amit mégis fizetnek, visszakapják állami támogatások formájában.
A nemzetközi pénzvilág meghonosította a jogi személyekkel működetett gazdaságot, amelyben minden felelősség alól el tudnak rejtőzni Magyarország új urai. A gazdaság és a társadalom egészére rátelepedett pénzvagyon tulajdonosok az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzve – minden személyes felelősség alól kibújva – teszik zsebre a magyar nemzeti vagyon hozadékát és a munka jövedelem túlnyomó részét.
A magyar nemzet felszámolásának újabb szakaszát jelentette hazánk bekényszerítése egy olyan államok feletti bürokratikus struktúrába, amelynek összhatása rendkívül kártékony és pusztító, nemcsak a magyar gazdaságra, hanem az egész magyar társadalomra. Család nélkül nincs biológiai reprodukció. Nemzet nélkül nem lehetséges a magyar kultúrát-történelmet őrző nagyobb család reprodukciója. Mire való azonban egy államok feletti, végnélkül növekedő, költséges, és felelősségre nem vonható birodalmi struktúra? Ami az EU-ban jónak nevezhető, vagyis a hatékonyabb gazdasági, politikai együttműködés, a vámok lebontása, az áruk, szolgáltatások és emberek szabadabb mozgása mind elérhető lett volna e nélkül a rendkívül drága bürokratikus vízfej nélkül is. Az egyenjogúságon és mellérendeltségen alapuló nemzetek Európájában sokkal olcsóbban meg lehetett volna szervezni az optimális együttműködést és koordinációt. Az EU-ra, mint birodalomra, annak a nemzetközi pénzhatalomnak van szüksége, amelynek útjában áll többek között a magyar nemzetállam is. Államon belül, illetve nemzetközi szinten ez a pénzhatalom legjobban a középosztálytól és a nemzetállamtól fél, mert mindkettőnek van elég ereje ahhoz, hogy saját érdekeit felismerje, és önálló erőközpontként érvényesítse.
Az EU támogatások valójában nem támogatások, mert az általunk az EU birodalomnak átadott anyagi erőforrásoknak csupán a felét lehet kínkeserves pályázgatással visszakéregetni. A „támogatás” szó propaganda célokat szolgáló megtévesztés. A nemzetközi főhatalom elérte, hogy a magyar nemzetnek ma már nincs saját fegyveres ereje, az országban nem érvényesül az állam fegyveres-monopóliuma. Korábban a 100 ezer főt meghaladó állami – tehát a közérdek szolgálatában álló – fegyveres erő helyébe egy ugyancsak 100 ezer főt is meghaladó – Őrző-védőnek nevezett – magán-fegyvereserő, egy zömmel külföldi irányítás alatt álló, magánzsoldos hadsereg került. Ez a haderő bármelyik pillanatban átveheti a hatalmat hazánkban. Létezése alkotmányellenes, és a nemzet vagyonát maguknak kisajátítók érdekeit védi a magyar nemzettel szemben.
Ezért mondhatjuk azt, hogy mind pénzügyi, gazdasági, társadalmi, politikai és katonai érdekérvényesítés szempontjából a magyar nemzet ma már kisebbséget alkot a saját hazájában. Végveszélybe került a magyar termőföld magyar kézben való megtartása is.
Van-e kitörési lehetőség az uzsoraszabadság eme globalizálódott rendszeréből, amely Magyarországon is berendezkedett?
Ha sikerül elérni a magyar nemzet alapvető szükségleteit, érdekeit és értékeit vállaló nemzeti erők együttműködését, akkor még van esély a folyamatok megfordítására. A legfontosabb aktuális feladat ma a magyar föld megtartása és olyan szilárd belső piac kiépítése, amely magyar munkával fedezett magyar pénzzel működik. Lehetséges és meg is kell kezdeni olyan magyar finanszírozású infrastruktúrafejlesztő-és termelőprogramoknak a kidolgozását országos és önkormányzati szinten, amelyek rövid idő alatt többszázezer munkahelyet teremtenek, és a segélyezettek százezreiből lehetne munkát-végző, adófizető polgár. Csak egy ilyen program végrehajtásával lehet úrrá lenni a demográfiai katasztrófán, amely ma a magyar nemzetet sorvasztja.
Nem kell bedőlni annak, hogy ilyen programokat nem lehet megvalósítani, mert a nemzetközi pénzvilág azt megakadályozza elsősorban úgy, hogy megtagadja a hiteleket, másodsorban úgy, hogy kivonulnak az országból a multinacionális cégek. Nincs olyan szerencsénk, hogy a multik elmenjenek. Miért hagynák veszni azt a tyúkot, amely évi nettó 8 milliárd euró kivitt profit formájában tojja számukra az aranytojásokat.
