Drábik János blogja
Mit kell tenni a magyar nemzet megmaradásáért előadássorozat
november 9, 2011
Honlapom minden kedves olvasójának!
Kedves Olvasó!
A 8-részes előadássorozat hatodik, hetedik és nyolcadik részére 2011. november 21-én, hétfőn, december 5-én, hétfőn és december 19-én, hétfőn délután 18 órai kezdettel a Magyarok Világszövetsége székházában, Budapest, V. kerület, Semmelweis utca 1-3 szám alatt kerül sor.
A hatodik előadás arról szól, hogyan működnek világszinten a pénzhelyettesítők és a helyi pénzek, miként lehetne a duális pénzrendszer kialakításával legalább részben visszaszerezni az elvesztett nemzeti vagyont.
A hetedik téma arról szól, hogy milyen a pénzügy világrendszer és Magyarország kapcsolata. Miként lehetne egy olyan pénzrendszert kialakítani, amelyben a termelőgazdaság elsőbbsége érvényesül a pénzügyi szektorral szemben. Választ keresünk arra, miért működne hatékonyabban kamatmechanizmus nélkül a pénzrendszer.
A nyolcadik téma arról szól, hogy miként alakulhat az emberiség és a magyar nemzet jövője a XXI. században. A tulajdont és a vagyont a természetes személy teljesítményéhez kell kapcsolni. Így helyre lehet állítani az univerzális erkölcs elsőbbségét a profittal szemben, és meg lehet erősíteni az üzleti etikát is.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.
Tisztelettel és barátsággal,
Drábik János
Drábik János előadása 2011.09.11
október 31, 2011
Dr Drábik János a devizahitelről
október 21, 2011
A közhatalom és a pénzhatalom egymásnak feszülve kormányozza Magyarországot
október 4, 2011
Kedves Olvasó!
Amióta tudom, hogy a szervezett magánhatalom is létezik nemzetközileg és hazai változatban, azóta mindent, ami a politika színterében történik, abból a szempontból is elemzek, hogy az mennyiben a túlerővel rendelkező szervezett pénzhatalom döntéseinek tudható be.
Ez azért nehéz feladat, mert ketten kormányozzák Magyarországot úgy, hogy életre-halálra birkóznak egymással. Az egyik fél – a gyengébb – az a látható közhatalom, míg a másik fél – az erősebb – az a magát sikeresen letagadó, és ezért csak következményeiben látható szervezett magánhatalom. E két hatalom minden döntését egymásnak feszülve hozza meg. Mindig felteszem a kérdést, hogy az adott konkrét döntésnél ki volt a kezdeményező, ki gáncsolta el, hogyan mentek a pengeváltások. Miközben a közhatalom, vagyis a magyar nemzetállam erőfeszítéseket tesz arra, hogy újjászervezze sorait, növelje a rendelkezésére álló cselekvési szabadságot, aközben a szervezett magánhatalom a leghatározottabban ellenzi és eszközeit nem kímélve akadályozza a magyar nemzetállam újjáépítését.
Az Európai Unió, amely az államok feletti szervezett magánhatalom intézménye, egyre erőszakosabban veszi el a tagállamoktól a döntési hatásköröket. Ezzel számolja fel azt a közhatalmat, amely még tartozik politikai felelősséggel a magyaroknak. És miközben a magyar nemzetállam újjáépítésén fáradozó kormányzat ellenáll ennek a nemzetközi szervezett magánhatalomnak, egyidejűleg gondosan ügyelnie kell arra, hogy betartsa a rákényszerített játékszabályokat azért, hogy szankciókkal és minden egyébbel ne korlátozzák maradék cselekvőképességét. Azaz egyszerre kell mindig balra indexelni és jobbra hajtani. Tüntetően betartani a kötelező szabályokat, és mégis lazítani rajtuk a magyar nép érdekeit képviselő közhatalom nagyobb cselekvési szabadsága érdekében.