Magyarországon mindig is termett annyi ennivaló, ruhának és fedélnek való, hogy ez az ország tisztességesen tudjon gondoskodni magáról. Mindig az volt a baj, ha egy élősdi réteg rátelepedett a dolgozó emberekre, és saját pazarló életmódja és hatalmi igényei szolgálatában megfosztotta az értékelőállítókat munkájuk gyümölcsétől. A valódi fordulatot képező politikának a természetes személyekhez kötődő tulajdoni rendszerre, a közéleti és üzleti erkölcs helyreállítására, a természetes társadalmi és gazdasági rend megvalósítására kell törekednie. Egy ilyen kormánynak már hivatalba lépése első esztendőjében meg kellene 20%-kal növelnie a közpénzzel finanszírozott béreket, valamint a nyugdíjakat és a családi pótlékot. Az Orzsággyűlésnek és Kormánynak arra is kötelezettséget kéne vállalnia, hogy a következő években megismétli ezt a 20-20%-os emelést, mindaddig amíg a negyedik évben minden, a költségvetésből húzott reáljövedelem – vagyis a vásárlóerő – el nem éri az 1990-es szint kétszeresét. Ez a lakosság felét közvetlenül érinti. Azoknak a bére, akiket nem közpénzekből fizetnek, vagyis az ún. versenyszféra dolgozói, a piaci törvények nyomására nagyjából ugyancsak el fogják érni ezt a szintet. A hazai termékek iránti kereslet növekedése folytán pedig megnövekszik a gazdálkodó és a nem-agrár kis- és középvállalkozók tiszta jövedelme is.
A Kisgazda szellemiséget képviselő kormány létrehozza a magyar áruk bolthálózatát. A kormány kidolgoz egy olyan formulát, amelyben kötelezi magát arra, hogy a közpénzekből fizetett bérek 20%-os emelését továbbá a nyugdíj és a családi pótlék emelését nem közpénzben, hanem ún. fehérkártyákon adja ki. Ez a fehérkártya nem más, mint vásárlásra is használható különleges bankkártya. A közpénzből jövedelmet húzók számára nyitnak egy-egy lakossági folyószámlát egy általuk választott bankfióknál. Ezt nevezhetjük fehér bankszámlának. A kedvezményeztteknek fizető állami szervezetek a 20%-os emelés összegét hónapról hónapra a fehér bankszámlákra utalják. Az említett fehérkártyát a fehérbankszámlák tulajdonosai kapják.
A magyar áruk bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatlakozási szerződésben kötelezik magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki, azaz olyan árukat, amelyeknek termelői ára legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar vállalkozók, gazdák vállalkozói jövedelméből tevődik össze. A magyar anyagban, a belőle gyártott alkatrészben és a belőle szerelt végtermékben foglalt magyar munkabérek, illetve vállalkozó jövedelmek a végtermék magyarnak minősítése szempontjából összeadódnak. A kisgazda „Fehér Program” sikeréhez szükséges, hogy mindenki, aki havi fizetésemelésként fehér számláján megjelenő összeget kap, ezt a fehér pénzt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására fordítsa.
Milyen hatások várhatók az ismertetett lépésektől?
Egyrészt az élelmiszert és más közszükségletei cikkeket árusító üzletek tömegesen csatlakoznának a magyar áruk bolthálózatához. Másodszor a mezőgazdasági termelők értékesítési lehetőségei megnőnének, bővíthetik termelésüket a megnövekedett kereslet kielégítésére. A szükséges hitel biztosítása végett a kisgazda eszmeiségű fordulat kormánya hitelkeretet hozna létre. Ez az újfajta hitelpiac a kisgazda ’Fehér Program’ bevezetése után évről évre erőteljesebben hat, minthogy a fehérszámlákra kerülő havi összegek – amelyek a hitelekből bővülő hazai kínálattal szembenálló fizetőképes keresletet biztosítják – négy év alatt megötszöröződnek. Egy ilyen program megnöveli a lakosság jelentős részének a fogyasztását mégpedig magyar árukból. Ennek folytán bővül azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik magyar dolgozókat foglalkoztatnak. Ily módon is csökkenthető a munkanélküliség.
A biztos hazai piacra támaszkodó termelők a nemzetközi pénzügyi struktúrák hitelei helyett saját erejükre támaszkodva létesíthetnének exportkapcsolatokat. Ily módon elkezdődhet annak a káros helyzetnek a felszámolása, amelyben az ún. magyar export túlnyomó részét nemzetközi multinacionális cégek bonyolítják le.
Miért van szükség arra, hogy a nemzeti oldalon hallhatóan megszólaljon a kisgazda eszmeiséget képviselő radikális nemzeti erőnek a hangja?
Várhatjuk-e, hogy a nemzeti oldalt eddig képviselő erők legalább részben és ideiglenesen visszavegyék közhatalmi hatáskörbe a monetáris felségjogokat?
Ha ezt nem teszik, akkor nem lehet arra kényszeríteni az európai bankrendszer érdekeit képviselő MNB-t, hogy a szomszédos országokéhoz hasonló alacsony szintre vigye le az alapkamatot. Ha pedig továbbra is hatszor annyit kell fizetni egy magyar vállalkozónak a hitelekért, mint mondjuk egy cseh vállalkozónak, akkor miként teremthető meg az egyenlő esélyekkel folytatott gazdasági verseny? Hogyan lehet a közpénzrendszer legalább részbeni helyreállítása nélkül megfékezni a korlátlan uzsoraszabadságot?
A közhatalomnak nemcsak az a feladata, hogy szabályozza a szabályozókat, de igenis szervesen és gyakorlatiasan is részt kell vennie a gazdasági programok megszervezésében és levezénylésében. El kell vetni azt a bukott neoliberális téveszmét, hogy az állam mindig rossz gazdálkodó. Irányítania kell a közérdeket szolgáló közösségi és gazdasági életet. A nemzeti oldal képviselői eddig nem harcoltak ki olyan szabályozást az Európai Unióval szemben, amely végérvényesen kivonja a pénzügyi spekulációkból a magyar termőföldet, és a magyar gazdák számára biztosítja, akik azt megművelik. Mindezt már az EU-szerződés megkötés előtt ki kellett volna harcolni más országokhoz, például Dániához, Máltához hasonlóan. De más Eu-tagállamokat is említhetnénk. A magukat nemzetinek tartó politikai erők nem szabták feltételül sem Szlovákiának, sem Romániának, hogy az Európai Unióba történő felvételük magyar támogatásért cserébe adjanak területi autonómiát az egybefüggő magyarlakta területeknek, és biztosítsanak teljes spektrumú magyar nyelvű közoktatást, beleértve az állami költségvetésből finanszírozott magyarnyelvű egyetemet is. A magyar nemzet érdekeit védelmező politikai erőnek el kell érnie: legyen végre az EU döntéshozó szerveiben fogadókészség arra, hogy orvosolják azokat a problémákat, amelyektől szenved a magyar nemzet, és amelyek a selejtesnek számító trianoni és párizsi békerendezés következményei. Ezek a békerendezések azért selejtesek, mert a döntéshozók megszegték a saját maguk által hirdetett nemzetközi jogi elveknek, nevezetesen a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elvnek az egyenlő alkalmazását a Kárpát-medencében élő valamennyi népre. Az Európai Unió mai döntéshozói a jogutódai e hibás és nemzetközi jogellenes döntéseket meghozó jogelődöknek. Nem bújhatnak ki az elől a felelősség alól, hogy elődeik hibáit legalább 90 év elmúltával kijavítsák. Ma egyetlen egy nemzeti oldalon működő politikai erő sem hajlandó ezt felvállalni. Ezért van szükség arra, hogy legyen új erőközpont, olyan következetes nemzeti fórum, amely ezeket az igényeket állandóan napirenden tartja, hogy így is elősegítse e problémák megoldódását. Senki nem sajátíthatja ki magának a nemzeti oldal egyedüli képviseletét, mert ha több szólamú a nemzeti oldal, akkor az egyik állandóan figyelmezteti a másikat a kötelességére, a szükségtelen megalkuvások elkerülésére. Az ilyen polifonikus többszólamúság valójában erősíti a harmonikus összhangzást, erősíti a társadalmi harmónia érvényesülését, mert nem mindig az a jó zene, ahol mindenki ugyanazt a dallamot játssza monoton módon.
A magyar nemzet valódi értékeit képviselő erőknek fel kell vállalni a Szentkorona eszmeiségében és értékrendjében megjelenő történelmi alkotmány jogfolytonosságának a helyreállítását. A jelenlegi – önjelölt érdekcsoportok által megfogalmazott és a diktatúra Országgyűlése által legitimált – magyar alkotmány minden érdeme és jó szándéka ellenére bizonyíthatóan kártékony szerepet töltött be, mert nem védte meg a magyar önrendelkezés alapját képező nemzeti vagyont. Nem lehet jó az a fa, amely mérgezett gyümölcsöket terem. A vagyon nélkül maradt magyar nemzet nem képes alapvető érdekeinek az érvényesítésére. A jelenlegi magyar alkotmány legfőbb hibája, hogy rendelkezéseihez nincsenek szankciók hozzákapcsolva, tehát tele van olyan csonkajogszabályokkal, amelyeknek nem lehet érvényt szerezni. Így például az alkotmány 19. paragrafusa 3. bekezdésének c., és d., pontját folyamatosan megszegi maga az országgyűlés. Ezt megteheti minden következmény nélkül, mert az ebből a szempontból hiányosnak, hibásnak minősíthető magyar alkotmány nem fűz a megszegéséhez szankciókat.
Szólni kell a magyar társadalom időközben legsúlyosabb problémájává vált demográfiai kérdésről, és ennek kapcsán roma-származású honfitársaink integrálásáról a magyar társadalomba. Nem elégséges ahhoz, hogy valaki teljes értékű magyar állampolgár legyen, ha biológiailag életre segítjük. Ugyanilyen szükség van arra, hogy a magyar nemzeti kultúra hordozójaként olyan képzésben részesüljön, hogy versenyképes munkaerőként megállja a helyét XXI. század kihívásai közepette is. Az iskoláztatás és a munkahelyteremtés, vagyis a roma lakosság munkához juttatása, kiművelése ma a magyar nemzet megmaradásának egyik kulcskérdésévé vált. A reprodukálódás szintjét sem elérő magyar népszaporulat ezt a kérdést még fontosabbá teszi. A cigány lakosság a pénzuralmi rend következtében veszítette el munkalehetőségeit a többi alacsonyképzettségű magyarhoz hasonlóan. Ezért a magyar mezőgazdaság fellendítése, a családi gazdaság megerősítése, a mezőgazdasági feldolgozóipar helyreállítása, a különböző mezőgazdasági vertikumok újjászervezése, mind olyan tömeges munkalehetőséget jelentene a cigánylakosság számára, mely elősegíthetné, hogy meginduljon integrációjuk a létszámbeli többséget alkotó magyar társadalomhoz. Ezért egy valódi magyar nemzetpolitika nem választható el a cigányszármazású magyarok kulturális és gazdasági felemelésétől, amelyhez természetesen nélkülözhetetlen a cigány társadalom hathatós közreműködése is. De ne feledjük, a számbelileg pusztuló magyarság számára a cigányság társadalmi, gazdasági, kulturális felemelkedése és integrációja lehet az egyik olyan nemzeterősítő erő, amelyről nem mondhatunk le. Minden nemzetét szerető magyarnak fel kell ismernie, hogy a cigányok is magyarok.