Én Orbán Viktorban a XXI. század Martinuzzi Fráter Györgyét látom, aki a Mohács utáni tragikus idők kimagasló magyar politikusa volt. Életével fizetett, mert a hozzá képest törpének bizonyult kortársai nem ismerték fel, miként kell a magyar érdekeket védelmezni a terjeszkedők Habsburg és oszmán birodalom közé ékelődve.
Szemeim előtt tehát a kormány úgy jelenik meg, mint két egymásnak feszült birkózó, akiknek együtt kell dönteni méghozzá úgy, hogy az egyik minden tettével felel, mert látszik, a másik meg semmiért nem felel és nem is vonható felelősségre azért, mert nem látszik.
Ez nem azt jelenti, hogy a látható közhatalom minden döntésével egyetértek, de mindig felteszem a kérdést, hogy ebből mennyi az, amit a nem látható szervezett magánhatalom kizsarolt a közhatalomból, és mennyi az, ahol a közhatalom esetleg alul teljesített. Hogy világosabb legyek, megtévesztő azt állítani, hogy a jelenlegi pénzügyi és gazdasági helyzetért ez a kormány felel. A szorongatott helyzet valódi oka a teljesen elhibázott kamatmechanizmussal működtetett hitelpénzrendszer. Ebből fakad az összes, a magyar társadalmat fojtogató probléma. Ezért megy el a magyar gazdaság teljes hozama adósságszolgálatra, plusz még hiteleket is kell minden évben erre a célra felvenni. Ezért nincs elég pénz az egészségügy, az oktatásügy és a rendfenntartó szervezetek finanszírozására. Az, hogy ezeket a problémákat – például munka törvénykönyve újraszabályozása, sztrájk-jog korlátozása, a lakáshitelesek megsegítése – optimálisan kezeli-e ez a kormány vagy se, az sokszor bennem is kételyeket ébreszt. De mielőtt kialakítom álláspontom, mindig megnézem azt is, hogy ha a nemzetállam érdekei ellen cselekszik, akkor azt vajon hogyan kényszerítette ki belőle a szervezett magánhatalom.
Azok a bátor lépések – az IMF távol tartása, a Kína felé fordulás, nyitás az arab piac felé, kezdő lépések a cigányság munkába állítására és ehhez hasonlók – mégiscsak azt jelzik a számomra, hogy a nem látható szervezett magánhatalom minden ellenállását leküzdve mégiscsak jó irányba indult el a jelenlegi kormányzat. Még azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar nemzetet sújtó problémák megoldása közül sok hosszabb időt igényel, és egy év alatt nem lehet elvárni azok megoldását. A közhatalmat képviselő kormányzat a szervezett magánhatalmat kiszolgáló hálózatok és struktúrák ellenszelében durva rágalmak és gyalázkodások közepette kénytelen cselekedni. Miközben a szervezett magánhatalom a haszonélvezője annak a rendszernek, amely az utolsó forintokat is kipréseli a magyar társadalomból, így például azt is, hogy legutóbb a gyógyszerek árát részben emelni kényszerült, aközben mindezért a politikai felelősséget egyedül viselő kormányt teszi felelőssé és gyalázkodva törpézik Orbán Viktort.
Kedves Olvasó, lehetne ezt tovább folytatni, összefoglalva csak annyit mondok, hogy bármilyen kritikusan is szemlélem ezt a kormányt, és tudnék nagyon sok kérdésben más megoldást ajánlani neki, mégiscsak azt tartom fontosnak, hogy ért el eredményeket a magyar nemzetállam erősítése terén. Meggyőződésem, hogy egy évvel e kormány részbeni hatalomra kerülését követően – a másik, az erősebb kormányzófél a nem látható szervezett magánhatalom – a magyar nemzet megmaradásának ügye jobban áll, mint korábban. Jobb helyzetből indulhatunk tovább a nemzetállam újjáépítése terén. Ezért nevezem ezt a kormányt nemzeti kormánynak. Nem azért, mert minden kérdésben hibátlan döntéseket hozna, vagy mindig megtalálná az adott bonyolult helyzetben az optimális megoldást. Ne feledjük, egészen más az, ami kívánatos és megint más az, ami lehetséges. Nem szabad számon kérni a kívánatosból mindazt, ami ma még számos okból nem lehetséges. De az egyik leglényegesebb ok az, hogy a szervezett magánhatalom erősebb, mint a nemzeti kormány, mert ő irányítja tulajdonosként a gazdaság nagy részét, teljesen övé a pénzügyi szektor, hegemóniája van a kulturális szférában, és megdönthetetlen fölénnyel rendelkezik a véleményt formáló tömegtájékoztatásban.