A nemzeti erők összefogására és hangjuk felerősítésére van szükség. A Kisgazda Koalíció Torgyán József tudását és tapasztalatait is felhasználva kész mindent megtenni a magyar nemzeti sorskérdések optimális megoldásához. Ne feledjük, Torgyán József volt az egyetlen, aki nemcsak szavakban, de tettekben is ellenezte a privatizációt, a nemzeti vagyon elkótyavetyélését. Síkra szállt tüntetések szervezésével is azért, hogy reprivatizáció legyen, s ha lehet az eredeti tulajdonosok kaphassák vissza a kommunista diktatúra urai által elvett vagyonukat. Az élet Torgyán József politikai előrelátását igazolta. Ezért köszönettel tartozunk neki, mint ahogyan azért is, hogy kész megújult erővel ismét a magyar nemzet szolgálatára.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép!
január 29, 2010
Senki nem tudja ma pontosan megmondani, hány hektárt művelnek Magyarországon névleges tulajdonosok. Még arra sincs válasz, hogy egyáltalán hasznosítják-e földjeiket, vagy csak parlagon tartják addig, amikor aztán nagy haszonnal eladhatják. Az állami területek kezelésével megbízott nemzeti földalapkezelő szervezet, a Nemzeti Földalap tulajdonában lévő földterület nagysága sem ismert. Így azt sem lehet tudni, hogy hány hektárral rendelkezik, mennyi felett gyakorol ellenőrzési jogot, és hány hektárt kinek és mekkora összegért ad bérbe. Valamivel pontosabb adatokhoz juthat az érdeklődő, ha tanulmányozza a Földet Életjáradékért program nyilvántartásait.
A legfontosabb kérdés az, hogy tulajdonolhat-e Magyarországon külföldi földet vagy sem. Azok az uniós állampolgárok, akik legalább három éve helyben laknak, és ugyancsak három éve mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, vásárolhatnak termőföldet, és földtulajdonosokká válhatnak. 2011-ben jár le az Európai Unióval kötött hétéves földvásárlási moratórium. Elvben ekkor megnyílik a hazai földpiac az Európai Uniós polgárok számára. Arról kevesebb szó esik, hogy 2011 után is van lehetőség arra, hogy a magyar állam meghatározza a földvásárlási sorrendet. Ebbe a sorrend-előírásba pedig bele lehet építeni olyan az EU által is elfogadott és alkalmazott szabályokat, amelyek megnehezítik a más tagállamokból érkező állampolgárok földvásárlását. Arra is van lehetőség, hogy a földvásárlási moratóriumot további három évre meghosszabbítsák az illetékes magyar hatóságok.
A termőföld tulajdonlással és használattal kapcsolatos további kérdés, hogy az állattenyésztő telepeket földhöz juttassák-e vagy sem. Vannak olyan érdekcsoportok, akik helyeslik, hogy a gazdasági társaságok földhöz jussanak, tekintettel a jelenlegi takarmányhelyzetre. Egy ilyen rendelkezés biztosíthatná a számukra a szükséges takarmányokat. Egy másik tábor szerint ezt nem célszerű megengedni, már csak azért sem, mert ezeknek az állattenyésztő telepeknek erre amúgy sincs elegendő pénzügyi eszközük. Arra is hivatkoznak, hogy a hazai állattenyésztő telepek jelentős része mára már külföldi tulajdonban van. 1994 előtt a szövetkezetek szerezhettek földtulajdont. 1994 után már csak magánszemélyeknek volt lehetőségük, de a cégek tulajdonában lévő földekről nem rendelkezett jogszabály. A szövetkezetek idővel átalakultak gazdasági társaságokká, és az így létrejött korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok tulajdonába termőföld került. Ez nem felelt meg az akkor érvényben lévő földtörvény rendelkezéseinek. Időközben az említett gazdasági társaságok jelentős részét eladták, az új tulajdonosok pedig a kellő pénzügyi eszközökkel rendelkező, többségében külföldi magánszemélyek, illetve jogi személyek közül kerülnek ki.
2009. végén becslések szerint a valamilyen formában külföldi állampolgárok kezében lévő földterületek nagysága 600 000 és 1 000 000 hektár között lehet. Ezek lényegében álcázott, ún. zsebszerződésekkel megszerzett földek. Ha viszont nemzeti elkötelezettségű kormány kerül 2010-ben Magyarország élére, akkor néhány jogszabály megváltoztatásával el lehet érni, hogy ne lehessen ezeket az álcázott szerződéseket érvényesíteni. A nemzeti kormánynak ismét olyan jogszabályt kell hoznia, amely az elővételi jogot a gazdálkodók számára biztosítja, tehát a tulajdonost részesíti előnyben a bérlővel szemben. További fontos követelmény a megszerezhető föld méretének a korlátozása. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 300 hektárnál nagyobb földterületet egy magyar állampolgár se szerezhessen. Ma már a különböző jogszabályi kiskapuk miatt nem ez a helyzet. Ezért következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a termőföld azokhoz kerüljön, akik azt megművelik, és nem spekulációra alkalmas tőkének tekintik.
Az Európai Unió a saját alapelveit is megszegve, a tizenkét kelet-európai tagállama számára kötelezővé akarja tenni, hogy a termőföldre is kiterjedjen a tőke szabad áramlásának az alapelve. Az Európai Unió érvényes szabályai szerint a tulajdoni rendszer alapvető rendezése az adott tagállam hatáskörébe tartozik. A viszonosság, az egyenlő elbírálás és a kölcsönösség elvének a megszegésével az Európai Unió Bizottsága egy olyan értelmezést adott ki, hogy az újonnan csatlakozó 12 ország köteles tőkének tekinteni termőföldvagyonát. Az elmúlt időszak pénzügyi és gazdasági válsága nyomán már a valódi tőkénél is jelentős mértékben korlátozásra került a tőke szabad áramlása. Kiderült, hogy a teljesen ellenőrzés nélkül maradt tőkemozgások nagy visszaélésekhez vezettek és vezetnek. Mivel a termőföld már belső lényegénél fogva sem tőke, hiszen olyan természeti adottság, amelyet az ember nem állíthat elő, amely egyszeri és megismételhetetlen, ezért eleve helytelen volt a tőke szabad áramlása alá rendelni. Az Európai Unió Bizottságának ezt az értelmezését sürgősen vissza kell vonatni, és ennek a szabályozásnak ki kell kerülnie az Európai Unió jogrendszeréből. Egyértelművé kell tenni, hogy földtulajdon szabályozása mind a 27 EU-s tagállamban a nemzeti jogrendbe tartozik.
Az összevont gazdaságtámogatási rendszer
Az angol nevéről Single Paymant Scheme, SPS-nek nevezett rendszer lényege, hogy a korábban az ágazathoz kötött támogatások a termeléstől független jövedelemtámogatássá alakulnak át. Nagyon lényeges, hogy a támogatási jogosultság történelmi alapon megszerzett alanyi joggá változik, ami megilleti a termelőt függetlenül attól, hogy mit termel a földjén. A szocialista agrárkormányzat szerint az SPS-rendszer előnye a jelenleg alkalmazott rendszerrel szemben az, hogy jobban igazodik az agrárpolitika által elsődlegesnek tekintett követelményekhez. Stabilizálja az üzemi struktúrát és egyszerűsíti az adminisztrációt. A jövedelemtámogatássá alakuló mezőgazdasági támogatás az SPS-rendszer bevezetése után olyan vagyonértékű jog, amely forgalomképes, adható és vehető. A szocialista agrárpolitikusok szerint az SPS bevezetésével szavatolható a termelők jövedelembiztonsága és a termelők piaci kereslethez igazodó magatartása. Az SPS támogatás feltétele, hogy 19 környezetvédelmi, állatvédelmi és élelmiszerhigiéniai előírást szigorúan be kell tartani. Az SPS-rendszer bevezetése mintegy hárommilliárd forint értékű, új informatikai fejlesztést is szükségessé tesz. Az elfogadott szabályok szerint az SPS bevezetésekor alkalmazott történelmi alap a 2008-as év első három hónapjának valamelyikéből tevődik össze. Ez a termelési szint a bázis.
A Bajnai-kormány ragaszkodik az SPS-rendszer bevezetéséhez. Annak ellenére teszi ezt, hogy Sólyom László, köztársasági elnök alkotmányossági kifogásokkal élt az Alkotmánybíróságnál, és utólagos normakontrollt kért az SPS-rendszer bevezetése alapjául szolgáló törvénnyel kapcsolatban. Ennek a támogatásnak két összetevője van: a regionális (Magyarország ebből a szempontból egy régiónak számít), és a kiegészítő támogatás, amely a 2006-os támogatás alapján számítódik. Különösen nagy vitát váltott ki az, hogy az Uniós támogatásra jogosultság önálló vagyoni értékű jog lesz. A köztársasági elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, ha leválasztják a támogatáshoz való jogot a tulajdonjogról. Az így önállósuló vagyoni értékű joggal és a nyomában járó változással nem számolhattak azok a tulajdonosok, akik korábban hosszabb távú szerződést kötöttek földjeik bérbe-, haszonbérbeadására.
A haszonbérbeadott termőföldek tényleges forgalomképessége és így az értéke is csökken. Ezt a törvény-javaslat indokolása is elismeri azzal, hogy kimondja: „más ára lesz a földnek, ha azzal együtt támogatási jogosultságot is átruháznak, mint akkor, amikor erre nem kerül sor”. Sólyom László szerint nem maga a vagyonértékű jog létesülése alkotmányellenes, hanem az, hogy túl kevés a felkészülési idő. Az sem elfogadható, hogy a 2006-os támogatás alapján jár majd a támogatás kiegészítése, mert így azok a termelők hátrányt szenvednek, akik vagy a 2007-ik, vagy a 2008-ik naptári évben kezdték meg tevékenységüket. A szocialista kormány szerint azonban ezt a problémát megoldja az, hogy a kezdő gazdák is kapnak támogatást.
Eddig a SAPS (Single Area Payment Scheme), vagyis az ’Egységes területalapú számolás’ volt érvényben. Ha a SAPS-ot összehasonlítjuk az SPS-szel, vagyis az ’Összevont gazdaságtámogatási rendszerrel’, akkor kiderül például, hogy az állattartók sokkal több pénzt kapnak az új rendszerben. A növénytermesztők nagyjából ugyanannyit, a gyepes legelő állattartások pedig sokkal kevesebbet. A MAGOSZ, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy az SPS-rendszer nem biztosít többletforrást, csupán az elosztás változik meg, mégpedig a szocialista-liberális kormányhoz közelálló körök érdekeinek megfelelően. Az állattartás valószínűleg azért részesül nagyobb támogatásban, mert ebben az ágazatban sokkal nagyobb mértékben jelen van a nagytőke, mint a növénytermesztésben. Akik az SPS-t támogatják, azt hangsúlyozzák, hogy az állattenyésztés rohamosan csökken, és ennek a negatív folyamatnak bizonyos fokig gátat szabhat az új támogatási rendszer. A MAGOSZ arra törekszik, hogy az új nemzeti kormány az SPS-rendszert törölje el.