Tudom, nehéz nyomon követni annak a hatalomnak a tevékenységét, amelyet nem látunk. Jelenlétét azonban a hatásából fel tudjuk mérni. Ehhez nagyon fontos tudni, hogy melyek a magánhatalom struktúrái, hogyan működik, mik az alapvető érdekei és pénzügyi és gazdasági fölényét milyen eszközökkel konvertálja át politikai döntésekké.
Nehéz tudatosítani, hogy ne csak a közhatalom látható kormányát figyeljük, hanem tartsuk szemmel a nem látható szervezett magánhatalom kormányát is. A nemzetállamot pedig azért kell újraépíteni, mert egyedül a nemzetállam maradt meg eszközként a magyar nép számára, hogy saját alapvető szükségleteit, érdekeit és értékeit a magát letagadó, de könyörtelen diktatúrát gyakorló szervezett magánhatalommal védelmezni tudja.
Tisztelettel és barátsággal,
Drábik János
A pénzkartell lova döglött meg
szeptember 21, 2011
Lengyel László véleményét nyugodtan mellőzni lehetne, mert amióta figyelemmel kísérem munkásságát és benne jövendöléseit, a legszembetűnőbb az, hogy egyetlen jóslata sem valósult meg. Miért kell tehát egy balkezes jövendőmondónak mégis válaszolni? Azért, mert tévedéseit, sőt téveszméit rendkívül tehetségesen adja elő, s így nézetei alkalmasak az emberek megtévesztésére.
A Népszabadság Online internetes újságban olvashattuk 2011. szeptember közepén „Orbán Viktor lova megdöglött” című opuszát. Ebben a nagynevű szerző szerint nemzeti kormányunk vezetőjének első elve: „Mindent a gazdagnak, semmit a szegénynek”. Lengyel László nem nevezi meg, hogy az igazi gazdagok, akik egyben Magyarország felsőosztályát alkotják, valójában a bankrendszer külföldi és belföldi tulajdonosai, akik évente elviszik a magyar nemzetgazdaság teljes eredményét, és még arra is kényszerítik az országot, hogy évente újabb adósságokat halmozzon fel, amelyeket csak magas kamatra felvett hitelekkel tud törleszteni.
A nemzetközileg megszerveződött magánhatalom irányítója, az államok feletti pénzkartell az általa a levegőből előállított pénzből nyújtja hiteleit. Ezért a fedezetlen pénzért nyújtott hitelekért viszont olyan mértékű kamatsarcot szed, amely elviszi az Euro-Atlanti térség országai reálgazdaságainak immáron a teljes növekményét. Magyarországról egyedül 2010-ben ez a parazita magánpénz-monopólium leszívott 2321 milliárd forintot, azaz 11,6 milliárd dollárt. Arra is emlékeztetnünk kell Lengyel „Objektív” Lászlót, hogy a pénzrendszer hozzájárulása a termelőgazdaság értéknövekedéséhez a nullával egyenlő. A pénz, mint a termelőgazdaság közvetítőközege, szükséges jel, de semmilyen értéke nincs. Csak annak van értéke, amit a jel jelez. A pénz, mint jel arra szolgál, hogy össze lehessen mérni a különböző értékteremtő tevékenységeket, azokat nyilván lehessen tartani. A nemzetközi pénzkartell és struktúrái csak a mások által megtermelt javak elosztásában vesznek részt. Mégis azok, akik az elmúlt 300 év során megszerezték maguknak e jelek előállításának világmonopóliumát, eme értéktelen jelek hitel formájában történő kikölcsönzéséért rátették a kezüket az uralmuk alá került nemzetek reálgazdaságára. A népek közcélt szolgáló vagyonából magánvagyont csináltak, gátlástalanul eladósítva az államokat, vállalatokat és az egyes személyeket.