Turi Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke 2009. novemberében elmondta, hogy az összes elérhető agrártámogatások 98%-át a mezőgazdasággal foglalkozók alig 2%-a kapja meg. Az SPS-rendszer végképp kizárná a kisebbeket a támogatási lehetőségek nagy részéből. A Fideszes országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérlő és nem a tulajdonos az, aki jogosult a támogatásra. Ha a bérlő felmondja a bérletet, elmegy a tulajdonostól egy másik bérleményre, akkor viszi magával a támogatási lehetőséget, a tulajdonos, pedig támogatás nélkül marad. A támogatás nélküli földek pedig gyakorlatilag értéktelenné válnak, és még bérbeadásra sem alkalmasak. Ez legalább másfélmillió magyar embert érint hátrányosan.
A szocialista-liberális kormányok következetesnek bizonyultak abban, hogy a nagybirtokrendszert részesítették előnyben, amely elsősorban gabonafélék monokulturális termelésére kíván berendezkedni. Ez hátrányos Magyarországnak, és csak egy szűk nagybirtokos rétegnek szolgálja az érdekeit. Egymillió új munkahely létrehozásához, pedig termőföldre van szükség munkavégzés céljából a legszélesebb rétegek számára.
Miként lehet nemzeti tulajdonban tartani a termőföldet?
Tanka Endre, egyetemi tanár, akadémiai doktor „A nemzeti megmaradás programja földügyben” címmel olyan kívánatos földvédelmi stratégiát dolgozott ki, amely egyben lehetséges is, mert az Európai Unió és a Magyar Állam által hozott törvények keretei között maradva is biztosítja a magyar gazdák számára a termőföldet. Tanka tényként állapítja meg, hogy 1989. óta a tőkehasznosítást szolgáló neo-liberális földpolitika a magyar államterületet alkotó föld tőkeuralmi elsajátítására törekedett. A tőke szabad áramlása jegyében a tőkebefektető földtulajdoni monopol-helyzetét támogatta, a földhasználatban, pedig a nagyüzem-méretű tőkés nagybirtokrendszer kialakulását. Ezt a föld kisajátítási folyamatot az tette lehetővé, hogy Magyarország pénzügyi rendszere teljes mértékben a nemzetközi pénzügyi közösség felügyelete alá került.
Ma már bármely nép fizikai fennmaradását döntően meghatározza a földnek és a víznek, mint természeti létfeltételeknek a birtoklása, illetve az azokból való kizárásuk. Ezért hangsúlyozza az agrárjogi szakember, hogy a hazai földalap két évtizede tartó kiszolgáltatottsága a piaci tőkeuralom részére a társadalom felbomlásával, az állampolgárok honvesztésével járhat, amely magával vonja az idegen népesség befogadásának a kényszerét. Mindez a magyar nép fokozatos eltűnésével fenyeget.
A nemzetállam közfunkcióinak a visszaállítása ezt a veszélyes folyamatot fékezheti. A tőkeuralom elsajátítási érdekeit csak egy a magyar nemzet fennmaradásának elkötelezett, értékalapú birtokpolitika ellensúlyozhatja. A földnek a társadalom és gazdaságszervező közfunkcióival szemben háttérbe kell szorítani a föld tőkeképző, tőkehasznosító szerepét. A legfontosabb célok közé tartozik, hogy az állam szabad önrendelkezése a saját területét alkotó földre megmaradjon, és azt állampolgárai javára érvényesítse. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az állam maga dönthessen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar mindenkori termelési, feldolgozási és értékesítési képességének a hasznosításáról.
Ha az állami közhatalom, a közjó érdekében kívánja alakítani és befolyásolni a földviszonyokat, s ha a birtokrendet élő, működő rendszernek tekinti, akkor annak az alkotóelemeit – földtulajdon, földhasználat, földvédelem, földügyi igazgatás – alá kell rendelnie a demokratikusan kialakított közérdeknek. A földtulajdon esetében növelni kell az állami földtulajdon arányát. Átruházási tilalommal – a földalap mintegy kétharmadára – állami földalapot kell létrehozni. Az állami földkészletnek a családi gazdálkodást kell elősegítenie és a kis- és középüzemű termelőket kell olyan helyzetbe hozni, hogy megélhetésük, valamint demográfiai reprodukciójuk biztosítva legyen. A fiatal gazdák családtervezésének a felkarolásával bővíthető a foglalkoztatás, biztosítható a megélhetés, az egész vidék életminőségének a javítása.
A földhasználat birtokpolitikájának a rendelkezésre álló földterület közérdekű újraosztását kell szolgálnia. Az agrárjogi szakértő fenyegető veszélyként veszi számításba, hogy népvándorlási hullámok fogják Magyarországot elérni, és ezeket nemzetvédő módon kell kezelni. A föld élelmiszertermelő és élelmezésbiztonsági rendeltetését a többi földhasznosítási cél fölé kell emelni. Az értékalapú birtokpolitika szempontjából négy célt emel ki. Az egyik az, hogy a magyar állam területét alkotó földalapot – tulajdoni formájától függetlenül – nemzeti vagyonként kell megőrizni. A második ilyen cél az, hogy a mezőgazdasági üzemszabályozásnak a nagybirtokrendszer lebontásával, a földhasználó saját munkáján alapuló mikro, kis és közepes üzemek megszilárdulását és a termőföld eltartó képességének a növelését kell szolgálnia.
A harmadik célként azt jelöl meg, hogy a föld termelői és más célú használatánál ki kell zárni a közcélokkal ellentétes, nyereségszerző spekulációt, és az ezt érvényesítő birtoklási és földtulajdoni monopóliumnak a kialakulását. A negyedik cél, pedig az, hogy a földtulajdon és a földhasználat megszerzését elsősorban a helyi települési közösségek tagjainak kell biztosítani, akik állandó jelleggel letelepedtek, és mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodók.
Tanka Endre most ismertetett programjában ezt követően rátér arra, hogy milyen intézményrendszer tudná a leghatékonyabban biztosítani ezeknek a céloknak az elérését. Elsőként azt emeli ki, hogy az államnak a föld létfenntartó funkciói teljesítéséhez kettős szerepkört kell vállalnia. Egyrészt erősítenie kell saját földtulajdonosi helyzetét, másrészt közhatalmi irányítását ki kell terjesztenie az állam területét alkotó teljes földalapra akkor is, ha az adott föld másnak a tulajdona. Abból az elvből kell kiindulni, hogy az állam a legjobb földtulajdonos (mint látjuk ez pontosan az ellentéte annak a téveszmének bizonyult ultra-liberális dogmának, hogy az állam szinte mindig a legrosszabb tulajdonos). Csak az állami földtulajdon képes megakadályozni, hogy a földmagántulajdon egyeduralomra jusson, és a földhasználatot a tőkehatalom teljesen maga alá rendelje. Az el nem idegeníthető állami földtulajdon túlsúlya biztosíthatja a várható népvándorlási földigények közérdekű kezelését is.
Az állami földtulajdonos juttathat földbirtokot nem tulajdon, hanem tartós földhasználat címén a gazdálkodóknak méghozzá úgy, hogy e földhasználatot a közfunkciók teljesítéséhez kapcsolja. Az állami tulajdon teszi lehetővé, hogy intézményi hatékonysággal szolgálja a népesedési-stratégiát és a szociálpolitikát.
A program szerint három forrást célszerű bevonni az állami földtulajdon megalapozásához. Egyrészt elidegenítési tilalmat kell bevezetni a meglévő állami termőföldalapra. Ez mintegy egymillió kétszázezer hektár, főleg erdőből álló köztulajdon megőrzését biztosítja. A természetvédelmi területek 2010-ig kötelező kisajátítását ki kell terjeszteni a Natura 2000 hálózatra, ami további kétmillió hektár állami földtulajdont hoz létre. Végül a részarány tulajdonú földekből az államnak piaci áron fel kell vásárolnia, majd birtokrendezéssel tagosítania az e célra felkínált földeket. Ezek szintén az el nem idegeníthető állami földalapba kerülnek. Ez a forrás mintegy másfélmillió hektárral gyarapíthatja az állami földtulajdont, amely így elérheti a 4-4,5 millió hektárt. Ez az egész termőföldalapra vetítve, amely 7,8 millió hektár, megalapozhatja az állam irányadó földtulajdonosi súlyát, és a hazai földkészlet döntő hányadának közvagyonként, közcélokra hasznosítását. Ez biztosíthatja a magyarság, a magyar emberek, a magyar nemzet megmaradását.
Részletesen foglalkozik a program azzal, hogy az állam miként alapozhatja meg saját földkészletéből a családi gazdaságokat. A gazdálkodás feltételeit vállaló fiatal gazdák részére tartós használatra földet adhat. Az erdővagyont és a természetvédelmi területeket az állam közkincsként megőrzi a társadalomnak, de ez csak csekély mértékben segítheti a szántóföldi növénytermesztést és növelheti az ahhoz szükséges földalapot. Ugyanakkor erre szükség van az árutermelő családi gazdálkodás létrehozásához. Azért fontos, hogy a jogrendszer miként szabályozza az állam törvényes elővásárlási jogát a részarány tulajdonra, másrészt valamennyi termőföldre.
Tanka Endre szerint az állami földtulajdonszerzés földpiaci vételárral tetemes költségvetési pénzeket igényel. A magunk részéről ehhez azt tesszük hozzá, hogy ezt nem akadályozhatja az a körülmény, hogy a magyar államnak ma csak teljesíthetetlen méretű adóssága van. A munka-alapú magyar pénzeszközök kibocsátásával ez a probléma eredményesen kezelhető, de ehhez a jelenlegi külföldi pénzügyi struktúrák által irányított monetáris politikáról át kell térni a demokratikusan legitimált magyar állami szervek (országgyűlés, kormány, pénzügyminisztérium) által irányított monetáris politikára, az MNB által irányított és kizárólag a nemzetköz pénzvilág érdekeit szolgáló monetáris politikával szemben.
Tanka erőteljesen hangsúlyozza, hogy a földhasználatban az állam elsősorban nem tulajdonosi, hanem közhatalmi szerepet tölt be, amely hatósági kényszereszközökön és a végrehajtást biztosító szankciókon alapul. Az állam a föld felhasználását kivonja a pénztőke egydimenziós uralma alól, és helyette elsőbbséget ad a termőföld létfenntartó közfunkcióinak. Ezek közül a legfontosabb a társadalom élelmezésének a biztonsága. Ezért az állam alkotmányos felelőssége, hogy visszaszorítsa a földspekulációt és erősítse a föld termelői célú használatát a nem-termelői hasznosítással szemben. Ezt a célt a földalap közérdekű újraosztásával lehet elérni. Ennek alapintézménye a mezőgazdasági üzemszabályozás. Rendkívül fontos az a következmény, hogy ennek a megvalósításával az állam 5-10 éven belül lebonthatja a nagybirtokrendszert, és meghatározóvá teheti a földhasználatban a kis- és középüzemek arányát, ami viszont elősegítheti a családi gazdálkodás széleskörű megszilárdulását. Az államnak már most fel kell készülnie arra, hogy amikor növekszik az új népvándorlási hullámok nyomása, amikor egyre több menekült, betelepülő, hontalan személy érkezik az országba, akkor földigényeiket a magyar nemzet megmaradása szempontjából optimálisan tudja kielégíteni.