Ily módon a pénzkartell és helyi kollaboráns kiszolgálói váltak az egyes országok felső osztályainak a tagjaivá. Erről a felsőosztályról soha nem esik szó, noha a társadalom gazdagságának a döntő része náluk koncentrálódik. Mindig csak a középosztályról van szó. Lengyel „Objektív” Lászlónak a szeme sem rebben, amikor a középosztály tagjait nevezi gazdagoknak az igazi gazdagok helyett. A felsőosztály tagjai ugyanis ennek a pénzuralmi világrendnek a parazita urai. A középosztály kénytelen tanulni, dolgozni, hogy előteremtse azt a gazdasági bázist, amely lehetővé teszi, hogy önálló politikai akarata legyen, és alkalmassá váljon saját társadalmának a közügyeit intézni. A nagyrészt külföldön élő felsőosztály az, amelyik fojtogatja a magyar társadalmat, mert zéró értékkel járul hozzá a termelőgazdasághoz, a szükségletek kielégítéséhez, és mégis elviszi az értékteremtő tevékenységet végzők munkájának a teljes hozamát.
Nem az egykulcsos jövedelemadó és a beruházáshoz nem köthető nyereségadó okozza a pénzügyi és gazdasági nehézségeket, hanem az, hogy a nemzetközi pénzkartell minden eszközzel eladósította a magyar társadalmat, rátette a kezét annak jövedelmet biztosító közvagyonára, és így lényegében a magyarok többségét bérből és fizetésből élő munkavállalóvá, illetve segélyezésből élő, függőhelyzetű kiszolgáltatottá változtatta.
Lengyel „Objektív” László hallgat arról, hogy Magyarországon szervezett magánhatalomként működik az itt berendezkedett nemzetközi pénzkartell, és amikor saját tehetségéhez is méltatlan vulgáris demagógiával támadja a nemzeti kormányt, valójában ennek a szervezett magánhatalomnak a frontembereként hazaárulást követ el saját népe ellen.
A pénzkartell eme magyarországi frontembere szerint a nemzeti kormány elnökének második elve, hogy „Tévedhetetlenek vagyunk”. Tudálékos közhelyekkel próbálja ezt a rágalmat alátámasztani. Mintha nem tudná, hogy a szervezett magánhatalomtól a legkisebb eredményt is csak határozott politikai magatartással lehet kicsikarni. Ez a nagyon-nagyon okos, és még annál is okosabb elemző, társadalomtudós, jogász, pénzügyi szakember, de mindenek előtt a pénzkartell szervilis kiszolgálója, arra bíztatja a magyar közgazdászokat, hogy tegyék félre szakmai meggyőződésüket, és egy emberként szálljanak szembe a nemzet alapvető érdekeit és értékeit felvállaló nemzeti kormánnyal. Vagyis vállalják fel a neoliberalizmus bukott téveszméihez való ragaszkodást.