Az új földvédelmi stratégiának tehát meg kell tiltania a termőföld művelésből való végleges kivonását. Ezt csak szűk kivételként lehet megengedni, és az erre vonatkozó jogszabályokban pontosan és kimerítően fel kell sorolni azokat az eseteket, amikor erre – kizárólag közérdekből – mégis sor kerülhet. Akik pedig ezt a szabályt kijátsszák, olyan mértékű és ismétlődő bírságban kell részesíteni, amely szankcióként hatékony visszatartó eszköz a termőföld nem termelés célú felhasználásával szemben. A termőföld övezeti átsorolásáról való közhatalmú döntést el kell vonni mind a települési, mind az önkormányzati, mind az ingatlanügyi hatóságoktól. Ezt csak egy központi államigazgatási szerv, a Nemzeti Birtokpolitikai Központ teheti meg. Az állami földtulajdonra, ha ez szükséges, akár az alkotmány kiegészítésével is, elidegenítési tilalmat kell bevezetni. Az állami földtulajdonról és földhasználatról való döntést, továbbá a Nemzeti Földalap gazdálkodását és szervezetét ki kell emelni az állami vagyonról szóló 2007. CVI törvény hatálya alól.
Tanka Endre fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Földalap megszűntetésével egyidejűleg létre kell hozni a Nemzeti Birtokpolitikai Központot, amely országos hatáskörű központi államigazgatási szervként működne. A nemzeti kormánynak el kell érnie az Európai Unió Tanácsánál a magyar föld elidegenítési tilalmának a meghosszabbítását (moratóriumát) további három évvel a védzáradék alkalmazásával. Ez rendkívül fontos lépés, ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy a korlátlan földpiac megnyitására vonatkozó kötelezettség teljesítésének a halasztása önmagában semmit nem oldhat meg. Csak akkor védheti a magyar nemzet számára a létének alapját képező magyar termőföldet, ha a társadalom rá tudja kényszeríteni a politikai döntéshozókat, hogy ezt a három évet a Nemzeti Megmaradás földprogramjának a végrehajtására fordítsa.
Igen nagy előnye a Tanka Endre által készített Nemzeti Megmaradás Programjának, hogy teljes összhangban áll az Európai Unió és a magyar jog rendelkezéseivel. A javasolt gazdasági és jogi intézményrendszer bevezetésének minden alkotmányos és jogi háttere biztosítva van. Magyarország számára a pénzuralmi világrend korszakában ez az egyedüli esély arra, hogy a földet, mint élőhelyet és a termőföldet, mint az élet megmaradásának a feltételét kivonja a tőkeuralom hatalmi gazdasága alól, és megtartsa a magyar nemzet közös tulajdonában és használatában.
A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép. Ha ezt a földet nem sikerül magyarnak megtartani, akkor csaknem biztos, hogy bekövetkezik az a nemzethalál, amelytől legnagyobb költőink oly nagyon óvtak minket. Vörösmarty Mihály azonban valószínűleg tévedett, amikor úgy gondolta, hogy „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül”. Valószínűleg nem fogják az emberiség milliói gyászkönnyel szemükben siratni a magyarok eltűnését. Ellenben igen valószínű, hogy a magyar föld új tulajdonosai igen jól fognak élni abból a profitból, amit ennek a földnek a hozadékából fognak évről évre zsebre tenni.
Az a pusztító világerő, amely pénzuralmi eszközökkel megszerezte a világhatalmat magának, és amelynek a formális és informális hatalmi struktúrái irányítják az Európai Uniót is, s amely az első világháború után feldarabolta a történelmi Magyarországot, immáron a maradék Magyarország földjét is el akarja venni. Mivel a közvéleménynek az van tálalva, hogy az Európai Unió formális intézményei – EU Parlament, Bizottság, Tanács – irányítják ezt a nemzetek feletti birodalmi struktúrává átalakított bürokratikus intézményt, ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy az érdemi irányítást – természetesen informálisan – a pénzuralmi világrend magánszervezetei végzik. Közülük a legfontosabbakat megnevezzük: European Round Table of Industrialist (Nagyiparosok Európai Kerekasztala), European Council on Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa), European Group of Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság Európai Csoportja), a Bilderberg Csoport és utoljára, de elsőként is említhettük volna a European Financial Services Round Table (Európai Pénzügyi Szolgáltatások Kerekasztala).
Az Európai Uniót irányító hatalmakkal, a Trianon néven emlegetett nemzetközi bűncselekmény elkövetőinek a jogutódaival, akik az összes érvényes nemzetközi jogelv – a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elv – felrúgásával darabolták fel Magyarországot, a leghatározottabban tudatni kell, hogy a maradék Magyarország területe és termőföldje a magyaroké. Ezt nemzetközi szerződésben is célszerű lenne rögzíteni. Ha pedig mégse a magyaroké, akkor mondják meg nyíltan, hogy kié?