A nagyon-nagyon bölcs Lengyel László szerint Orbán Viktor harmadik elve az, hogy „Nem tárgyalunk”. A pénzkartell frontembere szerint azért beteg a gazdaság, mert 800-900 milliárd forint kivétele nem vezet sehová. Hallgat „mindenológusunk” arról, hogy azért nincs a szerencsejáték kaszinóvá átalakított globális pénzrendszer és a nyomában járó gazdasági világválság óta se beruházás, se fogyasztás, se növekedés, mert ezt a minden ellenőrzést magukról lerázott globális spekulánsok megakadályozzák. Azzal uszít a nemzet kormánya ellen, hogy őt teszi felelőssé a bezárt iskolákért, kórházakért, a fizetésképtelenné vált önkormányzatokért, a pusztuló infrastruktúráért és romló közbiztonságért. Meggyőződésem, hogy Lengyel László, ha jól megfizetnék érte, akkor elegánsan meg tudná cáfolni önmagát. Sőt, ő tudná a legjobban téveszméit leleplezni, hiszen tisztában van állításainak a szakmai tarthatatlanságával. Abban igaza van, hogy valami rémes jön, ha nem sikerül ezt a parazitává vált pénzügyi világrendszert rövid időn belül megváltoztatni. Az emberiség ugyanis válaszúthoz érkezett pontosan azért, mert a levegőből előállított hitelpénz, amely a kamatos-kamat mechanizmussal működik, most már oly mértékben eladósította az uralma alá került nemzetgazdaságokat, hogy azok adósságszolgálati terheiket már csak az értéktermelő szektor zsugorodása árán tudják teljesíteni. Ez pedig arra kényszeríti a népeket, hogy adják fel eddigi életformájukat, és utolsó tulajdonukat is adják oda a nulla értéket előállító pénzügyi spekulánsoknak. Ezt a művelt Lengyel László nagyon is tudja, és itt jellembeli kérdésről van szó, amikor szemrebbenés nélkül állítja mindennek az ellenkezőjét. De az is lehet, hogy csak egzisztenciális kérdésről van szó, mert az általa betöltött állásokhoz csak így tudja biztosítani a szervezett magánhatalomtól a szükséges pénzügyi és üzleti támogatást.
A nemzetközi pénzkartell magyarországi udvaroncának a szerepét vállaló Lengyel szerint a negyedik Orbán-elv az, hogy „Minél rosszabb, annál jobb”. Eszerint a válságban lehet kormányozni, mert akkor nem kell – nem szabad – tekintettel lenni senkire. Itt valójában arról van szó, hogy ha a nemzetközi pénzkartell gátlástalanul követeli magának az uralma alá került nemzetek maradék vagyonát, amelynek az elvétele már ezen országok népeinek a történelmileg kialakult életmódját veszélyezteti, akkor igenis „megálljt kell parancsolni!” ennek a könyörtelen magánhatalomnak.
A közgazdászok között nemcsak abban van különbség, hogy nem ugyanazokra az okokra vezetik vissza a világot-sújtó válságot, de abban is, hogy a legvilágosabban gondolkodó szakemberek már látják: a pénzuralmi-világrend csődbe jutott, és a kamatmechanizmussal működtetett pénzrendszer halálra van ítélve. A gazdasági élet olyan új közvetítőközegére van szükség, amely közszolgáltatásként – kamat nélkül – tudja segíteni az értéktermelő reálgazdaság optimális működését. Pont a művelt Lengyel László ne tudná, hogy John Maynard Keynes mondta Silvio Gesellről, a természetes gazdasági rend megalapozójáról, a kamatmentes pénzrendszer kidolgozójáról, hogy övé a XXI. század. Ugyanerről az elhallgatott Silvio Gesellről mondta Amerika egyik legnagyobb matematikai közgazdásza, Irving Fisher, hogy ő Silvio Gesell német-argentin üzletembernek a szerény tanítványa. A megoldás az, egyre kevésbé tisztelt Lengyel László, hogy bármennyire is nem tetszik ez a pénzkartellnek, a kamatmentes pénzrendszer előbb-utóbb legyőzi a fosztogatásra kitalált és idejét múlt – kamattal működtetett – hitelpénzrendszert.
A nemzetközi pénzkartell természetesen nem akarja kiengedni kezéből az új pénzügyi világrend létrehozását, mert továbbra is igényt tart arra, hogy pénzügyi technikákkal elvonja a népektől azok munkájának az eredményét. A robbanást el lehet kerülni globálisan is és egy-egy országon belül is, ha visszaállítjuk a közpénzrendszert, és kiűzzük az országból a pénzkartell csalásra, fosztogatásra kiképzett jogi személyekből álló hadosztályait.
Drábik János